Hírek - programok
post-authorWineArtCulture
2022. december 19.

Minőségi borokat választunk karácsonykor

post

Karácsonykor minden második asztalra kerül bor, akár többféle is, ízlés és a menü szerint válogatva. Ilyenkor szívesen fogyasztunk valami különlegesebbet az ünnepi asztal mellett, sőt a borral készült fogásokba is olyat rakunk, amit meg is innánk. Az ajándékba adott bor pedig továbbra is népszerű, de nem érjük be akármivel – derül ki a Hilltop online felméréséből*.

A karácsonyi csengettyűszóval a borospoharak csilingelése harmonizál a legjobban a Hilltop kutatása szerint, amelyben a válaszadók fele egyértelműen a bort, 37,5 százaléka pedig a bort és az egyéb italokat vegyesen részesítette előnyben. Mivel szentestén a terített asztalról általában nem hiányozhat a hal, nem csoda, hogy a megkérdezettek 50 százalékának kedvencei ilyenkor a fehér borok, a tudatos borfogyasztás jegyében azonban ugyanennyien készülnek a különféle fogásokhoz illő tételekkel. A többség (62,5%) szerint a különleges alkalom különleges borokat kíván, ezért a szeretet ünnepén szívesen áldoznak rájuk, míg a többiek a jól bevált kedvenceket és féltve őrzött kincseket veszik elő koccintáshoz, ugyanolyan arányban (18,8%).

Fazékban vagy pohárban, egyre megy

A közízlés változását és a bor gasztronómiai értékének növekedését jól mutatja, hogy ma már a hagyományos ételek mellett az ünneplők 56,2 százalékánál olyan ínyenc fogások is terítékre kerülnek, melyekből nem hiányozhat a bor. Úgy tűnik, „a fazékban úgyis elfő” korszaknak végre leáldozott, ugyanis a konyhában szorgoskodók 25,7 százaléka egyenesen minőségi bort tesz az ételbe, 59,4 százalékuk pedig olyat, amit a pohárban is szívesen viszontlátna, és mindössze 10,9 százalék ragaszkodik a recept ajánlásához. A megfelelő bor-étel párosításokat is előtérbe helyező borrajongók a szervírozást sem bízzák a véletlenre: a kérdőívet kitöltők közel kétharmada igazi sommelier-ként viselkedik az ünnepi asztalnál, odafigyelve mind a pohárválasztásra, mind a megfelelő fogyasztási hőmérsékletre, hogy megadja az ünnepi koccintás módját.

Klasszikus ajándék jó ízléssel

A bor még mindig népszerű választás, ha ajándékozásról van szó, amiben a válaszadók 97,6 százaléka egyetért. A bögre és az illatgyertya után azonban a borra is egyre kevésbé (3,2%) tekintünk jolly jokerként, amikor főnökünknek, leendő apósunknak vagy más távolabbi ismerősnek szánjuk meglepetésként. A megfelelő ajándékbor kiválasztásában ilyenkor legkevésbé sem az ár (5,6%) vagy a címke (6,3%) számít. A kérdőív alapján 26,2 százalék kifejezetten az ajándékozott örömét tartja szem előtt, semhogy az árat nézné, és 46 százalék a saját kedvencei közül választ. Ha viszont ismerjük a megajándékozottat, akkor főként – 62,4 százalékban – az ő ízlése a mérvadó. Hogy végül mennyit költünk egy-egy ajándékba szánt palackra, azt 73,8 százalékunk ár-érték arány alapján dönti el.

Akár egy borszaküzletig, ritkábban egy pincészetig is elmegyünk az igaziért, ettől függetlenül sokan (47,6%) még mindig a bevásárlással együtt intézik a bor beszerzését a fa alá. Hogy a jó bornak nem kell a cégér, arra pedig tökéletes bizonyíték, hogy ajándékvásárlás során a válaszadók 64,4 százaléka saját részre is tesz a kosárba, ha rábukkan egy-egy ellenállhatatlan tételre.

*A kutatás a Typeform felületén készült, a Hilltop Neszmély Zrt. Facebook követőinek körében.

Borítókép: pixabay

Ez is érdekelhet

Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Kultúra

Koreai koncertek novemberben

2023. október 24.
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Syrah, Vámos Attila módra

2022. március 23.
Hírek - programok

Színes forgatag Mádon

2019. június 06.
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!