Borjour Somló - Kilátások a vulkán tetejéről
„Mert a somlai tűzbor, vulkánon termett.”- mondja a sokak által idézett magyar író, filozófus, esztéta Hamvas Béla, A bor filozófia c. könyvében. Somló egy fogalom, mely ismerősen cseng minden borszerető számára. Ha meghalljuk, mindannyian tudjuk, hogy mire számíthatunk a palackban: tüzes, jól érlelhető, ásványos, egyedi karakteres borokra, mindezt általában a borvidékre jellemző fajtákból. A Borjour által szervezett Somló Nagykóstoló - amelynek szokás szerint a Stefánia Palota adott otthont - remek alkalomnak bizonyult számomra, hogy áttekintsem az aktuális somlói felhozatalt. Az esemény most a sokkal szellősebb emeleti részen kapott helyet, ezzel is kihasználva a több terem nyújtotta lehetőségeket. Mivel a kóstolón közel 30 borászat képviseltette magát, sajnos nem tudtam mindenkivel szót váltani, és a rendezvény népszerűsége miatt több borásznál is sorban állásra kényszerültem, de így is sikerült néhány emlékezetes pillanatot átélnem.
Barcza Bálinttal például arról beszélgettünk, hogy jövőre egy hatalmas ünnepséget terveznek, mivel az ükapja, aki a környék első szakképzett vincellérjeinek egyike volt, 99 évvel ezelőtt vásárolta az első területeit, így a következő évben lesz a jelentős 100 éves évforduló. Ennek apropóján meg is kóstoltam a nemes egyszerűséggel csak Somló névre keresztelt cuvéet, amely 7 különböző területről származó alapanyag házasítása. Ezek közül három, a közel 100 éves parcellákból került ki, ahol az idős ültetvény természetes „tőkekorlátozásnak” köszönhetően maximum fél kg szőlő terem tőkénként. Ezáltal egy koncentrált, kissé ásványos karakterű, de a visszafogott hordóhasználatnak köszönhetően egyben gyümölcsös bort élvezhettem a poharamban.
Utamat a Kis Tamás nevével fémjelzett Somlói Vándor asztalánál folytattam, ahol egy mini vertikális juhfark kóstolóba csöppentem, illetve egy nem szokványos somlói fajtát is sikerült kóstolnom. A két juhfark tétel alapvetően ugyanarról az 5 területről került házasításra és egyaránt 6 hónapot töltöttek 3-500 literes többed töltésű hordókban. A 2018-as évjárat szerkezetileg még kissé rendezetlen volt, mivel alig két hete került palackba, de egy kis szellőztetés után szépen nyílt, friss és ropogós savakkal, ahol a gyümölcsösség dominált. A 2017-es évjárat már letisztultabb formában volt, hiszen elég időt töltött palackban, hogy meg tudja mutatni a juhfark jellegzetes karaktereit. A következő egy számomra meglepő fajta volt itt Somlón, ugyanis kabart kóstoltam. Itt is inkább a gyümölcsök uralkodtak, igaz, visszafogottabb formában, körtével, birssel társítva, kiegészülve némi sós felhanggal. Viszont nekem a savak kicsit hiányoztak az egyensúlyához.
A Bogdán Birtok pultjánál néhányan leragadtunk, mert Bogdán Levente laza, jópofa sztorijai mellől nehéz volt tovább indulni a következőnek betervezett állomásra. Szép és izgalmas sorral készültek az estére, egészen a végletekig elmenve, ugyanis botrytises tétel is került zárásként a poharunkba. A sor egyik kiemelkedő tétele a Prestige Juhfark 2017-es évjárata volt, amely az erjedés végén 2 hónapot töltött hordóban, batonnage mellett, majd visszakerült acéltartályba további érlelésre: citrusok, kellemes édeskés hordófűszerek, vanília, fahéj és kis karamell fedezhetőek fel mind illatában, mind ízében. Maradva a juhfarknál azt hiszem megtaláltam Somló aranyát az Elixír névre keresztelt tétel formájában, 11% alkohol és 114g maradékcukor kíséretében. Egy véletlennek köszönhető a létrejötte, mivel 2015 augusztusának végén arra lettek figyelmesek, hogy el kezdtek töppedni a bogyók. Ezt követte a november 22-i szüret, és mivel a tokaji aszú készítéshez hasonló technológia nem állt rendelkezésre, így kísérleteztek: egy óvatos zúzást követően az évjárat nem botrytises juhfarkjával együtt erjesztették és hordót mellőzve, csak palackos érlelést alkalmaztak. Így egy aranyszínű, mézes, aszalt körtés jegyeket hordozó bort kaptunk, amely a magas cukortartalom ellenére mégis könnyed érzetet keltett kóstolva.
A nászéjszakák borának kóstolását magam mögött hagyva találtam még zárásként néhány említésre méltó tételt, rögtön az ikonikus Fekete Pincénél egy hárslevelűvel folytatva a sort. Az utolsó, Fekete Béla bácsi által készített 2013-as évjáratból származó bor gazdag illattal és egy kicsit magas alkohollal bódít el. Egy kellemes reduktív olaszrizling társaságában elemeztük Somló térképét a Kancellár Birtoknál, ahol kitértünk arra is, hogy a több borvidékünkön példával szolgáló nagy összefogás, Somlón még várat magára. Az estét a borvidék kereteit abszolút feszegető, Nagy bajszú Jász Lacinál fejeztem be. Éreztem, hogy ezeket a tételeket mindenképp a végére kell hagynom. A 60 napig héjon tartott, majd 4 hónapig hordóban érlelt furmint narancsbor szép volt, bár egy kicsit kevesebb hordóval élvezhetőbb formáját nyújtaná. Viszont számomra már a 6 hónap héjon áztatás túl extrémnek bizonyult, még akkor is, ha ez kísérleti jellegű. Ennek köszönhetően az utolsó zöldveltelinit nem igazán tudtam hová helyezni… Persze ennek is megvan a saját közönsége, így amit az imént írtam, az csak a saját szubjektív véleményem.
Összességében elmondhatom, hogy Somló különös helyet foglal el a szívemben, így bármikor szívesen kalandozok ezután is a tüzes, vulkáni borok világában.
Fotók: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo
(A WineArtCulture a Borjour meghívásának köszönhetően vett részt az eseményen)