„Akinek nincs múltja, annak se jelene, se jövője nincs. Sajnos azt veszem észre, hogy jelenleg egy olyan gyökértelen generáció nő fel, aki sok mindent akar, de keveset tesz érte. A bor pedig olyan, mint a politika: minél többször ismétli az ember a hazugságait, egy idő után ő maga is elhiszi.” – mondja legújabb interjúmban Vámos Attila, akit annyira elbűvölt a legendás Kaló Imre csodálatos világa, hogy 2006-tól az Egri borvidék egy kis falucskájában, Szomolyán, létrehozta saját kis természethű borászatát. Borainak többsége elismert magyar és külföldi éttermekben fogy el. Igazán különleges figura, ritkán ad interjút, és nem is érdekli a média. Nekem most végre sikerült szóra bírnom néhány pohár bor mellett…
Kevés cikk született eddig rólad, és azt vettem észre, hogy a boraid megosztóak a szakmában…
Nemcsak a boraim, hanem a személyem is megosztó. Való igaz, hogy eddig nem sokan írtak rólam, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én sem keresem a feltűnést a médiában, sőt, igyekszem ezt elkerülni. Akár a boraimat, a megítélésemet is a két véglet tükrözi: vagy nagyon kedvelnek, vagy egyszerűen kerülnek. Középút nincs. Törekszem az egyéni, és minél természetesebb borok készítésére, nem technológiai borokat csinálok. Ez pedig alapvetően megosztja a társadalmat.
Ahhoz képest, hogy próbálsz távol maradni a médiától, amikor felhívtalak interjú ügyben egyből beleegyeztél…
Kedvelem az írásaidat, szerettelek volna személyesen is jobban megismerni téged. Hoztam néhány palack bort, szerintem kóstoljuk meg őket, beszélgessünk, aztán meglátod, hogy lesz-e ebből a beszélgetésből cikk, vagy sem.
Akkor kezdjük a legelején: bár van civil foglalkozásod, az Egri borvidék egyik kis falucskájában, Szomolyán készítesz borokat. Hogyan került a látószögedbe a bor?
Szüleim kocsmárosok voltak, vagy ha úgy jobban tetszik vendéglátással foglalkoztak, gyakorlatilag a kocsmában álltam két lábra egyéves koromban. El lehet képzelni milyen „illatokkal” és emberekkel találkoztam már gyerekként itt, nem véletlen, hogy nagyjából 23 éves koromig távol tartottam magamat mindenféle alkoholos italtól. A fordulópontot egy angliai utazás hozta meg, jobban mondva három palack champagne, amit szilveszter alkalmával fogyasztottam el. Óriási élmény volt, kár, hogy a mai napig nem emlékszem ezekre a tételekre.
Végül mégsem pezsgőket, hanem csendes borokat készítesz…
Ha az embert beszippantja a borok világa, onnantól nincs megállás. Az angliai utam után egyre komolyabban kezdtem érdeklődni a borok iránt, jártam a borvidékeket, Magyarországon és külföldön egyaránt. Aztán egyre jobban motoszkált bennem az a gondolat, hogy szeretnék egy saját kis pincészetet. Szokták mondani: az a legjobb dolog, ha az álomból valóság lesz. Bár ami azt illeti, a borok készítésére elsőként Tokajt szemeltem ki…
Ha jól tudom, Kaló Imre játszott döntő szerepet abban, hogy végül Szomolyára esett a választásod…
Imre borain keresztül jutottam el ehhez az elhatározáshoz, de be kell vallanom, hogy 2002-ig nem is hallottam erről a helyről, míg meg nem kóstoltam egyik borát Budapesten a Hiltonban. Pár hét múlva már Szomolyán találtam magam, aztán ezek a látogatások egyre gyakoribbakká vált. Belecsöppentem Imre különleges világába, ami teljesen elvarázsolt. Annyira, hogy 2006-ban társultam a Tóth István által 2003-ban létrehozott Feketecseresznye néven futó pincészethez. Mára viszont már egyedül viszem a borászatot, amelynek nevét időközben Attila Pincére változtattam meg. Nem vagyok végzett borász, autodidakta módon tanultam meg ennek a hívatásnak a lényegét és szépségét. Szeretem, amit csinálok, szeretem a természetet, a nyugalmat, a pozitív szemléletet, a szépet, a jó borokat, és mindig próbálom körülvenni magamat jó emberekkel. Tudom, elcsépeltnek hangzik, de az élet rövid, így az a tanácsom, hogy éljük meg minden pillanatát úgy, ahogyan szeretnénk. Semmi másra nincs időnk az életben, sem gyűlölködésre, sem pedig negatív gondolatokra. Az vagy, amit mondasz, teszel és sugárzol magadból. A cselekedeteink határozzák meg az emberi mivoltunkat.
És milyen Kaló Imre világa?
Bár tudom, hogy a tömegek azt várják el egy bortól, hogy minden évben ugyanolyan legyen, Kaló Imrénél viszont egyik bor sem hasonlít egymáshoz. Véleményem szerint ettől színesek és egyediek, ízvilága pedig ezernyi csodát rejt. Nem könnyű ilyen felfogásban készíteni borokat, mivel a mai piac nem ezt kívánja és nagyban nem is lehet így érvényesülni.
Jól gondolom, hogy felfogásban te is ilyen borokra törekszel?
Igen, szeretem a sokszínűséget, bár sokkal könnyebb helyzetben lennék, ha kevesebb szőlőfajtából készíteném a borokat. Jelenleg 12 hektáron, 11 fajtával dolgozom, és nagyjából 40 ezer palack bort készítek évente. Minden fajta és dűlő más-más figyelmet és készítési módot kíván.
Hadd idézzek a lengyel vezető borkritikus Wojciech Bonkowski írásából néhány szót Kaló Imréről: „Ha az ember magyar borászokkal beszélget, az lehet az érzése, hogy Magyarország a bortermelés világközpontja, minden más bortermelő vidék csak periféria és másodlagos a magyar tájakhoz képest. Kaló Imre borász egyszer nekem egyenesen azt mondta, hogy “a magyar faj a legnemesebb Európában, éspedig azért mert a magyarok az igaz szőlő őrei. Na, igen. Kaló sok ilyen kijelentést engedett meg magának az egri borvidékhez tartozó szomolyai birtokán. Éjszakába nyúló iszogatások alkalmával persze lehet ilyen kijelentéseket tenni, de a nagy magyar álmok reggelre szertefoszlanak, mint a széndioxid az alkoholerjesztés közben.” Hallgatva ezeket a sorokat, mi a véleményed erről?
Ez Imre világa mindenképpen, Ő így él, hisz, tesz, alkot, akár tetszik vagy akár nem bármelyikünknek… Mindannyian szeretünk álmodozni vagy valamilyen ideológia szerint megélni a világunkat, valaki ezt éjszaka teszi, valaki ébren, valaki tetteiben is. Én úgy gondolom varázslatos, ki ilyen belső hittel éli meg a mindennapokat. Biztosan más nemzetekben is vannak olyan emberek, kik ugyanezt gondolják saját világukról, társadalmukról. Viszont azt, hogy mi az igazi igazság, talán az “Égiek” sem tudják… Vannak gondolatok, melyeknek a pincében kellene maradniuk…
