Hírek - programok
post-authorWineArtCulture
2018. október 03.

Címkeváltás Bolykiéknál

post

Az egri Bolyki Pincészet idén váltott címkecsaládot, ami folytatása az eddigi könnyed, humoros palackdizájnnak. Az illusztrátor által kézzel rajzolt mesevilág megálmodója most is Ipacs Géza volt, mi pedig elmerülhetünk a színes fantáziabirodalomban, ami borász és grafikus együttműködéséből jött létre.

A kezdetektől Ipacs Géza grafikussal együtt dolgoztak ezeken – az akkori piaci viszonyok között merésznek számító – címkéken, de a borfogyasztók hamar megkedvelték az izgalmas vizuális világot, a figurákat és a történeteket, amik most mind kicsit átformálva ugyan, de tovább folytatódnak. „Népszerűek voltak az eddigi címkéink is, azonban úgy éreztük, szükség van a váltásra, hiszen nemrég átalakult a portfóliónk. Az egri bikavért középpontba állító új kínálat egységes címkevilágot kívánt meg, aminek a tervezését ismét Gézára bíztam. A munkakapcsolat mellett hosszú évek óta barátok is vagyunk, ő tudja a legjobban, hogy grafikai szempontból mi illik hozzánk” – indokolja Bolyki János a változást. Az Ipacs Géza által tervezett új címkék vizuális keretét maga a Bolyki Pincészet, az emblematikus kőfejtő adja, ami mindegyiken megtalálható, hiszen ott történnek az igazán fontos dolgok. Mint egy színházi előadás díszlete, amiben zajlanak az események, pont úgy, ahogy a pincészet is nyüzsög az itt dolgozóktól, a látogatóktól, az itt házasodóktól, a fesztiválok és koncertek jókedvű közönségétől. Az inspirációt a korábbi címkék adták, ezeknek az eredeti motívumaihoz nyúltak vissza, látható rajtuk a mókus, a nyúl, a zebra és a többiek. Különlegessége ugyanakkor, hogy a mostani digitális korban ritkának számító grafikák összes elemét kézzel rajzolta egy illusztrátor. Megmaradt a hátcímkék narratív stílusa, amihez koherensen illeszkedik a képi világ, a történeteket alátámasztják a rajzok, és fordítva. És megmaradt az eddigi játékosság is, a könnyed, vicces, mesés elemek, amik viszont grafikailag sokkal szofisztikáltabbak lettek, és az eddig lazábban egymáshoz kötődő címkék most zártabb egységet alkotnak. Mindegyik bornak megvan a saját története, mégis egy egész sztorit mesélnek el együtt. A sorvezető az Ördöngős Nyúl, ő kalauzol végig a pincészeten, mutatja be a borokat, történeteket mesél, és véleménye van mindenről, ami Bolykiéknál történik.

„Egy számomra fontos címkevilág újult meg, mely ugyan megtartotta a fő motívumokat, de stílusa egységesebb és mesésebb lett. Új funkciót is kapott: minden címke egy-egy Bolyki-féle történetet, szöveget illusztrál, mely történetek egybefűzve meg is jelennek egy új kiadványban. A váltás azért is indokolt volt, mivel Bolyki Jani lassan már négygyermekes apa lesz, és így gyerekeinek saját történeteket mondhat az Ördöngős Nyúlról és barátairól” – meséli a tervező Ipacs Géza az új címkék sztoriját. Az új évjáratokkal együtt fokozatosan cserélik le az összes címkét, jövő év végén már csak ezekkel találkozhatnak a vásárlók.

 

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!