Az újbor magában hordozza a múltat, a jelent és a jövőt

Az újbor magában hordozza a múltat, a jelent és a jövőt

A november jeles hónap a szőlészek-borászok életében, hiszen ekkor mutatják meg először újboraikat. Azokat a végleges formájukat, ízvilágukat még el nem nyert borokat, amelyek létezésük okán magában hordozzák a múltat és a jelent, a bennük szunnyadó ígéret révén pedig a jövőt. Farkas Gedeonnal, a Varsányi Pincészet ügyvezetőjével, az Egri Borműhely legfrissebb tagjával még a St. Andrea Szőlőbirtokon, a „Nagy Egri Borműhely Kóstoló” néven megtartott eseményen találkoztam először. Most viszont arra kértem, hogy értékelje pincészetük 2021-es esztendejét.

Farkas Gedeon a járvánnyal és a szőlészeti szempontból nem túl ideális időjárással terhelt idei évről a lehetőségekhez képest mégis derűsen beszél: „Túl vagyunk a viszonylag későn indult szüreten és úgy tűnik, annak ellenére, hogy igen hideg és csapadékos tavasz, majd aszályos nyár van mögöttünk, nagyon jó évjárat várható. A borász szakma szépsége és egyben kihívása is, hogy a változó időjárási viszonyoktól függetlenül minőségi borokat palackozzunk. Az idei év például szinte éppen a fordítottja a 2018-as extrém forró esztendőnek. Ennek ellenére épp a közelmúltban nyert aranyérmet Berlinben a 2018-as Grand Selection Bikavérünk.” Évértékelő következő pontján Farkas Gedeon már a szakmai elismerésekről beszél. Ebben pedig nem szűkölködött a Varsányi Pincészet, hiszen mint mondja Farkas Gedeon, tételeik a legutóbbi – 6000 nevezőt felvonultató – berlini borversenyen kívül itthon a Vinagorán, valamint Párizsban és Bordeaux-ban is a legjobbak között szerepeltek.

A Varsányi Pincészet ügyvezetője a siker receptjét is egyszerűnek találja. Mint mondja: „egy rész kitartó és jó munka, egy “kiskanálnyi” marketing, és egy csipetnyi szerencse kellett ahhoz, hogy megérkezzen a megérdemelt elismerés.” És legalább ennyire magától értetődő természetességgel tekint arra is, ahogy a járvány átszervezte a pincészet életét. „Az általános bezárások hírére villámgyorsan áttértünk az online borkóstolókra, csapatépítőkre, a helyzetből pedig a legjobbat hoztuk ki. A kényszerű pihenőidő pedig alkalmat teremtett arra, hogy új termékeinkkel – narancsborral és a mára emblematikussá vált édes Debrői hárslevelűnkkel – valamint új arculatunkkal is megjelenjünk a piacon. Farkas Gedeon is elismeri, hogy nem minden vállalkozás élte túl a pandémiát, jó néhány partnerük (éttermek, vendéglátóhelyek) zárt be időlegesen vagy végleg. Ez pedig a pincészet eladásaira is negatívan hatott. Mindenesetre a 2021. mozgalmas év volt. A Varsányi Pincészet életében mindenképp. Idén ünnepelte ugyanis a családi vállalkozás fennállásának 30. évfordulóját, és ez volt az az év is, amikor a céget alapító Varsányi Lajos Katona István életműdíjat, a pincészet borásza Patai István pedig az Év bortermelője címet nyerte el. „Harminc éve törekszünk arra, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, a területeinkből, a szőlőinkből és a munka beérni látszik” – zárja gondolatait Farkas Gedeon, a Varsányi Pincészet ügyvezetője, amikor arról kérdeztem, hogy mi az egyre nagyobb ismertségnek a titka, ami jellemzi a verpeléti céget.

Szerző: Noreplika (Németi Sándor), borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa és főszerkesztője

Fotó: Varsányi Pincészet


Related Posts

A hét bora: Varsányi Pincészet bikavér

A hét bora: Varsányi Pincészet bikavér

A ma már 90 hektáron gazdálkodó verpeléti Varsányi Pincészetet harminc éve egy kéthektáros területtel indította a Katona István életműdíjas Varsányi Lajos. Területeik Aldebrőtől Egerszalókig megtalálhatóak a legjobb dűlőkben (Ácsok, Cinege, Szent János völgy, Kerékkötő, Öreghegy, Hosszú, Királyi, Veres, Varjas), melyek közül kiemelkedik az egyedülálló adottságokkal […]

Ezért a bikavérért rajongani lehet

Ezért a bikavérért rajongani lehet

Az Egri Borműhely meghívásának köszönhetően szinte egy egész napot töltöttem a St. Andrea Szőlőbirtokon. A „Nagy Egri Borműhely Kóstoló” néven megtartott eseményen sétálókóstoló és vezetett mesterkurzusok keretében tíz borászat mutatta be a borait, hogy átfogó képet adjanak arról, milyenek az egri borok most. Az Egri […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .