Par Excellence díjátadó 2025

Második alkalommal adott otthont Budapest a Nyílt Magyar Sommelier Bajnokságnak (II. Open Hungarian Sommelier Championship), amelyet a Magyar Sommelier Club és a Magyar Sommelier Szövetség szervezett közösen. Az esemény fővédnöke Rókusfalvy Pál, a Nemzeti Bormarketingért Felelős Kormánybiztos volt. A döntő előtt pedig a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence díjait Slezsák Zoltán elnök adta át a hat kategóriában díjazottaknak.
Nemzetközi mezőny
A sommelier bajnokság 2024-ben először vált nemzetközivé, és idén már másodjára mérte össze tudását a szakma hazai és külföldi elitje. A magyar versenyzők mellett többek között az Egyesült Államok, Kanada, Malajzia, Szerbia, Ausztria, Lengyelország, Szlovákia és Horvátország képviselői érkeztek Budapestre, hogy a nemzetközi színtéren is megmérettessenek. A bajnokság hagyományosan a magyar borkultúra és vendéglátás egyik legfontosabb eseménye: célja, hogy bemutassa a sommelier szakma sokoldalúságát és magas szakmai színvonalát. A feladatok – a pezsgő szervírozásától a vörösbor dekantálásán és ételpárosításokon át a vaktesztekig – nemcsak kifogástalan technikai tudást, hanem széleskörű gasztronómiai műveltséget is igényeltek. Az esemény a magyar borok nemzetközi térnyerését segíti elő, hogy megjelenjenek a világ legjobb éttermeinek borlapjain.
A döntő és az idei díjazottak
A kétnapos program selejtezőből, középdöntőből és döntőből állt. A döntőbe 3 versenyző jutott, akik közül a zsűri – neves hazai és nemzetközi szaktekintélyek - Matt Citriglia (MS), Wojciech Bońkowski (MW) és a zsűri elnöke Czinki Tamás (MS) választotta ki a végső győzteseket.
- Nemzetközi Sommelier Bajnokság 1. helyezett (Best Sommelier): Jan Knaber (Lengyelország)
- Nemzetközi Sommelier Bajnokság 2. helyezett: Sebastian Giraldo Makovej (Magyarország)
- Nemzetközi Sommelier Bajnokság 3. helyezett: Mark Guillaudeu (Amerikai Egyesült Államok)
Magyar Sommelier Bajnokság
- Magyar Sommelier Bajnokság 1. helyezett : Sebastian Giraldo Makovej
- Magyar Sommelier Bajnokság 2. helyezett: Novák Dávid
- Magyar Sommelier Bajnokság 3. helyezett: Fogarasi-Frank János
- Best Young Sommelier (30 év alatt): Kristijan Harjač (Horvátország)
Par Excellence díjak
A döntő előtt hagyományosan átadták a Par Excellence díjakat, amelyekkel a Magyar Sommelier Szövetség a szakma kiemelkedő képviselőit tünteti ki öt kategóriában: Termelő, Kereskedő, Vendéglátó, Szakíró, valamint Oktató. Az idei év kitüntetettjei:
Termelő kategóriában - Koch Csaba
Koch Csaba napjainkra a hazai borászat emblematikus figurájává vált. Szinte nincs olyan kitüntetés, amit ki nem érdemelt volna. 2014.-ben elnyerte az Év Pincészete díjat. 2019 novemberében Az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetsége (CEUCO) XVII. Kongresszusán a Legjobb Európai Borászat címet adományozta a Koch Borászatnak. 2019.-ben elnyerte az Év Bortermelője kitüntetést. Nincs olyan hazai és nemzetközi borverseny, ahonnan ne a legmagasabb elismeréssel jutalmaznák borait. Miközben kiváló borokat készít, felelősséget vállal a teljes hazai borászatért, ezért egy teljes cikluson át a Magyar Bor Akadémia elnöki tisztét is betöltötte.
Kereskedő kategóriában - Drop Shop
A Drop Shop az elmúlt 15 évben az angolszász Fine Wine Merchant-ek mintájára építi választékát, több mint ezer féle boruk Európa és a világ nagy, klasszikus borvidékeinek ismert és kevésbé ismert remekei. A borkereskedés nagy büszkesége, hogy igen nagy számban vannak olyan erősen limitált, nehezen beszerezhető tételei, melyekre – kiváló nemzetközi szakmai kapcsolatainak köszönhetően – hivatalos magyarországi allokációt tudott szerezni. Ezen tételek a hazai borgyűjtők igazi ínyencségei.
Vendéglátó kategóriában - Gourmet Platán Étterem, Tata
A 2021-ben alapított Platán Gourmet Étterem 2022 óta immár negyedik éve büszkélkedhet azzal a rangos elismeréssel, hogy Magyarország első vidéki éttermeként érdemelte ki a két Michelin-csillagot. Az étterem a fine dining világában páratlan élményt nyújt, amelyet egy 12 fogásos degusztációs menü és hozzá gondosan megkomponált borsor tesz felejthetetlenné. Az ételek minden részlete az ízek harmóniájára épül, követve az évszakok változását.
Szakíró kategóriában - Németi Sándor
Németi Sándor borszakértő, a WineArtCulture bor-és gasztronómiai online portál alapítója, főszerkesztője és tulajdonosa. Írásai olvashatóak többek között a Vince, a Figyelő, a Dining Guide, a Hamu és Gyémánt, az Északi Part, a Pezsgőakadémia, a Pesti Stílus Magazinokban, a bor.hu-n, a badacsony.com-on, valamint a saját WineArtCulture portálon. Ezen kívül marketing- és PR kommunikációval is foglalkozik.
Oktató kategóriában - Petzold Attila
Első munkahelyén, a Magyar Borok Házában hat évig a külföldi vendégeket oktatott a magyar bor szépségeire, a magyar táj sokszínűségében rejlő értékekre. Később az Eszencia Magazin szakmai szerkesztőjeként szintén sok edukatív tartalmat készített, hisz abban, hogy a borok ismerete kedvelhetőbbé, szerethetőbbé teszi a teljes magyar kultúrát. Petzold Attila Igyekszik hangsúlyt fektetni a könnyed, szellemes, néhol már a stand-up határát súroló előadásmódra, mivel meggyőződése, hogy egy jó nevetés mellett az ismeretek is könnyebben hasznosulnak. Módszerét a gyakorlat számos esetben visszaigazolta már.
Dr. Kosárka József-emlékdíj
Idén ismét sor került a Dr. Kosárka József-emlékdíj átadására is, amelyet azok a borászok vagy borászatok kapnak, akik a legtöbbet tettek a magyar bor nemzetközi elismertetéséért. Az emlékdíjat Dúzsi Tamás tudhatja magáénak.
Az esemény támogatója a Magyar Bor / Wines of Hungary, védnöke a Magyar Bor Akadémia.



Németi Sándor

