Horkay András: „A hangos üzenetben hiszek”
Tízéves a CEWI, az egyik legkeresettebb magyar boriskola, mi mégis húsz, vagy annál is több évről és tapasztalatról ültünk le beszélgetni Horkay András alapítóval. Nagy hírnevű borvidékekre utaztunk virtuálisan, újraéltünk online borkóstolókat és amellett sem mentünk el szó nélkül, hogy hogyan lehetne, vagyis inkább kellene kipofozni a magyar bormarketinget, vagy hogy milyen is az ideális borfogyasztó. És természetesen a gyújtópont, maga az iskola is szóba került. Egy óra néha sok idő, mégis gyorsan eltelik, ha húsz év tudását és az ebből fakadó világmegváltó gondolatokat kell belesűríteni.
Hogyan indult el nálad a bor iránti érdeklődés?
Az első éttermemnél, ennek most már lassan 20 éve. Azelőtt is nagyon szerettem a borokat, de amatőr szinten és inkább csak megérzéseim voltak arról, hogy mi lehet a jó és mi nem. Aztán felvettem egy sommelier-t az étterembe, de engem is utolért a tulajdonosi hozzáállás: úgy éreztem, hogy nem egészen azt képviseli, amit én szeretnék, lehetne ezt a munkát jobban is csinálni. Elkezdtem magam képezni, kóstolókra jártam, megvettem az összes könyvet, ami itthon elérhető volt a bor kapcsán. Végig rohantam a WSET képzéseken, beiratkoztam Londonba a diploma képzésre és ezzel át is estem az erő sötét oldalára. Úgy éreztem, hogy nekem a bor kell, hogy az életem legyen.
És miért pont egy boriskolában csúcsosodott ki mindez?
Az itthoni WSET képzés elvégzése után felkértek egy másik iskolába, hogy tartsak órát. Kóstolás volt a téma, mondom, próbáljuk meg. És nagyon komfortosan éreztem magam benne. Jött a középfok és lassan már felsőfokon is oktattam, közben jártam Londonba a WSET Diploma képzésre és láttam, hogy hogyan működik a képzés úgy, amikor valamit strukturáltan adnak elő. Az egyik szünetben mondtam a társaimnak, hogy na, ezt meg kellene csinálni így itthon is, vérprofin. Ennek már 10 éve.
Hirtelen elhatározás volt akkor az iskola
Nem hiszek a sok éves tervezésben. Abban hiszek, hogyha az ember szeretne valamit csinálni és érez magában affinitást, valamint megvan hozzá a kellő tudása is, akkor bele kell vágni. A CEWI egy műhely, ahol jó hangulatban a borokra nyitott embereknek tudunk tudást átadni. Ugyanakkor fontos számunkra a szakma képzése is, ami által a gasztronómiában is tudnunk kell változtatni: aki borral foglalkozik, elsődleges, hogy ismerje is a borokat.
Milyen tanulói sikertörténetekre emlékszel?
Nekem a CEWI a saját gyerekem, többé-kevésbé mindenkire emlékszem. Alapvetően nagyon szeretek tanítani. Ha valaki végig jön velünk alapról felsőfokra, ha be tudjuk gyújtani nála a szikrát, ami a borfogyasztóban benne van, és lángol – az már jó. Rengeteg olyan diákom volt, aki az iskola elvégzése után kirepült a világba és sikeresen felvételizett oda, ahova előtte nem vették volna fel. Volt olyan, aki ennek köszönhetően Londonban kapott munkát, egy nagyon komoly helyen. A legnagyobb öröm, pedig, azok a diákjaink, akik továbbtanulnak és diplomás borakadémikusként végeznek
Mi a szívedhez legközelebb álló téma?
