Bor
post-authorNémeti Sándor
2021. július 27.

Így látják a tarcali borászok Tarcalt és a Bűbájos Hétvégét

post

A Tokaji borvidék egyik legszebb faluja, az Alföld és Zempléni-hegység találkozásánál található Tarcal neve évszázadok óta összeforrt a vendégszeretettel, borral és a szőlőműveléssel. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is, a hagyományteremtő céllal létrejött Tarcal Bor és Kultúra Egyesület szervezésében augusztus ünnepi hosszú hétvégéjén, 20. és 22. között megrendezésre kerül a Bűbájos Hétvége. Izgalmas programokkal, gasztronómiával, zenével, kiváló borokkal és nyitott pincékkel várják idén is a kikapcsolódni vágyókat. A rendezvény apropóján Berecz Stéphanie (a Kikelet Pince tulajdonosa és borásza, Borászok Borásza 2014) illetve Majoros László (a Barkland Pincészet birtokvezetője) válaszolt a kérdéseimre.

A Covid miatt nehéz másfél éven ment mindenki keresztül. Titeket hogyan érintett ez az időszak?

Majoros László (Barkland Pincészet): Mint néhány ágazat kivételével mindenkit, így minket is rosszul érintett a világjárvány miatt kialakult helyzet. Elsősorban azért, mert beszűkültek, sőt, időlegesen teljesen megszűntek a legfontosabb értékesítési csatornák. Az éttermek és vendéglátóhelyek korlátozott nyitva tartása, majd bezárása, valamint a családi, baráti, céges és a nagyközönséget vonzó rendezvények elmaradása jelentősen visszavetette a forgalmat. Közben a költségeken nem lehet spórolni, hiszen a szőlőt ugyanúgy művelni kell, és a borkészítésben sem lehet elhagyni egyik-másik fázist. Mindezek ellenére mi a jövőt a fejlődésben látjuk, éppen ezért az elmúlt időszakot kihasználtuk arra, hogy megépítsük a saját borfeldolgozó üzemünket, illetve kialakítsunk egy igényes borteraszt.

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a borainkbelföldön és külföldön is egyaránt elérhetőek már a legjobb éttermekben és privát klubokban. A Covid miatt viszont pont ez a piac sokat szenvedett. Mivel az elmúlt időszakban Magyarországon és külföldön is erősen megtorpant a gasztros piacunk, minket is részben negatívan érintett. Ennek ellenére, érdekes módon mégis volt számunkra új export piacunk. Másrész az elmúlt másfél év részben pozitív dolgokat is hozott, hiszen a helyi vendéglátás erősen növekedett és soha nem látott mértékben fordultak meg nálunk vendégek a KikeletÍzműhelyben.

Fotó: Németi Sándor/WineArtCulture

A világjárvány okozta válság szerinted milyen hatással lehet hosszútávon a tokaji borok piacára?

Majoros László (Barkland Pincészet): Úgy vélem, hogy a tokaji – legyen az a tradicionális édes vagy az egyre népszerűbb száraz – borok kedvelőinek fogyasztási szokásait nem befolyásolja számottevően, de nagyon hiányoznak az elmaradt rendezvények. Gondolok itt elsősorban a hegyaljai települések programjaira és a különböző borfesztiválokra, amelyek remek alkalmat nyújtanak arra, hogy újabb borkedvelők találkozhassanak a pincészetekkel és legkiválóbb boraikkal. Tokaj-Hegyalja számára nagyon fontos, hogy minél több rendezvényről minél többen vigyék jó hírét borainknak. 

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): EgyrésztMagyarországon még mindig nincs annyira jó hírneve a tokaji bornak, régebben sokan elfordultak tőle. Viszont az elmúlt másfél évben nagyon sok turista megfordult a Tokaji borvidéken, akik a borkóstoláson keresztül tapasztalták, hogy Tokajban csúcs borokat tudunk termelni, száraz bor és pezsgő fronton egyaránt, illetve megcsodálták a borvidék és falunk szépségét. Bízom benne, hogy ezeknek a jó élményeknek köszönhetően, híre megy, és egyre több turistát az országból vagy országon túlról lássunk vendégül itt. Másrészről mivel sok top-étterem még zárva van Budapesten turisták hiányában - sőt, van olyan, ami végleg be is zárt -, illetve a külföldi turizmus csak óvatosan indul el, még nehéz időszak várható. Mindenesetre, lassan és biztosan minden a helyére áll.

Hogyan látod az aszú szerepét a mai társadalomban?

Majoros László (Barkland Pincészet): Tokaj-Hegyalja tradicionális bora az első, ami eszébe jut mindenkinek hazánkban, ha a borrégióról esik a szó. Azonban annak érdekében, hogy ez a különlegesség kiemelt szerepet töltsön be a magyar borok kínálatában, elengedhetetlen az összefogás, a közös marketing erősítése és az imázs növelése, hogy méltó helye legyen itthon és világszerte is. Ha meg tudjuk mutatni, milyen fejlődésen ment keresztül az aszúkészítés, hogyan lett „trendibb” napjainkra a több évszázados hagyománnyal rendelkező édes bor, akkor újabb és újabb borkedvelőt vezethetünk rá arra, hogy milyen kuriózumra számíthatnak, ha ellátogatnak hozzánk.

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): A társadalom szó egy nagyon széles spektrumot jelent, így ahhoz, hogy a választ teljes mértékben megadjam, fontos lenne ezt előtte letisztázni. De a szerep szó is fontos kulcsszó… Mindenesetre az aszú, mint csúcs tokaji termék nagyon komplex, energikus, ínyenc és kulturált fogyasztást foglal magában. Egy olyan kényeztetést, aminek az ember meg kell adja a módját, mert megérdemli.

