Bor
post-authorNémeti Sándor
2023. május 15.

Csernus Pincészet, a múltra épített értékek

post

A Csernus Pincészet, avagy a Csernus Winery a Budapesttől csupán egy órás autóútnyira, a határ túloldalán elhelyezkedő Ipolynyékon gazdálkodik, ahol a szőlőművelés és borkészítés hagyománya több mint 700 évre nyúlik vissza. Erről tesz bizonyosságot a település szlovák nevű elnevezése, a Vinica is, mely tulajdonképpen szőlőskertet jelent. A település már a középkorban híres bortermelő vidéknek számított, szőlőhegyét először 1354-ben említik az egri káptalan egyik oklevelében.

csernus-pinceszet

A Csernus Pincészet újkori, modern története

Itt gazdálkodik a generációk óta szőlőműveléssel és borkészítéssel foglalkozó Csernus család, amely a hagyományokat megőrizve már több mint 400 éve él a településen, és Csernus Pincészet néven, Bálint László „flying winemaker” szakmai irányításával készít egyre kifinomultabb borokat. A szőlészeti munkákért az idősebb Csernus Károly, a borászatért és a marketingért fia, ifjabb Csernus Károly a felelős. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az Ipolynyék községe felett, a festői szépségű vulkánikus eredetű Őr-hegy déli lejtőin jelenleg 10 hektár szőlőterülettel rendelkező (ebből 2 hektár saját, de még további 8 hektárról integrálnak szőlőt) családnak a történelmi szerepe is tartogat fontos és emlékezetes pillanatokat.

csernus-pinceszetIfj. Csernus Károly

Mint a pincészet saját felületén olvasható, az elődök felkutatása során teljes és összefüggő családfára nem bukkantak, ezért csak töredékes adatokra szorítkozhatnak. Mindenesetre, ahogyan az 1754/55. évi országos nemesi összeírások is bizonyítják, Heves megyében István, Hont megyében András és János, Nógrád megyében Pál, Pest megyében pedig György, István, János, Mátyás és Pál kapott helyet az igazolt nemesek között. S hogy ezeket az urakat nemesi címmel ruházták fel, azt mi sem támasztja alá jobban, minthogy I. Lipót 1652. február 14-én címeres nemeslevéllel jutalmazta Csernus György, Bálint és János testvéreket és György fiait, Andrást és Istvánt. E megtisztelő címet 1662. február 4-én hirdették ki a Hont vármegyei közgyűlésen. A címeren kék háttérben, zöld hármas dombon egy könyöklő vörös ruhás kar kardot tart, felette jobbról fogyó hold, balról csillag tündököl. A sisakdísz pajzsra emlékeztet, a takaróknál pedig kék-arany, illetve vörös-ezüst színek dominálnak. Az eredeti példányt Budapesten a IX. kerületi levéltárban őrzik.

csernus-pinceszet

A borvidék meghatározó pincészete

A 2010-ben alakult, mára a borvidék meghatározó borászatává váló Csernus Pincészet, Bálint László nemzetközi borakadémikus 2014-ben való érkezésével hatalmas változásokon esett át. Irányítása alatt többek között a korábban 16 féle borból álló szortimentjük egyre jobban letisztult, mára a portfóliójuk nagyjából 9 tételből áll, és a tervek szerint a következő időszakban még tisztulni fog. Akkor készült a hegyen található, 30 ezer palackozására alkalmas kapacitású feldolgozójuk is. Bálint László - aki korábban a felsőfokú WSET-képzésen oktatta idősebb Csernus Károlyt és fiát - pedig azóta is nem csak, hogy ellenőrzi rendszeresen a borok minőségét, hanem irányt is mutat a borok területén, megszabva a tendenciákat.

