Utazás
post-authorNémeti Sándor
2022. augusztus 23.

4 kis villányi pincészet, amit mindenképpen érdemes meglátogatni

post

Magyarország egyik, ha nem a leghíresebb vörösbortermelő vidékén egyes vélemények szerint már a kelták idejében is termesztettek szőlőt. Mindenesetre a rómaiak már egészen biztosan művelték az itt lévő területeket. Az ország legdélebben fekvő, szubmediterrán jellegű éghajlattal rendelkező Villányi borvidék jó példája annak, hogy hogyan lehet szinte a nulláról nemzetközi szintű birtokokat létrehozni. S hogy miként lehetett ezt elérni? A válasz nagyon egyszerű: a meghatározó faktort az ott elő emberek mentalitásában, a precíz munkában és a takarékos életvitelben kell keresni, mely idővel a szakmai fejlődést is hozta magával. A borvidéken élők már a rendszerváltás után gyorsan rájöttek, hogy egy prosperáló borvidék pilléreként a jó minőségű bor mellett a turizmus is legalább ennyire fontos a térségnek. Most négy olyan kisebb családi pincészetet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amit ha a borvidéken jártok feltétlenül érdemes meglátogatnotok.

Streit-Zagonyi Borászat

Streit-Zagonyi Borászat, forrás: Streit-Zagonyi Borászat

A Streit-Zagonyi Borászat a Villányi borvidék viszonylag új, fiatal borászata. Nevét alapítójáról, Streit Györgyről és őséről, az 1848-as magyar szabadságharc, valamint az észak-amerikai polgárháború hőséről Zágonyi Károlyról kapta. Az újgenerációs borászat története elsősorban tisztelgés Zágonyi Károly előtt, aki minden körülmények között helytállt, s ezt a filozófiát követik a boraik is. Streit György tulajdonos hitvallása szerint a bor kapcsolódásokról és értékőrzésről szól, szépsége pedig többek között abban rejlik, hogy összefonódik a kultúrával, természettel, hagyománnyal és történelemmel. Mindezt úgy, hogy szimbiózist és harmóniát alkot ezekkel. Mint egy korábban vele készített interjúmban is elmondta, a Streit-Zagonyi pincészetnél az izgalmas borok készítése mellett – amiket szeretnének egyre több borfogyasztóval megismertetni – igyekeznek fenntarthatóvá tenni az üzleti modellt is. A borászat 2013-ban telepítette első szőlőit, jelenleg közel 7 hektáron gazdálkodnak. A magyar piacot tekintve nagyon sikeres volt a megjelenésük, hiszen legelső, Union névre keresztelt 2015-ös boruk által a fogyasztók gyorsan beazonosították őket.

Heumann Pincészet

Erhard Heumann és felesége Evelyne, forrás: Heumann Pincészet

A Heumann Pincészet története nagyjából 27 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Erhard Heumann és felesége Evelyne megvásároltak maguknak egy negyvenéves kékoportó ültetvényt, majd a kezdeti hobbi szintű borászkodást a minőségorientált szemlélet váltotta fel. A Heumann házaspár gyorsan rájött arra, hogy itt kiváló borokat lehet készíteni, így elkezdték lépésről lépésre fejleszteni a technológiát, növelték a szőlőterületeket, emelték a mennyiségeket, feldolgozót és pincét építettek Siklóson. Néhány éve még 15 hektáron gazdálkodtak és évente körülbelül 50 ezer palack bort készítettek. A magas minőség elérése érdekében a hozamot tudatosan alacsonyan tartják. Ez a vörös fajtáknál legfeljebb 1-1,5 kg tőketerhelést jelent, de fehéreknél is korlátozzák a hozamot. A fehérborok és a rosé reduktív eljárással készülnek. A vörösborok 12-14 hónapot érnek 225 illetve 500 literes barrique hordókban. Bizonyos szőlőfajtáknál viszont áttértek a nagyobb hordókra, hogy megőrizzék a gyümölcsösséget. A fás hangsúly elkerülése érdekében többnyire harmad- negyedtöltésű barrique hordókat használnak. A pincészetről egyébként méltatlanul keveset lehet hallani Magyarországon, pedig a borok már többszörösen is felhívták magukra különböző hazai és nemzetközi versenyeken a figyelmet. A Terra Tartaro, La Trinitá vörösborok nagy-nagy kedvenceim, de a fehérborokhoz is biztos kézzel nyúlnak, például a rajnai rizling, annak ellenére, hogy a Villányi borvidék leginkább a vörösborairól híres, egészen kiváló.

