„Akinek nincs múltja, annak se jelene, se jövője nincs. Sajnos azt veszem észre, hogy jelenleg egy olyan gyökértelen generáció nő fel, aki sok mindent akar, de keveset tesz érte. A bor pedig olyan, mint a politika: minél többször ismétli az ember a hazugságait, egy idő után ő maga is elhiszi.” – mondja legújabb interjúmban Vámos Attila, akit annyira elbűvölt a legendás Kaló Imre csodálatos világa, hogy 2006-tól az Egri borvidék egy kis falucskájában, Szomolyán, létrehozta saját kis természethű borászatát. Borainak többsége elismert magyar és külföldi éttermekben fogy el. Igazán különleges figura, ritkán ad interjút, és nem is érdekli a média. Nekem most végre sikerült szóra bírnom néhány pohár bor mellett…

Kevés cikk született eddig rólad, és azt vettem észre, hogy a boraid megosztóak a szakmában…

Nemcsak a boraim, hanem a személyem is megosztó. Való igaz, hogy eddig nem sokan írtak rólam, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én sem keresem a feltűnést a médiában, sőt, igyekszem ezt elkerülni. Akár a boraimat, a megítélésemet is a két véglet tükrözi: vagy nagyon kedvelnek, vagy egyszerűen kerülnek. Középút nincs. Törekszem az egyéni, és minél természetesebb borok készítésére, nem technológiai borokat csinálok. Ez pedig alapvetően megosztja a társadalmat.

Ahhoz képest, hogy próbálsz távol maradni a médiától, amikor felhívtalak interjú ügyben egyből beleegyeztél…

Kedvelem az írásaidat, szerettelek volna személyesen is jobban megismerni téged. Hoztam néhány palack bort, szerintem kóstoljuk meg őket, beszélgessünk, aztán meglátod, hogy lesz-e ebből a beszélgetésből cikk, vagy sem.

Akkor kezdjük a legelején: bár van civil foglalkozásod, az Egri borvidék egyik kis falucskájában, Szomolyán készítesz borokat. Hogyan került a látószögedbe a bor?

Szüleim kocsmárosok voltak, vagy ha úgy jobban tetszik vendéglátással foglalkoztak, gyakorlatilag a kocsmában álltam két lábra egyéves koromban. El lehet képzelni milyen „illatokkal” és emberekkel találkoztam már gyerekként itt, nem véletlen, hogy nagyjából 23 éves koromig távol tartottam magamat mindenféle alkoholos italtól. A fordulópontot egy angliai utazás hozta meg, jobban mondva három palack champagne, amit szilveszter alkalmával fogyasztottam el. Óriási élmény volt, kár, hogy a mai napig nem emlékszem ezekre a tételekre.

Végül mégsem pezsgőket, hanem csendes borokat készítesz…

Ha az embert beszippantja a borok világa, onnantól nincs megállás. Az angliai utam után egyre komolyabban kezdtem érdeklődni a borok iránt, jártam a borvidékeket, Magyarországon és külföldön egyaránt. Aztán egyre jobban motoszkált bennem az a gondolat, hogy szeretnék egy saját kis pincészetet. Szokták mondani: az a legjobb dolog, ha az álomból valóság lesz. Bár ami azt illeti, a borok készítésére elsőként Tokajt szemeltem ki…

Ha jól tudom, Kaló Imre játszott döntő szerepet abban, hogy végül Szomolyára esett a választásod…

Imre borain keresztül jutottam el ehhez az elhatározáshoz, de be kell vallanom, hogy 2002-ig nem is hallottam erről a helyről, míg meg nem kóstoltam egyik borát Budapesten a Hiltonban. Pár hét múlva már Szomolyán találtam magam, aztán ezek a látogatások egyre gyakoribbakká vált. Belecsöppentem Imre különleges világába, ami teljesen elvarázsolt. Annyira, hogy 2006-ban társultam a Tóth István által 2003-ban létrehozott Feketecseresznye néven futó pincészethez. Mára viszont már egyedül viszem a borászatot, amelynek nevét időközben Attila Pincére változtattam meg. Nem vagyok végzett borász, autodidakta módon tanultam meg ennek a hívatásnak a lényegét és szépségét. Szeretem, amit csinálok, szeretem a természetet, a nyugalmat, a pozitív szemléletet, a szépet, a jó borokat, és mindig próbálom körülvenni magamat jó emberekkel. Tudom, elcsépeltnek hangzik, de az élet rövid, így az a tanácsom, hogy éljük meg minden pillanatát úgy, ahogyan szeretnénk. Semmi másra nincs időnk az életben, sem gyűlölködésre, sem pedig negatív gondolatokra. Az vagy, amit mondasz, teszel és sugárzol magadból. A cselekedeteink határozzák meg az emberi mivoltunkat.