Én indítom el a tanfolyamokat, alapfokon én tartom a kóstolást, ez az alfája és omegája az egésznek. Ekkor jön rá a diák, hogy van egy olyan nyelv, amit addig még nem beszélt, és ha használni kezdi, akkor egy életre megváltozik a borhoz való hozzáállása. Utána már jöhetnek a szőlőfajták, borvidékek: beosztottuk, hogy melyik oktatónk miben profi és azt tanítja. A legnagyobb élmény persze a felsőfok, amikor már szinte partnerek vagyunk a diákokkal, de minden szintnek megvan a maga érdekessége, izgalma. Egy biztos pont van: mindig nagy elánnal megyek be tanítani. Itt mindig pengének kell lenni függetlenül attól, hogy milyen napom van, fáradt vagyok vagy beteg.
Gondolom jártál is azokon a borvidékeken, amelyekről tanítasz. Legszebb emlékeid?
Szerencsés vagyok. A Villányi borvidék hivatalos tanácsadójaként oda sokat és szívesen megyek. Mediterrán kultúra, amely a boraikban, vendéglátásukban is visszaköszön. A világban még sok hely van, ahova el kellene mennem: minden évben megfogadom, hogy most akkor egy hónapig utazni fogok, de a család és a munka mellett ez nehéz. Összességében azokra a helyekre emlékszem vissza legszívesebben, ahol le lehet ülni a borásszal és kiderül, hogy ő is ember és hogy ugyanúgy sok odaadással, néha fájdalommal születnek a borok a félelmetes borvidékeken, mint nálunk. Amikor leülsz beszélgetni és tíz perc után a borász is megnyílik, mert látja, hogy érted, amit beszél. Onnantól az már más kozmikus energia.
Legemlékezetesebb kirándulásaink Piemontba, Baroloba voltak, és Jerezbe, ahol egy magántúrát gyakorlatilag átfordítottam egy sherry körútra. Wachauba mindenkinek el kellene mennie, három óra ajtótól ajtóig, vérprofi hozzáállással. A tengerentúlról Új Zéland volt egy életmegváltó élmény minden szempontból. Egyrészről a természet miatt, másrészről amiatt, ahogy az emberek ott gondolkodnak a borról, és a bor köré felépített vendéglátásról. Manapság már nem elég önmagában a bor, kell, hogy valamit mögé tegyél és ahogy ők a vendéglátást, borturizmust felépítik, abból van mit tanulni.
Mi az a szükségszerű jógyakorlat, amit külföldről érdemes lenne átvennünk?
Vannak itthon dolgok, amik bosszantanak, de ez nekem olyan, mint szupermennek a kriptonit. Miután gyakorlatilag 6 évig aktívan foglalkoztam bormarketinggel, sok nemzetközi borvásáron vettem részt szakértőként és szervezőként is, így elég jó rálátásom van arra, hogy mi működik és mi nem. Minden évben körbejártam a nemzetközi standokat, megnéztem, hogy milyen üzeneteket közvetítenek az egyes országok és mindig azt vettem észre, hogy egy folyamatos építkezés van, konzisztens az üzenet. Ez nálunk nincs meg. Mi két-háromévente leromboljuk, amit addig felépítettünk: jön egy új csapat, új elképzeléssel és belekezdünk valami másba. Nincsen benne kontinuitás, pedig fontos lenne felismerni, hogy nem feltétlenül rossz az, amit az előző csapat elkezdett.
Meg kellene fogalmaznunk egy üzenetet a világnak, amiről fel lehet ismerni a magyar borokat és az nem lehet csak a tokaji édesbor. Induljunk ki saját magunkból: mikor iszunk mi desszertbort?! Csak erre, szerintem nem lehet építkezni. Lehetne fókuszba állítani a száraz furmintot és kommunikálni azt a világ felé, de mi itthon még mindig azon pingpongozunk, hogy furmint vagy Tokaj, pedig a kettő nemigazán válaszható el egymástól. De párhuzamban mondhatnám, az olaszrizlinget, a kékfrankost vagy a cabernet franc-t is.
