Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. november 20.

Legenda és valóság

post

A természetes édes boroknak a készítése komoly hagyományokkal bír Tokaj-Hegyalján. S bár egyesek szerint Paracelsus - a világhírű orvos, alkimista és csillagász - nevezte először folyékony aranynak a tokajit, miután 1524-ben Magyarországon járt, majd ezután elsőként vitte ennek jó hírét a világban, a hiteles források szerint: Paracelsus nem csak, hogy nem járt a borvidéken, de még a tokaji borokról sem írt. Aki kíváncsi arra, hogy honnan ered a legenda, illetve, hogy miért nem igaz a még most is sok helyen tényként kezelt Paracelsus-sztori, az kattintson IDE, és megtudhatja.

Egy legendával kevesebb, de ez összességében nem oszt, és nem szoroz: a világörökség részét képező Tokaji borvidék - mely egyben a világ első zárt borvidéke - nemzetközileg messze a legismertebb magyar borvidék. Az innen származó édes boroknak, főleg az aszúknak, pedig nincs párjuk a világon. De most nem az aszúról, hanem a borvidék másik híres bortípusáról, a szamorodniról szól az írás. Pontosabban a Barta Pince 2015-ös évjáratú édes szamorodnijáról, melynek 100% furmint alapanyagát 220 l-es zempléni tölgyfahordókban erjesztették, majd 18 hónapig új (10%), illetve másod- és harmadtöltésű hordókban (90%) érlelték.

A bor magán viseli ennek az évjáratnak a sajátosságát: telt, érettebb aromák, a meleg évjáratnak köszönhetően laposabb savak, mégis lehet szeretni. Illata alapvetően gazdag, mély és koncentrált, jegyeiben érett citusok- és sárga húsú gyümölcsök, méhviasz, körte, a hordóhasználatból jövő fűszerek és aromák, pihenve kikristályosodott virágméz, fehércsokoládé, érett birs, mogyoró, aszalt ananász, mézes sült banán, fehérgyökér chips. A múltkor kóstolt 2016-ös képest masszívabb és karakteresebb is, ami nem csak az évjárat számlájára írható, hanem mert más borász is készítette: Homonna Attila. Kóstolva bár egy könnyedebb formában visszahozza az illatában tapasztaltakat, valahogy mégis kevésbé tűnik koncentráltnak. Lágyabb savérzetű bor, selymes, de nem túl összetett korttyal, de ezzel együtt egy jó ivású szamorodniról van szó. Készült 876 palackkal. 

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Utazás
Hírek - programok
Hírek - programok
Gasztronómia
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés

Legenda és valóság

2020. november 20.
Bor teszt-értékelés

Mert Inni Jó

2020. október 05.
Recept

Piemonti marhatatár

2020. november 16.

Küldj egy üzenetet!