És milyen Kaló Imre világa?

Bár tudom, hogy a tömegek azt várják el egy bortól, hogy minden évben ugyanolyan legyen, Kaló Imrénél viszont egyik bor sem hasonlít egymáshoz. Véleményem szerint ettől színesek és egyediek, ízvilága pedig ezernyi csodát rejt. Nem könnyű ilyen felfogásban készíteni borokat, mivel a mai piac nem ezt kívánja és nagyban nem is lehet így érvényesülni.

Jól gondolom, hogy felfogásban te is ilyen borokra törekszel?

Igen, szeretem a sokszínűséget, bár sokkal könnyebb helyzetben lennék, ha kevesebb szőlőfajtából készíteném a borokat. Jelenleg 12 hektáron, 11 fajtával dolgozom, és nagyjából 40 ezer palack bort készítek évente. Minden fajta és dűlő más-más figyelmet és készítési módot kíván.

Hadd idézzek a lengyel vezető borkritikus Wojciech Bonkowski írásából néhány szót Kaló Imréről: „Ha az ember magyar borászokkal beszélget, az lehet az érzése, hogy Magyarország a bortermelés világközpontja, minden más bortermelő vidék csak periféria és másodlagos a magyar tájakhoz képest. Kaló Imre borász egyszer nekem egyenesen azt mondta, hogy “a magyar faj a legnemesebb Európában, éspedig azért mert a magyarok az igaz szőlő őrei. Na, igen. Kaló sok ilyen kijelentést engedett meg magának az egri borvidékhez tartozó szomolyai birtokán. Éjszakába nyúló iszogatások alkalmával persze lehet ilyen kijelentéseket tenni, de a nagy magyar álmok reggelre szertefoszlanak, mint a széndioxid az alkoholerjesztés közben.” Hallgatva ezeket a sorokat, mi a véleményed erről?

Ez Imre világa mindenképpen, Ő így él, hisz, tesz, alkot, akár tetszik vagy akár nem bármelyikünknek… Mindannyian szeretünk álmodozni vagy valamilyen ideológia szerint megélni a világunkat, valaki ezt éjszaka teszi, valaki ébren, valaki tetteiben is.  Én úgy gondolom varázslatos, ki ilyen belső hittel éli meg a mindennapokat. Biztosan más nemzetekben is vannak olyan emberek, kik ugyanezt gondolják saját világukról, társadalmukról. Viszont azt, hogy mi az igazi igazság, talán az “Égiek” sem tudják… Vannak gondolatok, melyeknek a pincében kellene maradniuk…

Egyébként mennyit változott a személyed és a rálátásod 2006 óta, amióta elkezdtél borászkodni?

Régen azt gondoltam, hogy ha az ember jó borokat készít, azokat könnyű eladni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Rá kellett jönnöm, hogy ami nekem tetszik, az nem biztos, hogy másnak is elnyeri a tetszését. Sok változáson mentem keresztül, de rájöttem, hogy a bor az egyetlen olyan dolog, amivel szeretnék foglalkozni a jövőben. Elmélyedtem benne, imádom minden rezdülését, és azokat az embereket, akiket a borokon keresztül ismertem meg. Mindenesetre megtanultam, hogy mindenhol lehet értékes bort készíteni, de sajnos nagyon kevesen vannak ma Magyarországon, akik valóban ilyen borokat készítenek.

És a meglátásod szerint, mi számít értékes bornak? Nem lehet, hogy ez is egy amolyan jól csengő szó, mint a kézművesség, amivel sok esetben próbálják eladni a borokat?

Ez egy vitatott kérdés, mivel mindenki számára mást-mást jelent ez. Nem biztos, hogy ami nekem ízlik, az neked is fog, így innentől kezdve minden relatív, más szóval ennek megítélése szubjektív alapokra van helyezve. Nyilván mindenki számára, így a borász számára is az a legértékesebb bor, ami neki ízlik. Viszont úgy versenyezni a világgal, hogy nincs elég pénzünk, területünk, megfelelő technológiánk és tudásunk, iszonyú nehéz. Éppen ezért, inkább a különleges borokra kell koncentrálnunk, amiket drágán tudunk eladni. Legalábbis ha nyomot szeretnénk hagyni a világban a borainkkal. Természetesen a magyar borásztársadalomban erről is megoszlanak a vélemények, hiszen mások pont úgy látják, hogy inkább az olcsó ár a hívogató. Szerintem tévedés az ilyen gondolkodás. A világot meg kell nyerni magunknak, legfőképpen a világ azon részét, amelyik befolyásoló tényező. Ezek pedig nem az olcsó borokat részesítik előnyben. Nincs más út, mert Magyarország egy kis ország. Szokták mondani, hogy nem tudunk akkora mennyiséget előállítani, amivel a világpiacra tudnánk kerülni. Igaz, pont ezért kell drasztikusan megváltoztatni a nézeteinket. Magyarországon viszont hiányoznak a generációk, sajnos a történelem nem volt hozzánk kegyes.

