„Nem bánom, hogy nem használtam ki a lehetőséget” – Ónodi Gábor színművésszel beszélgettem

„Nem bánom, hogy nem használtam ki a lehetőséget” – Ónodi Gábor színművésszel beszélgettem

Ónodi Gábor szerepelt már Oscar-díjra jelölt filmben, közel 26 éve színészként dolgozik, ennek ellenére az országos ismertségét egy sorozat hozta meg számára. Vele beszélgettem most…

Miért éppen a színházra és a színészetre esett a választás?

Édesapám operatőr szakon végzett a Moszkvai Filmművészeti Főiskolán, gyakorlatilag színészek és filmesek között nőttem fel. Már gyerekként állandóan filmforgatásokon jártam, először nézőként, majd ahogyan telt az idő, kisebb szerepeket is kaptam filmekben és reklámokban. Nem is tudtam volna más pályát elképzelni magamnak. Később Földessy Margit színistúdiójába jártam, talán itt kezdett egyre jobban erősödni bennem az az érzés, hogy színész szeretnék lenni. Négyszer felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de egyik alkalommal sem vettek fel. A negyedik sikertelen felvételi után elvégeztem a Theatrum Színiakadémiát, és utána kerültem be első alkalommal kőszínházhoz. Pontosabban a Pinceszínházhoz, ahol Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró, dramaturg is rendezett. Közel négy évet töltöttem ott. Aztán végül úgy hozta a sors, hogy ötödik alkalommal mégis felvettek a dráma-instruktor szakra a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

Emlékszel esetleg mi volt az első szereped?

Victor Hugo romantikus drámájában, a Királyasszony lovagjában Don Antonio Ubilla kancellárius szerepét alakítottam, illetve másik szerepben a néma Mórt. Innen vitt magával tovább Kőváry Katalin a Kolibri Színházhoz. A Pinceszínházban találkoztam először Balázs Péterrel is, amikor Le Sage, A Pénzes-zsák két részes komédiájában játszottunk együtt. Én voltam Pimasz, a szolga, aki folyamatosan keverte a szálakat a történetben. Nagyon izgalmas szerep volt. Ebben az időben kapta meg Kőváry Katalin a Veszprémi Petőfi Színházat, ahova szintén magával vitt. Két szép évet töltöttem ott, de az igazgatóváltás után az új vezetőség már nem tartott igényt a munkámra. Így kerültem 13 éve a szolnoki Szigligeti Színházhoz. De szintén nagyon büszke vagyok, hogy megadatott számomra az a lehetőség is, hogy miközben Szolnokon játszottam, Gothár Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntettet Kossuth- és Balász Béla-díjas filmrendező felkért, hogy szerepeljek a Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámájában, amit a Katona József Színházban rendezett. Fantasztikus közegbe csöppentem bele, itt ismertem meg többek között Ujlaki Dénes színművészt is, aki az 1979-ben bemutatott Égigérő fű című filmben dolgozott együtt apukámmal.

Forrás: Ónodi Gábor Facebook

Mennyiben jelentett számodra előnyt vagy hátrányt, hogy apukád ismert név a szakmában?

Ha burkoltan arra vagy kíváncsi, hogy segített-e nekem a pályám alatt, akkor a válasz nem. Bár megtehette volna, kifejezetten kértem tőle, hogy ne segítsen. Mindig azt gondoltam, hogy csak akkor hívjon bárki egy feladatra, ha tényleg engem akar. Szóval, apukám egy fűszálat sem mozdított meg annak érdekében, hogy beprotezsáljon bárhova. Például Kalamár Tamás, aki az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozatnak volt a producere több mint 17 évig, jó barátja apukámnak. Lehet, hogy a pályafutásom könnyebben alakult volna, ha a kezdetekben bekerülök a sorozatba, viszont úgy mentem el a válogatásra, hogy senkinek sem szóltam. Sem apukámnak, sem pedig Kalamár Tamásnak. Valószínűleg a próbafelvételem el sem jutott Tamáshoz. Apukám ismert név a szakmában, hosszú éveken keresztül egy TV sorozat főszerkesztője volt, dolgozott operatőrként, szórakoztató műsorok forgatókönyvírójaként, és egy-egy tévéműsor producere is volt. Mindenképpen szeretné elmondani, hogy iszonyú büszke vagyok rá, és mindenre, amit ő elért és letett az asztalra. Ez az ismertség viszont sokszor inkább hátrányt jelentett számomra.

