Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. szeptember 04.

Ez az egyik legszebb magyar pinot noir

post

Ritkán szoktam dicsérni magyar pinot noirt-t, de János von Beöthy előtt megemelem a kalapomat. Ahogyan ő tud bánni ezzel a kényes szőlőfajtával, csak nagyon kevesen tudnak Magyarországon. Ebből adódóan évről-évre komoly szakmai sikereket könyvel el: például 2010-ben az első VinCe-n, akkori néven Decanter, 2006-os évjáratú pinot-ja lett Magyarország legjobb vörösbora; a 2012-es Pinot Grande-ja pedig bekerült a Magyar borkiválóságok közé.

János, aki 1974 nyarán hagyta el az országot - majd később létrehozva az első elismert biohús termelő üzemét Németországban, komoly sikereket ért el külföldön a csúcsgasztronómiát kiszolgálva - a kilencvenes évek közepén kezdett kisebb területeket vásárolni Csobáncon, és 2004-ben költözött vissza Magyarországra. Azóta kis pincészeténél bio, ellenőrzött termelési módon műveli a szőlőt és szent meggyőződése, hogy a legjobb vörös borokat vulkánikus területen lehet elkészíteni, márpedig a Csobánc-hegy ilyen. Most a 2015-ös évjárat került a poharamba, melyet az utóbbi látogatásom alkalmával szereztem be nála Csobáncon.

Lehengerlő és elegáns illatú pinot noir a Csobánc-hegy keleti oldaláról, a kb. 300 méter magasan fekvő, bazaltos, nem túl kötött löszös talajú Várkút-dűlőből. A meredek lejtő miatt csak kézi művelés lehetséges, egyébként ezen a területen a vízellátásról csak az eső gondoskodik, ezért hozamkorlátozásra nincs is szükség mivel azt is a természet végzi. Kézi csömöszölés után a bor spontán erjedt és két évet töltött harmadtöltésű „Vicard” M+ barrique hordókban. A palackozást követő közel egy éves palackérlelés után került forgalomba és rögtön a csúcsgasztronómia kedvence lett. Illata gyönyörűen komplex, finoman buja, benne sok besztercei szilva, érett erdei fekete bogyós gyümölcsök, kökény, áfonya, ropogós cseresznyével díszítve. Ahogyan szokták mondani: szerelem első szippantásra! Semmi sem lóg ki, és szerencsére nyoma sincs a főtt gyümölcsöknek. Minél többet levegőzik, egyre több réteg bontakozik ki: csokoládé, kakaóbab, szentjánoskenyér, datolya, kis avar, eperlekvár, rózsabors és meleg jellegű fűszerek. Kóstolva pedig tovább fokozódik az élmény és úgy tud egyszerre sűrű és gazdag lenni, hogy közben megtartja könnyedségét, játékosságát. Savai finomak, a tanninja puha és krémes, a korty gyönyörű eleganciát mutat. Komoly, harmónikus bor tankönyvnyi egyensúllyal, szép hordóhasználattal, alacsony alkohollal. Ritka szép pinot noir, mely megmutatja, hogy a Balatoni régiót nemcsak fehér, hanem vörös borokban is komolyan kell venni. Igaz, ehhez gondos kezek, kiváló területek és tudatos borkészítés is szükséges. 90 pont

Fotók: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Hírek - programok
Hírek - programok

Soproni tavasz Budapesten

2023. április 04.
Hírek - programok

Borozz tudatosan!

2023. április 30.
Gasztronómia interjú
Hírek - programok
Hírek - programok
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!