Közben a magyar ember makacsul büszke a kudarcokkal teli történelmére…

Sajnos meghalt a tudás, ami megmaradt, az elég silány lett. Közben a franciáknál, olaszoknál, spanyoloknál mégis másképpen alakult, hiszen a történelem bármilyen szakaszán, hatalomtól függetlenül, a szőlő és a borkészítés értékes dolognak számított. Rövidre fogva, külföldön a tudásnak mindig volt értéke. Nálunk a parasztok dolgoztak a szőlőben, de általában az egyházi vagy a nemesi birtokokon születtek meg a borok. Aztán jött a rendszerváltás, és nem volt szükség a tudásra. Aki nem állt be az új rendszerbe azt elzavarták, vagy megölték. Magyarországon mindig a középszerűség próbált uralkodni, és a mai napig ezt akarjuk értékként, követendő példának beállítani. Ettől függetlenül a bor szerencsére kezd visszaköltözni a társadalom mindennapjaiba, a fogyasztók pedig egyre inkább a minőséget keresik a polcokon. Igaz, még hosszú folyamat áll előttünk.

Nyitott gondolkodású embernek tartod magad?

Szerintem igen, még akkor is, ha nem mindenki gondolja ezt rólam. Ez talán azért alakulhatott így, mivel sokszor karizmatikusan kijelentek dolgokat, és határozottan elmondom a véleményemet. De nyitott vagyok az értelmes vitákra is, mindaddig, míg a másik fél is kulturáltan kezeli a helyzetet. Viszont ha egy borkereskedő nem szimpatikus, nincs az a pénz, amiért eladnék neki borokat. Ez nyilván ellenszenvet vált ki egyesekből, de számomra fontos, hogy csak olyan emberekkel dolgozzak, akiknek társaságában jól érzem magamat. Nem mindegy, mivel és kivel töltjük az időnket, milyen rezgések vesznek körbe minket.

Mennyire jellemző a nyitottság a mai borásztársadalomra?

Mindenki nyitott embernek gondolja magát, de a valóság más képet ábrázol. Hogy őszinte legyek, jelenleg nagy a zűrzavar, igaz, a problémákról és gondokról kevés helyen lehet olvasni. A magyar bormédia sajátossága, legyen az online, vagy nyomtatott, hogy legtöbb esetben csak PR cikkeken keresztül szemlélik a borágazatot. A magam részéről kevés megmozduláson veszek részt, mivel nem igazán látom ezeknek értelmét. Teszem a dolgom, és azt veszem észre, hogy a világ kinyílik. Büszke vagyok, hogy több magyar és külföldi elismert étterem kínálatában szerepelnek a boraim, vagy arra, hogy 2016-ban a monacói herceg karácsony alkalmával az én rovásírásos boraimat ajándékozta 210 embernek.

Apropó rovásírás: ennyire fontos neked a történelem és a gyökerek?

Akinek nincs múltja, annak se jelene, se jövője nincs. Sajnos azt veszem észre, hogy jelenleg egy olyan gyökértelen generáció nő fel, aki sok mindent akar, de keveset tesz érte. A rovásírás pedig ebben az esetben történelmi mondanivaló, mely az “ATTILA” névhez kapcsolódik, nem azért találtam ki, hogy bántson bárkit is.

Ne haragudj, de mintha több kijelentésed is kicsit pesszimista kicsengésű lenne, ilyennek látod a jelent?

Alapvetően nem vagyok pesszimista, sőt. Viszont az ember akarva-akaratlanul lát és tapasztal dolgokat, így ha kérdezik a véleményemet, akkor őszintén elmondom.

Térjünk vissza a pincészetedhez: említetted, hogy 11 szőlőfajtával dolgozol, nem gondolod, hogy párat el kellene engedned?

Nehéz kérdés, mivel mindegyik szőlőfajtát szeretem. Viszont az elmúlt években beláttam, hogy csak néhány fajtára kellene összpontosítanom, máskülönben egyes boraimmal én is elindulok a középszerűség felé. Biztos, hogy csökkenteni fogom a választékot. Fehér szőlőfajtákban szeretem a chardonnay-t és a leánykát, vöröseknél pedig a pinot noir-t és a turánt, így ezek biztos megmaradnak.