Wassmann Biodynamic Wines Villány

Ralf Wassmann és Susann Hanauer, forrás: Wassmann Pincészet

A Villányi borvidék első biopincészetét a Németországból idetelepült házaspár, Ralf Wassmann és Susann Hanauer alapította. Az azóta eltelt időben a kis családi pincészet meghatározó szereplője lett a borvidéknek. A biodinamikus gondolkodás és szőlőművelés már a kezdetektől fontos célkitűzés volt számukra. A házaspárt a borvidék vonzotta 1998-ban Magyarországra, ahol megvettek egy sváb parasztházat, majd Siklóson, egy déli fekvésű domboldalban megvásároltak egy parcellát, ahol chardonnay-t és olaszrizlinget szüreteltek, valamint oportót. 2011-ben álltak át hivatalosan a biodinamikus gazdálkodásra. Különleges boraikkal üde színfoltot képeznek az egész borvidéken.

Ipacs Szabó Birtok

Ipacs Szabó István, forrás: WineArtCulture

Az alföldi születésű Ipacs Szabó István közismert alakja a hazai borászatnak, sokan a Vylyan Pincészetnél eltöltött évei miatt is ismerik. Talán azt már kevesebben tudják, hogy a jelenleg a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet borászati osztályvezetője a nászútra félre tett pénzéből 2009-ben egy saját kis családi pincészetet alapított Siklós-Máriagyűdön, ahol a természettel szoros együttműködésben a Tenkes-hegy Kövesföld dűlőben műveli a közel kéthektáros szőlőültetvényét. Ez a kicsinyi birtok azóta is az együttlét, a kihívás, a boldogság újra megújuló jelképét jelenti számára. Szavaival élve: „Nem akarok többet, nagyobbat. Egymagam dolgozok, a saját ütememben. Persze a természet ritmusát követve, ahol mindennek megvan a maga helye és ideje, csak ott és akkor, kompromisszum nélkül. A természetbe belesimul a saját ritmusom, ahogy a föld szíve dobog, azt követem. Minden évjárat más, ezért a szakma egy folyamatos éberséget és fejlődést igényel. Ehhez együtt kell élni a szőlővel, nem lehet máshogy. 10 év után mondhatom, hogy a birtok minden egyes részét ismerem. Ahogy egy jól ismert ember arcán észrevesszük akár az apró rezdüléseket is.” Ipacs Szabó István alkalmazza a bioművelést, vagy a biodinamikus termesztés elemeit is, a lényeg, hogy a szőlő azt kapja, ami jó neki. A legegyszerűbb borkészítésre törekszik, ahol a tudás, tudatosság mellett ösztönösség kell. Az Inni Jó, a Nászút Helyett, akárcsak a többi bora izgalmas és kiváló. Aki a borvidéken jár, annak az Ipacs Szabó Birtok kötelező hely.

Borítókép: Heumann Pincészet

Ez is érdekelhet

Hírek - programok

BADACSONY „BORKÖZELBŐL”

2022. június 02.
Bor teszt-értékelés

Zamatos rozé

2021. szeptember 24.
Bor teszt-értékelés

Bock József kedvence

2020. november 05.
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés

Rétegműfaj

2020. május 06.
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!