csernus-pinceszet

Tanácsára, illetve a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve kezdtek bele a rajnai rizling felhasználásával (ebből csendes bort is készítenek) a pezsgőkészítés furfangos rejtelmeibe. Bálint László szerint a hűvös, viszonylag északon elhelyezkedő borvidék adottságait figyelembe véve inkább a könnyedebb stílusú fajtáknak kedvez, másrészt a rajnai kifejezetten jól érzi magát itt. Mint mesélte, vita tárgyát képezi, hogy mennyire alkalmas pezsgő-alapbornak a rajnai rizling, de mint a kóstolt 2018-as Brut Nature pezsgő is bebizonyította, szép eredményeket lehet vele elérni. Az alapbort spontán erjesztették, és nagyon alacsony kénhasználat mellett történt a készítése, mindez Bálint László útmutatása alapján, a másoderjesztés pedig Szentesi Józsefnél történt. Többszöri közös kóstolás után a degorzsálásra 26 hónap után került sor. A leheletnyi zöldalmás, mézes karakteréhez finom érettebb rizlinges jegyek, illetve édes fűszerek is társultak. Tökéletes kezdése a napnak, amelynek keretén belül többek között az új modern feldolgozót, az igényesen berendezett, nemrég átadott Vulcano Guesthouse szálláshelyet, és a szőlőhegyet látogattam meg a Csernus Pincészet szívélyes meghívásának köszönhetően. 

csernus-pinceszet

A Csernus Pincészet, mint azt a Vulcano Guesthouse-ban történő beszélgetés alkalmával ifjabb Csernus Károly elmondta, olyan területeket igyekszik választani, amik a szélnek kicsit kitettebbek, így a betegségek is elkerülik a szőlőket. Bálint László javaslataira ezt zöldmunkákban is erősítik, olyan metszés technikákat és hajtásválogatásokat alkalmazva, amelyek ezt elősegítik. Elmondásuk szerint az elmúlt években történt klímaváltozás nagyon sokat segített a borvidéken abban a tekintetben, hogy beérnek a szőlők és teljes érésben lehet szüretelni. A meszes üledéknek köszönhetően a területek szépen megtartják a vizet, így csapadék hiányában sem szenved a szőlő. Alkalmazkodva a borvidék adottságaihoz a Csernus Pincészet főleg fehér borokat készít, többek között peszeki leányka, zöldveltelini, rajnai rizling, sauvignon blanc, valamint chardonnay fajtákból. Utóbbi több stílusban is megjelenik a pincészet portfóliójában, ebbe kaptam betekintést két 2021-es évjáratú tartálymintán keresztül: a battonage, mely egy érett déli gyümölcsöket felvonultató, vastag és krémes, enyhén populárisabb chardonnay-t rejt magában, míg a battonage selection egy sokkal komplexebb, szofisztikáltabb és vibrálóbb chardonnay-t.

csernus-pinceszetCsernus Károly

Személy szerint nekem a kettő közül ez volt a kedvencem. De a peszeki leányka, mely tulajdonképpen a királyleányka egyik variánsa, is kifejezetten szép és ígéretes volt, akárcsak a szintén tartálymintaként bemutatott 2021 narancsbor. Más néven Orange Wine. A Csernus Pincészet kínálatában természetesen a rosé is megtalálható, illetve egyik specialitásuk, a schiller is. Legjobb évjáratokból pedig vörösbort is készítenek, most már csak kékfrankos, és hamarosan pinot noir szőlőfajtákból. Ami azt illeti, a kóstolt tartályminta kékfrankos, könnyedségével, finom fűszerezettségével és kirobbanó piros bogyós gyümölcsösségével is elnyerte a tetszésemet.

csernus-pinceszet

A borászati üzem megtekintése közben Bálint László beavatott a kulisszatitkokba is. Mint mondta, annak érdekében, hogy a szőlőt a legkíméletesebben dolgozzák fel, az elmúlt néhány évben rendre lecserélték a korábbi technológiát. Ennek következményeként a gravitációt kihasználva, kíméletes préseléssel dolgozzák fel a szőlőt, az erjedést pedig spontán módon, csupán a hőmérséklet változtatásával kontrollálják. Ami a főkoncepciót illeti, ez Bálint László érkezése óta változatlan: a borokban minél jobban megőrizni a természet alkotta ízeket és illatokat, illetve ezt a legkellemesebb formában tálalni a fogyasztók számára. Mindezt modern stílusú, a nemzetközi ízvilágnak megfelelő borokon keresztül. A nap folyamán a Csernus Pincészetnél kóstolt borok (tartályból, hordómintaként, vagy a már kész frissebb és régebbi évjáratú tételek) ezt hűen visszatükrözik. Aki erről részletesebben szeretne bebizonyosodni, annak szívből ajánlom a Csernus Pincészetet, mely nem csak finom borokkal, hanem színvonalas szállással (12-14 fő számára) és házias ízekkel is várja a látogatókat.

Fotók: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!