Említed, hogy talán a pályafutásod könnyebben alakult volna, ha a kezdetekben bekerülsz a tv-be. Visszanézve nem bánod, hogy esetleg korábban némi protekcióval bekerülhettél volna a képernyőre, de mégsem használtad ezt ki?

Egyáltalán nem, mondom ezt annak ellenére, hogy a képernyő nagyon fontos ebben a szakmában. A vidéki színházakban vannak sokkal többre érdemes színészek, de sajnos mivel nincs meg esetleg a tv által a nagyobb ismertségük, rátermettségük és tehetségük csak egy kisebb publikum számára marad ismerős. Régen a rendezők járták az országot és megnézték a színészeket, ma sajnos szinte senki nem teszi ezt meg. Ma vidéki színházban színésznek lenni nehéz dolog. Ha megnézzük a régi színészek pályafutását, azt tapasztaljuk, hogy sokan vidéken kezdtek. Budapesten a színházak többsége egy bizonyos műfaj teljesítésére rendezkedik be, de egy vidéki színháznak minden műfajt teljesítenie kell. Ezért volt régen jó az a szokás, hogy aki a fővárosban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, az elment vidékre gyakorlatra.  

Értelmezésedben miről kellene szólnia a színháznak?

Elsősorban az életről. Nekünk estéről-estére mesét kell mondanunk a felnőtteknek, illetve egy görbe tükrön keresztül megmutatni, hogy milyen az élet.

És milyen az élet?

Nem valami jó… Vannak olyan alkalmak, amikor a közönség arra vágyik, hogy ne kelljen gondolkodnia, de olyan darabokat is meg kell mutatnunk számára, ami kicsit elgondolkodtatja. Nagyon sok jó mai kortárs drámaíró van, például Egressy Zoltán kiváló. Szerintem nagyon hiányzik ma a gondolkodó színház…

Forrás: Németi Sándor/WineArtCulture

Térjünk rá kicsit a filmes világra…

Egyik kedvenc emlékem a Vékes Csaba első nagyjátékfilmes rendezése, a Hetedik alabárdos című film, amely a vidéki színházak és vidéki színészek életéről szól. Nagyon imádtam, szerintem jó kis vígjátékot forgattunk. És hadd említsem Tóth Barnabás, Akik maradtak című Oscar-díjra jelelölt filmjét, és Gothár Péter Hét kis véletlen-jét, amiben szintén szerencsém volt szerepelni.  

Mennyire más a kamera előtt állni, mint színházban a színpadon?

Teljesen eltér egymástól, de mindkettőt nagyon szeretem. Ha a színházban egy előadás alatt egyik nap elrontasz valamit, akkor tudod, hogy másnap egy teljesen más közönségnek alkalmad van javítani. A filmben nem így működik, és legtöbb esetben még visszanézni sincs lehetőséged, hogy esetleg mit és hogyan csinálnál másképpen az adott jelenetben. Ez mindig a vásznon derül majd ki, és akkor döbben rá a színész, hogy mennyivel jobb lett volna kicsit másképpen csinálni a jelenetet. Most, hogy jobban belemerültem a forgatásokba, nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy körülöttem forog a világ. A színházban nem mindig így van, de ettől függetlenül a színház világát is nagyon szeretem. Igaz, ismerek olyan színház rendezőket, akik, és most nagyon finoman fejezem ki magam, nem biztos, hogy a megfelelő stílusban instruálják a színészeket. Ettől pedig az ember úgy érzi magát, mint egy apró kis porszem. Persze vannak jó példák is, ilyen többek között a TV2-ön futó Doktor Balaton sorozat, amelynek a nagy sikerrel való tekintettel már a második évadát forgatom, és júliusban került ismét a képernyőre.

