Munkavállalói megtartásáért küzd a Gál Tibor Pincészet

Munkavállalói megtartásáért küzd a Gál Tibor Pincészet

Minden évjáratban vannak kihívások, az idei évben mégis minden pincészet nagyobb nehézséggel áll szemben, mint valaha. A koronavírus miatt az egri Gál Tibor Pincészet összes értékesítési csatornája, az éttermek, a borbárok, a borboltok bezártak, még a Fúzió is, ami a vendégeik kiszolgálását és a borok közvetlen értékesítését jelentette.

„Az élet azonban nem áll meg – mondja Gál Tibor borász. – Megérkezett a tavasz, a szőlők rügybe borultak, és elindultak a hajtások. A 2020-as évjárat megműveléséhez, az őszi szürethez, illetve az átmeneti időszak leküzdéséhez anyagi forrásra van szükségünk, ezért találtuk ki a Borkötvényt.”

Kiemelten fontosnak tartják, hogy a dolgozóikhoz lojálisak maradjanak ebben az időszakban is, és mind az irodában, mind a vendéglátásban, a szőlőben és a pincében tevékenykedők megélhetését biztosítsák.

Mi a Gál Tibor Pincészet Borkötvény?

A Gál Tibor Borkötvény 100 000 forint értékű. Ez természetesen hivatalosan nem értékpapír, hanem egyfajta előfinanszírozása egy jövőbeni szolgáltatásnak, ha úgy tetszik, egy voucher. De értékpapírként funkcionál, annak minden garanciájával, kamataival, átruházhatóságával együtt, azonban a törlesztés és a kamatfizetés borban és élményben történik.

Ez nemcsak jó befektetés a vevőknek, hanem komoly hozzájárulás is a pincészet megőrzéséhez. 27 évjárat van eddig a pincészet mögött, és Gál Tibor szeretne még legalább ugyanennyit személyesen is levezényelni. A bevételből a dolgozóik állását szeretnék megtartani, és úgy számolnak, hogy a Borkötvény támogatja a munkavállalók havi bérét.

Miért jó befektetés a Gál Tibor Pincészet Borkötvény?

A Gál Tibor Borkötvény már az első évben 20%-ot fial, de ha valaki 2 évig nem váltja be, már 50%-ot kamatozik. Ha valaki 2020. december 1. és 2021. december 1. között váltja be, akkor 120.000 Ft értékű csomagot állíthat össze, ha pedig 2021. december 1. és 2022. december 31. között, akkor 150.000 Ft értékűt.

Azoknak a magánszemélyeknek ajánlják, akik kedvelik a boraikat és a borvacsoráikat, valamint azoknak a cégeknek, akik karácsonykor nagy tételben vásárolnak bort ügyfeleiknek, partnereiknek. Ezzel az előfinanszírozással most kedvezményesen hozzájutnak a borokhoz, valamint akik év végén céges csapatépítőket szerveznek, azok is igénybe vehetik és előre megvásárolhatják kedvezményesen a Fúzió szolgáltatásait.

Ráadásul még plusz ajándékot is adnak a Borkötvények mellé: borklubtagságot, ami 15% kedvezményt biztosít magánszemélyek és cégek számára egyaránt a Fúzióban és a webshopban, valamint borvacsorát 2 fő részére.

További információk: https://galtibor.hu/termek/borkotveny/

(készült a sajtóközlemény alapján)


Related Posts

Ilyen volt a Borjour Magnum 2020

Ilyen volt a Borjour Magnum 2020

Minden eddiginél több kiállítóval és nagyobb látogatói létszámmal rendezték meg a 11. Borjour Magnumot 2020 februárjában. A tavalyi évben újdonság volt a mesterkurzusok megjelenése, amelyet idén egészen izgalmas irányban bővítettek. Két Master of Wine titulusú „BorJedi” is elfogadta a meghívást Demetri Walters és Frank Smulders […]

Egri borászok fognak össze az egészségügyi dolgozók étkeztetéséért

Egri borászok fognak össze az egészségügyi dolgozók étkeztetéséért

Az erejükön felül teljesítő egri egészségügyi dolgozókért fogott össze az Egri Borműhely és az Eger Lions Club. Az egyesület borászai összesen 1552 palack bort ajánlottak fel, aminek az árából finanszírozzák az 1552 elnevezésű programot. Ennek segítségével támogatják a kórházakban és a mentőállomáson dolgozók étkezését, hogy […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..