Bűbájos Hétvége, Tarcal

A hagyományteremtő céllal létrejött Tarcal Bor és Kultúra Egyesület szervezésében augusztus ünnepi hosszú hétvégéjén, 20. és 22. között ismét megrendezésre kerül Tarcalon a Bűbájos Hétvége. Mit vártok az idei rendezvénytől?

Majoros László (Barkland Pincészet): Minél nagyobb sikert, hogy az előző évekhez képest minél többen látogassanak el hozzánk. Bízom benne, hogy a remek programok és a kiváló borok sok érdeklődőt vonzanak ide egy igazán bűbájos hétvégére.

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): Őszintén remélem, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egy jó hangulatú rendezvény lesz, egyedi ínyenc pillanatokkal, jó társasággal. A Kikelet most is olyan programokat és hangulatot kínál az idelátogatók számára, ami garantáltan emlékezetessé teszi mindenki számára. 

2016-ban került megrendezésre első alkalommal a Bűbájos Hétvége Tarcalon. Elsősorban mi a rendezvény üzenete és milyen fejlődésen ment keresztül az elmúlt években?

Majoros László (Barkland Pincészet): Az évek során egyre több borászat csatlakozott a kezdeményezéshez, így egyre több programot kínálnak a résztvevők, ami lehetővé teszi, hogy minél szélesebb réteget csalogassunk ide. Azzal együtt pedig, hogy a bűbájos hétvége nem korlátozódik évi egy alkalomra, a hozzánk látogatók évszakonként újabb és újabb arcát ismerhetik meg a településnek és környékének. Azt gondolom, hogy ez a rendezvény(sorozat) kiválóan alkalmas arra, hogy ez legyen Tarcal „húzó programja”, és ennek révén méltó helyet foglalhasson el Tokaj-Hegyalja népszerűsítésében.

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): A rendezvény üzenete a jó hangulatban és az igényes, kulturált programokban rejlik. De egyben szeretnénk Tarcal múltját, szépségét, kultúráját és borait is népszerűsíteni

Ti mivel készültök? 

Majoros László (Barkland Pincészet): Az Első Miskolci Lions Klubbal közösen egy jótékonysági borestet rendezünk, amelyen Agárdi Szilvia ad koncertet. Ezt követően szeretnénk egy látványos táncbemutatóval kedvet csinálni a vendégeinknek ahhoz, hogy maguk is táncra perdüljenek, és a finom borok megkóstolása mellett egy kellemes estét töltsenek velünk. Az est bevételének egy részével a vakok és gyengénlátók megyei szervezetét támogatjuk céljaik megvalósításában.

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): Péntektől vásárnapig BodrogSmoker kicsiZso várja a vendégeket a teraszon finom ételeivel. Szombaton és vasárnap, pezsgős reggelivel készülünk, illetve Danyikó Dorka és Kovács Kristóf élőzenével kedveskedik szombaton ebéd közben. Ezeken kívül egyéb izgalmas programokkal és borkóstolással is. Például ínyenc falatok kíséretében mutatunk be olyan 7 és 15 év közötti muzeális száraz és édes borokat, amik már nem kaphatóak sehol sem. Ezzel célom megmutatni milyen csodálatosan érlelődnek a boraink palackban, illetve hogy a bor és étel párosítása szintén milyen élvezetes kombináció. De Műhelytitkok néven lesz egy interaktív borkóstolás a pincében, ahol pezsgőket, illetve egy édes szamorodnit kóstolunk majd. Az összes eseményünkön korlátozott létszámban lesz elérhető a részvétel, így szükség lesz regisztrációra (contact@tokajkikelet.hu). Minden egyéb programmal a bubajos.hu oldalon lehet bővebben ismerkedni. 

Hogyan értékeled Tarcal jelenét és jövőjét?

Majoros László (Barkland Pincészet): Az elmúlt években több befektető érkezett a településre, és részben nekik is köszönhetően újabb és újabb fejlesztéseknek lehetünk tanúi. Reményeink szerint ez egyre több turistát vonz Tarcalra, ami a tokaji borok fogyasztásában is érezteti majd a hatását.

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): Nagyon pozitívan. Természetesen van mit fejleszteni, de az adottságaink jók és jó irányban haladunk. Tarcal nagyon szép falu, ahol nő a turizmus és egyre több a minőségi szolgáltatás. Szerencsés helyzetben vagyunk.

Milyen Tokaj-Hegyalját, és ezen belül Tarcalt szeretnél látni a jövőben?

Majoros László (Barkland Pincészet): Olyat, ami varázslatos környezetével, hangulatos gasztro és kulturális programjaival, kiváló szolgáltatásaival és egyedülálló boraival minél több visszatérő vendéggel büszkélkedhet. Olyat, ahol mindezeknek köszönhetően elégedetten és boldogan élnek a fiatalok és idősek egyaránt. Végezetül olyat, ahol a hagyományok megtartása mellett töretlen fejlődéssel állunk elé a kihívásoknak. 

Berecz Stéphanie (Kikelet Pince): Boldog, igényes, látványos, jó ízű, színes Tarcalt, ahol az itt lakók, és ezen belül a vendéglátós és borász társaság mindig építő gondolatokkal rendelkezik.

(A Bűbájos Hétvége eseménynek a WineArtCulture az egyik média támogatója, így a cikk kooperációban készült)

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!