Bor
post-authorDr. Konkoly Mihály
2019. március 09.

Von Beöthy Pince – a csobánci Piedone

post

Beöthy János ősei a Káli-medencében művelték a szőlőt generációkon át. János is ebben nőtt fel, de az idill hamar elmúlt és Németországban kellett új életet kezdenie. A csúcsgasztronómiát kiszolgáló delikátesz és húságazat szereplője volt, ahol könnyen, és gyorsan beszippantotta a kiváló borok világa. Számára Burgundia az etalon, de ez nem tántorítja el attól, hogy syrah vagy chenin blanc fajtákat is termesszen. Beöthy János a Badacsonyi borvidéken, a Csobánc hegyen 2,5 hektárt művel 1997 óta. Ma már bioművelés keretében gondozza a szőlőt.

Von Beöthy Olaszrizling 2017

Az alapanyag tartályban erjedt. Lassan nyíló illatában némi idővel ananász, fehér virágok, citrusok, sárga alma és körte jelenik meg. Kóstolva közepes testű, élénk savú korttyal találkozunk. Szépen felépített, egyensúlyos bor, közepes lecsengéssel. 87 pont

Von Beöthy Rizling 2016

Rajnai rizling és olaszrizling házasítása, amely spontán erjedt 1000 literes hordóban egy éven keresztül. Mély citrom színű bor, melynek illata gyógynövényekre, zölddióra, kamillára, citrusokra és zöld almára emlékeztet. Kevésbé légies, a test a közepesnél nagyobb. Érett sárga húsú gyümölcsök vezetik az ízképet. Élénk savak, alig érezhető alkohol. A hagyományosabb stílus kedvelőinek. 87 pont

Von Beöthy Quoadriga 2013

Roby Lakatos inspirálására összeállított tétel, mely chardonnay, chenin blanc, riesling, és furmint fajták házasításából készült, és tartályban erjedt. Illatában némi pohárpörgetéssel sárga virágok, méz, lédús fehér húsú gyümölcsök, gyógynövények, tengeri só, fehér bors jelennek meg. Alig közepes testű bor, kifejezetten élénk savakkal, sok citrussal. 87 pont

Von Beöthy Pinot Pink 2017

Szürkebarát, amely 5 órás hideg áztatás után tartályban erjedt. Nem intenzív, inkább elegáns illat, szamócával, málnával, piros ribizlivel és banánnal. Egyensúlyos, elegáns korty, kiváló textúrával. Egy roséhoz képest vastagabb testű és a finise is hosszabb. Fanyar gyümölcsök, sárga alma, piros ribizli és sós ásványosság adja az ízélményt kóstolva. 87 pont

Von Beöthy Glamour 2015

A Loire menti fajta, a chenin blanc, amelyből a Glamour is készült, alig ismert hazánkban, Beöthy János viszont kifejezetten hisz benne. A 2015-ös bornak az alapanyaga acéltartályban erjedt, majd 1000 literes hordóban érlelődött két éven keresztül. Illatát lédús sárga húsú gyümölcsök, trópusi gyümölcsök, sáfrány határozzák meg. A korty intenzív, elegáns, vibráló savakkal, mégis krémes textúrával. Gyümölcshangsúlyos bor sok ásvánnyal, pörkölt magvakkal és édes fűszerekkel. 90 pont

Von Beöthy Siller 2015

Nagyjából 9%-os alkoholtartalmú fehér alapborban kékszőlőt áztattak, majd préselés után tartályban erjedt. Illatában vörösbor aromái fedezhetők fel: piros ribizli, meggy, fekete cseresznye és némi mentol. Könnyen iható, alacsony alkoholú, szép savú bor. 87 pont

Von Beöthy Pinot Grande 2015

100% pinot noir a Várkút-dűlőből, mely spontán erjedt és két évet töltött harmadtöltésű Vicard hordóban. Elegáns illat sok málnával, vörös szilvával, mentollal, medvecukorral és tejcsokoládéval. Krémes érintésű tannin, visszafogott alkohol, közepes test és finom savszerkezet. Komplex, izgalmas, elegáns és nagyon komoly egyensúlyt mutat. Lecsengésére sem lehet panasz. 91 pont

Von Beöthy Petit Rhone 2013

A syrah-ból készült 2013-as Petit Rhone két évet töltött másodtöltésű hordóban, az almasav is spontán lebomlott. Kicsit zárkózott illattal nyit, de egy kis türelemmel fekete bors, étcsokoládé, érett szilva, áfonya és szeder forgatható ki belőle. Elegáns, harmonikus korty, bársonyos tanninnal, krémes textúrával és a testbe belesimult alkohollal. Ízében keleti fűszerek, fahéj, mentol, étcsoki, fekete szeder, füge, szilvalekvár jelenik meg. Komoly bor, hosszú lecsengéssel. 91 pont

Von Beöthy Petit Rhone 2015

Szintén syrah-ból készült, az alapanyag két évet töltött másodtöltésű hordóban, az almasav is spontán lebomlott. Gyümölcshangsúlyos, intenzív illattal nyit, a korty pedig masszív, markáns és erőteljes. Szélesebb struktúrájú, nagyon komplex bor, de a tanninok még rendezetlenek, időt kérnek. 87 pont

Von Beöthy La Passion 2015

Kékfrankos és merlot házasítása: a merlot új hordóban készült, a kékfrankos pedig másodtöltésű hordóban pihent két évig, az almasav bomlás is spontán lement. Intenzív és lehengerlő illat: étcsoki, vanília, fahéj, szegfűszeg, fekete bors, mentol, szivardoboz, lédús erdei gyümölcsök sokasága. Finom és árnyalt ízvilágát szilva, szeder, fekete cseresznye, kávé, fekete oliva és keleti fűszerek uralják. Mély, koncentrált, intenzív stílusban elkészített, bársonyos, dzsúzos vörösbor. A tannin puha, a savak élettel teliek, az alkohol jól integrálódott. Hosszú, testes, elegáns bor. 91 pont

Összefoglalva pár mondatban a kóstolt borokat: egyensúly, elegancia, kordában tartott alkohol és jól menedzselt tanninok.

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor

Egyedülálló tokaji sikerek

2023. december 01.
Gasztronómia

Vajban sült lazac

2020. április 24.
Bor teszt-értékelés

Bock József kedvence

2020. november 05.
Hírek - programok
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!