Kifejtenéd ezt bővebben?

A rendezőtől kezdve, a kellékeseken át, mindenki azért van, hogy a színésznek semmi gondja ne legyen, csupán a forgatásra tudjon koncentrálni és a legjobbat hozza ki magából. Amikor korán reggel elkezdődik a forgatás, az egyik asszisztens első dolga, hogy hoz egy kávét és egy szendvicset a stábnak, de amikor egyik forgatás közben el kezdett esni az eső, már rögtön esernyővel érkeztek. Mindenki tudja a dolgát és senki szájából egy rosszindulatú, nem megfelelő stílusban elmondott szó nem hangzik el. Érdekes, de például hiába játszom 16 éves koromtól színházban, kicsit viccesen azt szoktam mondani, hogy anyukámon kívül nem tudják az emberek, hogy színész vagyok. Hatalmas ereje van a képernyőnek, például most a TV2-n futó Doktor Balatonban alakított Tufa karaktere miatt már megismernek a bankban és az utcán is az emberek.

Mennyire kemény egy ilyen forgatási időszak?

Úgy, hogy közben játszom a színházban is, sok energiát vesz igénybe, de szerencsére mindkét fél igyekszik alkalmazkodni egymáshoz. A pandémia időszak alatt, amikor betegség miatt le kellett mondani előadást, és minden nagyon képlékeny volt, nagyon kellett sakkozni, hogy mikor érek rá. Volt olyan forgatás, amit hajnali háromkor kezdtünk el, hogy reggel tízkor már vidéken tudjak lenni a próbakezdésre. De olyan alkalom is volt, hogy reggel forgattam, este előadásom volt, utána pedig vissza kellett mennem Budapestre, mert hajnali háromig ismét forgattam. Nagyon figyelmes volt a Doktor Balaton stábja, mert aznap egy sofőr levitt vidékre, megvárta az előadás végét, utána pedig visszavitt Budapestre a forgatás helyszínére.

Forrás: TV2

Ha jól tudom, a szerep kedvéért több kilót is híztál…

Több mint tíz kilót, és azt is mind a hasamra sikerült felszednem. A válogatás közben kérdezték tőlem, hogy ha esetleg én kapnám a szerepet, hajlandó lennék-e felszedni pár kilót. Aki ismer, tudja, hogy a hízás nekem könnyen megy, így nem volt kérdéses számomra. Leadni sokkal nehezebb, de mivel nem ez az első alkalom, hogy egy szerep miatt fel kellett szednem néhány kilót, szerencsére van egy bevált fogyókúrás receptem.

Ha már szóba hoztad a fogyókúrás receptet, a WineArtCulture oldal leginkább gasztronómiával és borral foglalkozik, ezért szeretném megkérdezni, hogy neked milyen a viszonyod ezekkel?

Imádok főzni és kísérletezni egy-egy étel kapcsán a konyhában. Most például krumplipürével kísérleteztem, amihez kakukkfüvet, pici fokhagymát, tejszínt tettem, a végeredmény pedig isteni lett. Szerencsére desszertkészítéssel nem kell bajlódnom, hiszen a húgom Magyarország egyik legjobb vidéki éttermében, a Tatán található Platán étteremben dolgozik cukrászként (a vele készített interjúmat ITT találjátok meg – szerk.). Nagyon büszke vagyok rá! Aki járt a Platánban tudja, hogy amit a húgomék készítenek, az nem csak desszert, hanem művészet. Visszatérve a kérdésre, a könnyedebb száraz borokat kedvelem, de egy egri pincészet rozéja a kedvencem. Ma például szinte egész nap forgattam, de ha haza érek, egy behűtött bor vár. Egy fárasztó nap után mindig jól esik egy pohár bor.

Szerző: Noreplika (Németi Sándor), az oldal tulajdonosa és főszerkesztője

Borítókép: Ónodi Gábor



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .