Jakab Badacsony - A Nagy Pinot Noir kóstoló

Határon innen és túl: a nagy pinot noir kóstoló – egy kötetlen sétálókóstoló és beszélgetés a borászokkal Badacsonyban öt pincészet részvételével. Egy kötetlen nap a pinot noir szerelmeseinek, egy különleges történettel a háttérben: a poharakba kerülő borokat, illetve készítőiket összeköti a néhai Gál Tibor neve. Jakab Péter badacsonyi borásszal, a rendezvény ötletgazdájával beszélgettem.
A rendezvény központi gondolata Gál Tibor öröksége – mit jelent ez az örökség ma a magyar pinot noir szempontjából, és hogyan jelenik meg konkrétan ezen az eseményen?
Gál Tibor öröksége nemcsak szakmai hitvallás, hanem szemléletmód. Ő volt az, aki elsők között mutatta meg, hogy a pinot noirhoz alázattal kell közelíteni – megérteni a fajtát, nem meghódítani. Az ő munkássága megteremtette a hazai pinot noir-iskola alapjait, és mi, akik most a fajtával dolgozunk, tudatosan ebből az örökségből építkezünk. Az eseményen ez nemcsak emlékezés: minden jelenlévő borász egy-egy új fejezete annak a történetnek, amit Gál Tibor elkezdett.
Mi volt az a pillanat, amikor azt mondtátok: ebből a történetből mindenképp eseményt kell csinálni?
Az eseményen részt vevő borászokkal ugyanazokat az értékeket valljuk – az eleganciát, az egyensúlyt, az őszinteséget a borban. Ez a felismerés szinte magától hozta az ötletet: ezt a közös gondolatot közösségi élménnyé kell formálni. Ötletgazdaként fő szempont volt id. Gál Tibor nevének felelevenítése, átemelése a mai borfogyasztók körében és a pinot noir szőlőfajta népszerűsítése, sokszínűségének megmutatása a közönségnek.
A részt vevő borászokat személyes vagy szakmai kapcsolatok fűzik össze – volt olyan pillanat a szervezés során, amikor különösen erősen érezhető volt ez a „közös gyökér”?
Amikor megkerestem a borászokat, borászatokat az esemény ötletével, mindenki azonnal igent mondott a felkérésre, mindenki támogatólat biztatott! Itt éreztem azt, hogy valóban milyen fontos személy is volt Gál Tibor ezekben borászatok életében. Ezen kívül sok borász régi ismerős, barát, mások most kapcsolódtak egymáshoz, de az alapérzés ugyanaz volt: Tibor személye és a fajta iránti elkötelezettség, szenvedély összeköt minket.
Miben lesz más ez a pinot noir kóstoló egy „hagyományos” boros eseményhez képest, akár a hangulatot, akár a szakmai tartalmat tekintve?
Ez nem egyszerű sétálókóstoló, hanem történetmesélés. Itt minden bor mögött egy személyes történet, egy táj, egy évjárat áll, amit a borász maga mond el. A hangulat bensőségesebb, mégis inspiráló – nemcsak kóstolni lehet, hanem beszélgetni, vitatkozni, visszakóstolni. Ez a fajta közvetlenség ritka a nagyobb boros eseményeken.
Ha valaki most ismerkedik a pinot noirral, miért pont ezt a kóstolót ajánlanád neki első élményként?
Mert ez a kóstoló szinte térkép a magyar pinot világról: több borvidék, több stílus, egy fajtán keresztül. És mert itt nem egy-egy bor dominál, hanem az összkép – a fajta sokszínűsége és finomsága. Ideális belépő ahhoz, hogy valaki megértse, miért rajonganak annyian ezért a szőlőfajtáért. Egy szőlőfajta, de több stílus és több terroir..igazán széles spektrumban ismerhető meg a pinot noir.
A mesterkurzuson régebbi évjáratok kerülnek a poharakba – miért tartottátok fontosnak, hogy a múlt is hangsúlyt kapjon a jelen mellett?
A pinot noir egyik legszebb arcát idővel mutatja meg. Ezek a régebbi évjáratok arra emlékeztetnek, hogy a fajta akkor is beszél hozzánk, amikor mi már nem kérdezünk – a bor akkor is él, fejlődik. A múlt megkóstolása segít megérteni, mennyit fejlődött a magyar pinot az elmúlt két évtizedben.
Mint említetted, a sétálókóstolóhoz gasztronómiai és zenei élmény is társul – mennyire tudatosan építettétek ezt komplex, több érzékszervre ható eseménnyé?
Teljesen tudatosan. A pinot noir maga is érzéki fajta – illatok, textúrák, hangulatok finom játéka. Ehhez olyan ételpárosításokat és zenei világot választottunk, amelyek nem túlhangsúlyozzák, hanem kiemelik ezt a finomságot. Célunk, hogy a vendég ne csak kóstoljon, hanem „átélje” ezt a világot.
A nemzetközi kontextust nézve – hol helyezkedhet el a magyar pinot noir a világ térképén, és milyen kitörési pontokat látsz?
A magyar pinot ma már nem kívülről próbál hasonlítani Bourgogne-ra vagy Új-Zélandra – megvan a saját identitása. A borvidékeink (Badacsony, Eger, Pannonhalma,) elegáns, fűszeres, gyümölcsös borokat adnak, amelyek a terroir egyediségéből táplálkoznak. A kitörési pont szerintünk épp ebben a hitelességben és a személyes történetekben rejlik.
Mit gondolsz, mi az, amit a vendégek magukkal visznek majd erről a napról – egy új ízélményt, egy történetet, vagy akár egy mélyebb kötődést a pinot noirhoz?
Reméljük, mindhármat. Egy új ízélményt, mert ilyen sokszínű pinot-kal ritkán találkozni egy helyen. Egy történetet, mert minden pohár mögött emberi sors áll. És egy mélyebb kötődést, mert a pinot noir nemcsak ital – kapcsolat a borász és a természet között, amibe ezen a napon a vendégek is beléphetnek.
Hasznos információk:
Időpont: 2026. május 9. 16-19 óra
Helyszín: Nemesgulács, Jakab Badacsony
A rendezvényen öt borász – Ifjabb Gál Tibor (Gál Tibor Pincészet), Mérész Sándor (Etyeki Kúria), Liptai Zsolt (Pannonhalmi Főapátság Pincészete), Rábai László (Carassia), valamint Jakab Péter (Jakab Badacsony) – mutatja be borait.
A Jakab Badacsony megközelítése:
Vonattal: A Budapest (Badacsony)–Tapolca vonal Nemesgulács-Kisapáti megállójától 50 méterre található a borászat.
Autóval: A borászat mögött ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak a szervezők.
Taxival: Badacsony Taxi: +36 70 360 2898
A program szakmai kerekasztal-beszélgetéssel indul, amit sétálókóstoló követ Tóth Eszter zenei kíséretével és Mede Ádám fogásaival. A napot DJ Infragandhi szettje zárja.
Borítókép: Jakab Péter


Németi Sándor

