Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. január 04.

Vámos Attila: Lehetőségeink korlátlanok, mert mindegyik év más

post

Vámos Attilát, a magyar borászat „fenegyerekét” gondolatai miatt lehet kedvelni vagy sem, de a boraira érdemes figyelni. Igaz, nem csak a személye, hanem a borai is megosztóak a szakmában.

Aki esetleg bővebben is kíváncsi Vámos Attila gondolataira, olvassa el a vele készített interjúmat ITT. Már a címe - „Magyarországon mindig a középszerűség próbált uralkodni” - is elég beszédes, nem beszélve arról, hogy a beszélgetésben olyan mondatok is elhangzanak, mint: „a bor pedig olyan, mint a politika: minél többször ismétli az ember a hazugságait, egy idő után ő maga is elhiszi.” De mivel Vámos Attilát is felkértem, hogy foglalja össze röviden a WineArtCulture olvasói számára a 2019-es évjáratot, illetve milyen tervekkel várja az idei évet, most következzen az értékelése:

„Amikor elkezdődik egy új év, mindig sok remény és álom van a szívünkben és lelkünkben. Szomolyán sok minden egyéb más mellett, a legszebb dolog az orgona virágzása, mely mindig varázslatos színekbe varázsolja a völgyünket. Idén az igazi rügyfakadás szinte összeköthető ezzel a pillanattal, ilyenkor minden ÉL, a nagy Betűvel a pincében. Idén május 6-án a hajtások nagyjából 10 cm hosszúak lehettek, de 15-én érkezett a jég. Olyan volt számunkra ez, mint egy hatalmas pofon, ilyet nem kaptunk az elmúlt 50 évben… Sajnos a jég a borsószem nagyságot verte le, a fürtök kifejlődve pusztultak el a pillanatnyi „enyészet” által.

Jurecska Györggyel 2008 óta dolgozunk együtt sokféle szőlőfajtával, több dűlőben. Úgy érzem, megérne mindegyik egy komolyabb ismertetést, de talán ez egy „végtelen történet” lenne, így inkább megpróbálom röviden felvázolni, hogy milyen szőlőfajtákkal dolgozom, illetve milyen területek, dűlők állnak rendelkezésemre:

Fehér:

Leányka, Chardonnay, Zöldveltelini, Ottonel Muskotály

Kék:

Turán, Pinot Noir, Syrah, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot, először (2019) Kékfrankos

Helységek:

Szomolya, Nagytálya, Andornaktálya, Novaj

Dűlők:

Ispánberke, Nagy-Völgy Tető, Mácsalma, Pazsag, Jató Tető, Nagyaszó, Galagonyás

A kiváló 2018-as évünk után a 2019 egy igazi „hideg zuhany” volt. Júniusban ránk szakadt az ég jég formájában és a szomolyai szőlők több mint 80%-át megsemmisítette, tönkretette. A legnagyobb probléma nem is ez volt, hanem hogy a vesszők is megsérültek, melyek befolyásolják a következő évet, éveket. Véleményem szerint 5-10 év távlatában kell vizsgálni a mezőgazdaságot, borászatot, és minden olyan vállalkozást, mely értéket próbál teremteni, így ebből kiindulva ez nagyon fájdalmasan tud hatni ránk.

Leányka szeretete és hite

A korábbi idők tömegtermelésének egyik áldozatát, a leányka szőlőfajtát, sokan kerülik a borvidéken, pedig lehetőség lenne csodásat alkotni vele. Jómagam a legnagyobb lehetőséget látom benne, pezsgő alapanyagként is kóstoltam, de ebben a formában nem nyerte el a tetszésemet. Viszont csendes borként számomra a nagybetűs SZERELEM. Most benne lesz az általam készített Rozé pezsgő alapborban.

Chardonnay csodája

Bármennyire nemzetközi, egy igazi csoda, szeretem. 2019-ben 1.2 hektárról szüreteltem, 35 ládával. Sajnos a kocsány több volt ebből, mint a szőlő, például volt olyan fürt, ahol csak egy ép szem volt rajta. Megettem. Boldogság volt ízében. Minden rosszban van valami jó, valami különleges. A chardonnay sok évben elvarázsol, és új lehetőségeket teremt.

Turán varázsa és lehetősége

A legnagyobb pincészetek, borok nem is indulnak versenyeken… Ez tanulságos, sőt, elgondolkoztató. 2019-ben például a 2016-os Turánunkkal meghódítottunk több lelket Bordeaux-ban és Bergerac-ban. A bor szerencsére érdeklődést keltett e vidéken, ahol szinte lehetetlen megjelenni vörösborral. A Bordeaux-i barátságunkat Clarence Joubert du Cellier-nek köszönhetem. Ami pedig a 2019-es évjáratú turánt illeti, kemény szikár savakkal, megérett ízekkel, egy nem túl nehéz szép bort fog mutatni, érzéseim szerint 4-5 év múlva. Ebben az évben volt először, hogy nagyon alacsony cukorfokú szőlőnél, teljes érettséget éreztem, túlérettséget viszont egyáltalán. Bízom benne, hogy a keményebb, éretlenebb savak az évek múlásával kedvesebbé válnak majd. Nem szeretem az éretlenséget, a felgyorsított érési folyamatokat, úgy tűnik, a harmóniához vezető út 2019-ben a türelem és az évek. Alacsony alkohol és magas savak mellett kell megtalálnom a saját magam szerint kedvelt egyensúlyt.

Champagne- Pezsgő

Életem első alkoholos itala champagne volt, így büszke vagyok, hogy 2019-ben megérinthettem, megkóstolhattam életem első saját készítésű pezsgőjét, mely 2016-2017 alapborból készült. A friss degorzsált ízek után, a türelem ismét meghozta a varázsát, igazán vállalható akár nemzetközi szinten is. Igaz, jelenleg nincs belőle annyi, hogy ilyen formában is megmutassuk. A rozé pezsgőből, mely leányka, zöldveltelini, chardonnay, cabernet sauvignon és pinot noir házasításából jött létre, készült 8 ezer palack. Hozzáteszem, jómagam nem vagyok nagy rozés, sem pezsgőben, sem pedig borban, de ha egy varázslat kerül a poharamba, el tudok érzékenyülni, még az előítéleteim mellett is. Bár nem szerettem volna elsőre rozé pezsgőt készíteni, mégis rájöttem, hogy megragadni egy pillanat varázsát több, mint megtervezve ragaszkodni egy lehetetlen egyensúlyhoz.

Zárásként pedig még két gondolat:

A 2019-es év azért volt számunkra csoda, mert nem szeretnénk egy másik ugyanilyet. Lehetőségeink korlátlanok, mert mindegyik év más. Szintén fontos momentum számunkra, hogy bekerültünk egy bor-étel párosítással egy neves gasztro nyomtatott könyvbe Japánban, amiről utólag értesültem."

Borítókép: Vámos Attila facebook oldal

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés

Bock József kedvence

2020. november 05.
Gasztronómia

Élet a sushin túl

2019. február 14.
Hírek - programok
Hírek - programok
Gasztronómia
Recept

Küldj egy üzenetet!