Leonardo da Vinci és a bor

A reneszánsz géniuszt, Leonardo da Vincit leginkább festőként, szobrászként, költőként, íróként, építészként, feltalálóként, anatómusként és hadmérnökként ismerjük. Az itáliai Vinci melletti Anchianóban egy parasztleánynak (egyes vélemények szerint magyar rabszolga) és a város jegyzőjének törvénytelen gyermekeként 1452. április 15-én született polihisztorról viszont már kevesebben tudják, hogy komolyan érdeklődött a bor iránt is. Sőt, a korát megelőzve lefektette a jelenleg alkalmazott minőségi borkészítés alapjait is. Legalábbis erre lehet következtetni a tekintélyes borász, és a toszkán zseni nagy szakértőjeként számon tartott Luca Maroni „Leonardo da Vinci és a bor” című könyvéből.  

A családi szenvedély

Forrás: unsplash

Leonardo bor iránti érdeklődésének egyik fő oka családja és ennek származási helye volt: Vinci, a gyönyörű toszkán vidéken, a Montalbano lejtőin, 100 és 200 méteres tengerszint feletti magasságban található falut dombos táj veszi körül, enyhe lejtőkkel és nagyon jó kitettséggel, ahol minden körülmény ideális a szőlő- és olajfák termesztésére. Nem véletlen, hogy Leonardo apja, Ser Piero da Vinci jókora összeget fektetett be Vinci környéki mezőgazdasági telkek vásárlásába. Sőt, családjának több tagja is részt vett a borkészítésben, például nagybátyja, Francesco és nagyapja, Antonio, akik, mint Luca Maroni könyvében is olvasható nem vetették meg, hogy „saját kezükkel” műveljék a szőlőültetvényeket. Gyakorlatilag így került egészen fiatalon Leonardo da Vinci kapcsolatba a borral, majd kezdetben apja szőlőültetvényein, illetve később a saját birtokán kezdett el mezőgazdasági kísérleteket végezni. Erről tanúskodik többek között az 1515-ben írt levele is, amit a Fiesola városban fekvő birtokára címzett, amelyben javaslatokat tesz a birtokon készülő borok minőségének javítására. A levél John William Brown „Leonardo da Vinci élete” című könyvében (1828) jelent meg először, amelyben az író a toszkán zseni agronómusi szakértelmét mutatja be. Íme egy részlet eredeti nyelven:

„Sapete che dissi etiamdio che sarebbe a cuncimare la corda quando posa in el macignio con la maceria di calcina di fabriche o muralie dimoliti, et questa assiuga la radicha, e lo stelto, e le folie dall'aria alla subfetione attranno grapolo. Poi pessimamente alli dì nostri facemo il vino in vasi discuoperti, et così per l’aria fuggi l’exentia in el bullimento, et altro non rimane che un umido insipiente culorato dalle bucice et dalla pulpa; indi non si muta come fare si debbe di vaso in vaso, et perloché viene il vino inturbidato et pesante nei visceri.”

A leírtakból kiderül, amit mára már minden komoly borász vall: a minőségi borkészítés nem a pincében, hanem a szőlő megművelésében rejlik. De szintén Leonardo szorgalmazta, hogy az aromák megőrzésének érdekében a bort a nyitott edények helyett zárt rendszerben erjesszék.

Leonardo Da Vinci és Romagna

A Sforza hercegek bukása után Leonardo rövid kitérővel újból Firenzébe költözött, ahol 1502-ben Cesare Borgia szolgálatában állt, és vele tartott a romagnai hadjáratában. Ez a tartózkodás egyben lehetőséget adott számára, hogy megkóstolja a helyi borokat, valamint arra, hogy többet tanuljon a szőlőtermesztésről és a borászatról. Figyelme különösen a szőlő szárítását lehetővé tevő függesztőrendszerre összpontosult. Ebből az alkalomból Leonardo néhány fürtöt ábrázolt az egyik rajzán.

Forrás: 5barricas.valenciaplaza.com

És ha már Firenzéről esett szó, mindenképp érdemes tudni, hogy 1503-ban Leonardo da Vinci itt kezdte festeni leghíresebb festményét, a Mona Lisát, amely jelenleg a párizsi Louvre-ban van kiállítva. Bár sok vélekedés látott eddig napvilágot, hogy valójában ki is van a világhíres festményen, a Mona Lisának keresztelt szemöldök és szempillák nélküli úrhölgy a kutatások szerint Firenzéből származott és Lisa del Giocondo névre hallgatott. Itt érdemes megemlíteni, hogy Leonardo soha nem nevezte el a képet, hiszen a reneszánsz idejében ez még nem volt szokás. A Mona Lisa címet Vasari, az életrajzírója adta 31 évvel Leonardo halála után. Szintén csak érdekességképpen: a festményt 1911-ben Vicenzo Peruggia, a Louvre korábbi alkalmazottja ellopta a helyéről, majd miután lebukott azzal az indokkal magyarázta tettét, hogy ő csak vissza akarta szerezni Olaszországnak az egyik nemzeti kincsét, amelyet Napóleon tulajdonított el több mint száz évvel azelőtt. Az esetet a 20. század legnagyobb műkincslopásaként tartják számon a mai napig. A 77x53 cm nagyságú, 13 mm-es nyárfatáblára olajjal festett portré végül 1914 januárjában került vissza Párizsba, és vált igazán a popkultúra részévé. A híres lopás után a festményt további két tragédia is sújtotta: 1956-ban egy őrült savat öntött rá, majd később egy bolíviai férfi kővel hajította meg.

