Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. május 06.

Rétegműfaj

post

Valahogy pont ez a benyomásom Vámos Attila spontán erjesztésű 2015-ös évjáratú rozéjáról, mely erjedés után közel másfél évig pihent 1300 literes másodtöltésű hordóban. A végeredmény egy megosztó bor lett, amelyről bármilyen véleményt el tudok fogadni: azt is, ha valaki messziről elkerüli, de azt is, ha valaki lelkesedik érte és ezért a műfajért. Biztos, hogy mindkét vélemény-tábornak számtalan követője van. Én még mindig nem tudtam eldönteni, hogy melyikhez tartozom, de az vesse rám az első követ, aki objektív tud lenni egy szubjektív műfajban. Mert ez a rozé nemcsak hogy erősen feszegeti, hanem le is dönti a határokat, közben páros lábbal rúg bele a komfortzónánkba.

A cabernet sauvignon (75%) és syrah (25%) alapú házasítás a hazai rozé-mezőnytől eltérően teljesen más karaktert és színt mutat. Narancsos, óarany árnyalatok, de mind illatában, mind pedig lecsengésében kis bizonytalanságot mutat. Aromajegyeiben érett- és túlérett piros bogyós gyümölcsök, szamóca, erjedt eper lekvár, mazsola, naspolya, pirított magvak, hecsedli lekvár, aszalt gyümölcsök, elsősorban barack, és egy kis vanília. Kóstolva telt, tüzes, a seprőn tartásnak köszönhetően pedig olajos és krémes textúrával megáldott bor, de számomra túl émelygős és nehézkes a korty. Lecsengése fanyar, mandulás. Önmagában nem, de ételek mellé vagy fröccsként  jobban el tudom képzelni. Pontozása nem egy egyszerű feladat, így most helyette inkább azt tanácsolom: ha valaki rendelkezik kísérletezésre 6 ezer forinttal (ami valljuk be egy rozéért nem egy olcsó ár), szerezzen be egy palackkal, kóstolja meg, és döntse el személyes tapasztalás révén, hogy melyik táborhoz tartozik.    

És mivel egy megosztó borról van szó, csatolom Vámos Attila hozzám eljuttatott levelét, amelyben külön kérésére néhány szakember is elmondja véleményét.

Pongrácz Péter (a Costes Downtown head sommelier-je)

Elsőre szokatlannak ható érlelt rozé, ami szárazanyag tartalma, gazdagsága és élő savai miatt kifejezetten ételek mellé ajánlható: például kacsamáj terrine mellé, amit szőlő zselével és brióssal kínálunk, de akár egy kacsamellhez is el tudom képzelni. Fűszeres és gyümölcsös, komplex, mint egy rozé champagne.

Kreil Vilmos

Attilától megszokhattuk már a figyelemfelkeltő tételeket, a meghökkentést, sőt esetenként akár a megbotránkoztatást is. A 2015-ös rozé esetében sincs ez másként. A bor súlyos mozgása lehetne akár silleres jegy is, de kóstoláskor újabb meglepetés érkezik: a cabernet és syrah jegyek teljesen eltűntek és egy karakteres, harmadlagos komplex aroma veszi át a helyüket. Palackbuké egy rozénál? A pohárban egzotikus gyümölcsök, helyenként túlérett formában és a “Romlás Virágai”, ahogyan Attila mondaná. Vakon kóstolva karakteres fehérbornak gondolnánk, ahol a markáns savak helyett egy átható krémesség jelentkezik, sóssággal, ásványossággal, alkohollal, de mégis egyensúlyban. Valószínű, hogy újabb megosztó tétel kerül piacra a 2015-ös rozéval, amelyet olyan haladóknak ajánlok, akik odafigyelnek az organikus borkészítés szemléletére és nem félnek az újtól, mert ez a tétel kategóriateremtő.

Takács Alexandrosz (sommelier, a bor forgalmazója)

Narancssárga szín, a megszokott kommersz rozékhoz képest visszafogott illattal. Ásványos, érett, hecsedli lekváros. Ízében elképesztően koncentrált, tartalmas, húsos rozé, amin érezhető, hogy az alapanyag kimondottan erre lett szüretelve. Utóíze hosszú, remek játékot lehet vele alkotni ételekkel. Egy biztos: a pincénél készülő paprikás krumplihoz vagy a karantén miatt házhoz rendelt paradicsomos alapú pizzához remek választás.

Árva István (a Salon étterem sommelier-je)

Nem egy szokványos bor igaz, így nem is ajánlanám kezdő borfogyasztóknak, viszont amióta megismerkedtem vele, azóta is tartom a borlapunkon. Illatában érett gyümölcsök, csipkebogyó lekvár és egy kis mazsolát is érezni. Ízben telt, húsos, aszalt gyümölcsök fedezhetők fel, pici mandulás narancsos keserűséggel. Szép hosszú savak és utóíz, pici szénsav érzettel. 8-10 fokra lehűtve mutatja legjobb formáját. Házilag füstölt hideg rosé kacsamellet gránátalmás salátával ajánlok mellé, vagy lazac-steaket narancsmártással, spárgával és ropogós mandulával.

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Gasztronómia

Habkönnyű citromos pite

2021. február 23.
Hírek - programok
Hírek - programok

Soproni tavasz Budapesten

2023. április 04.
Bor teszt-értékelés

Bock Cuvée 2013

2018. augusztus 22.
Recept

Sült, ropogós édesburgonya

2020. október 02.
Hírek - programok
Gasztronómia

Küldj egy üzenetet!