Mit gondolsz az Egri borvidékről?

Bár nagyon sok pozitív változáson esett át az elmúlt időkben, és szerencsére már egyre több olyan borászat van, amelyik törekszik a minőségi és értékes borok előállítására, a borvidék legnagyobb problémája, hogy a mai napig rengetek ihatatlan bort állít ki. Például az sem normális dolog, hogy egy fillérekért árult alsópolcos tucattermék palackjára rá lehet írni, hogy egri minőségi bor… Nem véletlen, hogy tájbor van ráírva a legdrágább boromra. Sürgős lépéseket kellene tenni a különböző klasszifikációk tisztázására, de az engedélyezett szőlőfajtákat is redukálni kellene. Nagyon mélyről indult Eger, de remélem, előbb-utóbb a borvidék megtalálja helyét a világ bortérképén. Megérdemelné, mert hihetetlen lehetőségeket rejt magában. Tudom, sokan küzdenek, hogy így legyen, például tisztelem Lőrincz György ez irányba tett erőfeszítéseit.

Hallgatva az élet-és borkészítési filozófiádat, felmerült bennem egy kérdés: ugyanígy gondolkodnál, ha egy nagyobb mértékű borászatnak lennél a tulajdonosa?

Amiben én hiszek, azt nagyban nem lehetne csinálni. A területeim nagy része bérelt terület, de a szőlőművelés folyamán minden úgy történik, ahogyan én szeretném. Vásárolt szőlőből nem is tudnék ilyen borokat készíteni.

Viszont nagyban is lehet jó borokat készíteni, ezzel egyetértesz?

Abszolút, de ne felejtsük el, hogy ott van technológia, ennek hiányában minden nagyon kockázatossá válik. Egy nagy borászat, tőlem eltérően, nem engedheti meg magának a spontán erjesztést, vagy azt, hogy szabadon hagyjon mindent a természetre. Nyilván ez utóbbit csak idézőjelben mondom. A mai kiélezett piaci versenyben egy rosszul sikerült szüret akár a csődöt is jelentheti egy nagyobb borászatnak. Éppen ezért technológiailag van irányítva minden. Egyébként akár mit is gondolnak egyesek rólam, én nem vettem meg a technológiát. Nekem is vannak olyan kedvenc boraim, amik nagyban készülnek. Ettől függetlenül fontosnak tartom, hogy minél kevesebb beavatkozás történjen a szőlőben és a borkészítési folyamatban. De ezzel is vigyázni kell, hiszen sok ilyen felfogásban készített bor hibás, illós, ihatatlan.

Mi a helyzet az úgynevezett kénmentes borok divatjával?  

Nem hiszek a kénmentes borokban.

Miért akarják egyes borászok elhitetni a fogyasztóval, hogy a bor nem hibás, hanem azt, amit érez, az maga a terroir?

Talán piaci kényszerből teszik ezt. A bor olyan, mint a politika: minél többször ismétli az ember a hazugságait, egy idő után ő maga is elhiszi.

Említetted, hogy különleges borokkal kell kilépni a világpiacra, úgy, hogy drágán kell ezeket eladni. Ezek szerint nálad is direkt felfogás, hogy magasabb áron érékesíted a boraidat, legalábbis a magyar fizetésekhez mérve?

Nem hiszek az olcsóságban. Azt vettem észre a világban, hogy bizonyos emberek nem hajlandóak borokat venni, ha ezek nem kerülnek legalább 50 euróba. Ez ár alatt azt gondolják, hogy a bor nem jó.

Hadd legyek egy kicsit pimasz: azokat az embereket, akik csak az árhoz társítják a minőséget, sznoboknak hívják.  

Értem, hogy mire szeretnél célozni és vártam is ezt a mondatot, de szeretnélek megnyugtatni, nem a sznoboknak készítek borokat. Elsősorban azoknak, akik értik és felismerik az egyediséget, és ezért hajlandóak többet is fizetni. Burgundiában sem olcsók a komolyabb borok, és mégis van piacuk. És tudod miért?

Van egy sejtésem, de tőled szeretném hallani…

Azért mert francia. Én miért tegyek kivételt a boraimmal csupán ezért, mert magyarok?! Amúgy nem egy alkalommal kaptam olyan visszajelzéseket külföldi vásárlóktól, hogy a boraimat a minőségükhöz képest túl olcsón adom el.

Teljes mértékben a borok eladásából élsz?

Nem

Akkor, ha valaki ebből szeretne megélni, az ugyanolyan könnyen beszélne dolgokról, mint te?

Semmiképpen sem. De nem is akarok egy lenni a tömegből.

(A borítóképen Vámos Attila és Szentesi József)