Visszatérve Leonardo da Vinci életére érdemes megjegyezni, hogy ugyanezen romagnai tartózkodása alatt meglátogatta az ókori cesenai Malatesta Könyvtárat, ahol megtekintette Pier de 'Crescenzi ritka, tizennegyedik századi „De Ruralibus Commodis” kódexét. Ez pedig komolyan befolyásolta a szőlőtermesztési és borászati ​​ismereteit.

Fiesole, a repülőgép és a bor

Leonardo a Romagnában, Cesare Borgia szolgálatában és Milánóban, a Sforza szolgálatában szerzett pénzének egy részét arra fordította, hogy egy kis telket vásároljon Fiesole közelében, Toszkánában. Ez a Monte Ceceri lejtőin elhelyezkedő telek lett 1506-ban a repülőgép találmányának a teszthelye. A reneszánsz polihisztor nevéhez számos más találmány is kötődik, például többek között légcsavart, vízkiemelő szerkezetet, katapultot és tankot is tervezett.

A bor előnyei és kockázatai

A mérsékelt borfogyasztásáról is ismert Leonardo da Vinci több javaslatot is tett a megfelelő borfogyasztáshoz. Tanácsa szerint „a bor soha ne legyen túl erős: keveset és gyakran kell inni. Sem étkezések között, sem éhgyomorra.” Fontos megjegyezni, hogy abban az időben gyakran használtak kis mennyiségű vizet a bor intenzitásának mérséklésére, illetve az akkoriban alkalmazott primitív borkészítési technikák által okozott hibák javítására.

Az ember az, amit eszik (… és iszik)

Leonardo, a sokak által a minden idők leműveltebb emberének számon tartott zseni teljesen tisztában volt az étel alapvető szerepével az emberi létben. Mint írta, ha megfelelő módon és mennyiségben jót eszünk és jó bort iszunk, akkor jól leszünk. Viszont ha rossz módon és korlátlanul rosszat eszünk és rossz bort iszunk, akkor nem fogjuk jól érezni magunkat. Hiszen az ember nemcsak az, amit eszik, hanem az is, amit iszik, illetve amit és ahogyan megemészt. A tudós mélyen hitt abban, hogy az embereknek felelősséget kell vállalniuk saját egészségükért, és ebben az asztal körüli viselkedésük sem képez kivételt.

Leonardo da Vinci szőlője

Forrás: 5barricas.valenciaplaza.com

A milánói Casa degli Atellani birtokot és a hozzá tartozó közel tizenhat sorból álló, egy hektáron elterülő szőlőültetvényt Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora megfestéséért, fizetségképp kapta a milánói herceg, Ludovico Maria Sforza-tól 1498-ban. 1500-ban viszont a francia király csapatai legyőzték a milánói herceget, és bebörtönözték. Így Leonardo is kénytelen volt elhagyni Milánót, de a francia megszállás után viszont visszaszerezte az addig két tanítványára bízott szőlőterületeket. A Santa Maria delle Grazie templommal szemben lévő ház és ennek kertje a II. világháborúban egy bombázást követően megsemmisült, viszont pár éve a rekonstruálás után már régi pompájában tündököl. A ház után a kertet botanikai értelemben is sikerült rekonstruálni, mivel 2007-ben élő biológiai maradványokra bukkantak Leonardo idejéből, így az ezekből származó és újranemesített oltványokból ismét készül bor. A Milánói Egyetemen végzett genetikai vizsgálatok által fény derült arra, hogy az akkoriban a kertben ültetett fajta nem más, mint a reneszánsz Lombardiában nagy népszerűségnek örvendő malvasia.  Akit részletesen érdekel ezt a történet, annak ajánlom Luca Maroni két másik művét: „Milánó Leonardo szőlőültetvénye” és „Leonardo da Vinci: az újra felfedezett szőlőültetvény”.

Forrás: pixabay

Luca Maroni

Luca Maroni, a cikk ihlette könyv szerzője 1961-ben született Rómában. 1987 és 1989 között, klasszikus tanulmányok után közgazdasági diplomát szerzett, és Luigi Veronellivel együtt dolgozott az Ex Vinis borokkal foglalkozó magazinnál. 1993-ban elkészítette a „Legjobb olasz borok évkönyve” első kiadását, 2000-ben pedig megalapította a www.lucamaroni.com borportált. Fontos megjegyezni, hogy 1988 óta Luca Maroni több mint 80 könyvet írt a témában, így nem meglepő, hogy 2012-ben a Messinai Egyetem Honoris Causa Ph.D. fokozattal tüntette ki.

Borítókép: ardalpha.de