Vegyük Ausztriát, ami most gyakorlatilag Európa egyik zászlós bormarketing országa. Kisebbek nálunk, nincsen akkora hagyományuk a borkultúrában, mint nekünk, helyi szőlőfajták tekintetében kisebb náluk a diverzitás, mégis fényévekre vannak tőlünk. Hogy miért? Mert 35 éve egyfelé kommunikálnak. De nálunk az alapokkal is baj van, itt nincsen kohézió. Borvidéki szinten, „falu apelláció” szinten is több elképzelés létezik. Ezért szeretek Villánnyal foglalkozni, mert itt közösségként gondolkoznak, ha bent vagy a csapatban, követed az irányt, konzisztens imidzsépítéssel foglalkozunk. Én ebben hiszek: a hangos üzenetben; miközben nálunk egyféle suttogó bormarketing van. A magyar borok 85%-a itthon fogy el, így elsősorban a belső borvidéki kommunikáción kellene fejleszteni.
Ha már borfogyasztás. Mit látsz, milyen tendencia érvényesül itthon?
Az iskolán és az éttermen keresztül is azt látom, hogyha kis lépésekben is, de a minőségi borfogyasztás folyamatosan nő. Ebben persze benne van a gasztronómiai fejlődésünk és az is, hogy a borhoz érteni manapság már sikk. Nekem a CEWI-vel az elsődleges célom, hogy az emberekkel megszerettessem a bort és hogy ez a mindennapi kultúránk része legyen ugyanúgy, mint Franciaországban, Olaszországban vagy Spanyolországban. Ott, amikor hétvégén leülnek a családok, a tizenegynéhány éves gyerek ebédnél kap egy gyűszűnyi bort; számára természetes lesz, hogy a bor az élete része.
Benneteket hogyan érintett ez az elmúlt pár hónap?
Sok utánajárás után elindítottuk mi is az online kóstolókat és nagy örömömre azt láttam, hogy az emberekben kifejezett érdeklődés van a minőségi borok, a borász és az egész sztori iránt. Négy kóstolót csináltunk: a pinot noir körkapcsolás egy valódi szakrális élménnyé kerekedett, volt olyan, aki megkönnyezte. Nagyon sok kóstolót csináltam már életemben, de erre biztosan emlékezni fogok. Sajnáltam volna, ha kimarad ez az élmény az életemből, ha lehet pozitív dolgot mondani erről az elmúlt három hónapról, akkor az CEWI Online Borklub kóstolóink mindenképpen azok voltak. Mostanra pedig már meghirdettük az őszi-téli tanfolyamainkat, sőt már lement az újra nyitás utáni első élő középfokunk is.
Tudsz még ilyen pozitívumot mondani?
Szerintem az online borkereskedelem fellendülése határozottan annak számít. Egy bizonyos árszintű borok értékesítése nagyon megindult. Pozitív szerintem, hogy az emberek belföldön utazni akartak, így amikor először lehetett menni, teltház volt Villányban. Jó látni azt, hogy az emberek kötődnek borvidékekhez, borászatokhoz, emberekhez; a belföldi borturizmusban, aki profi, most profitálhat. Azonban sajnos a prémiumkategória értékesítése, ami a korona ékköve, a HORECA szektor leállásával komolyan visszaesett, ezen kellene dolgozni, hogy ez ne legyen ennyire kiszolgáltatott kategória.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a károk enyhítésére a külföldi gyakorlatok itthon is realizálódnak? Árcsökkentések, esetleges lepárlások…
Nem vagyunk egy izolált ország, lassan ide is elérkeznek ezek a hullámok: a pincészeteknek el kell dönteniük, például, hogy mi legyen a 19’-es tételekkel. Nem vagyok látnok, de azt gondolom, hogy az emberek, fogyasztók többsége kihagyott két hónapnyi bevételt, amit biztosan megérez majd a piac és erre kellene kitalálni megoldást. EU-s szinten már beindult bizonyos támogatási rendszerek kidolgozása, Bordeaux-ban, Champagne-ban pedig behúzták a kéziféket regionális szinten, egyes prémium szegmensekben pedig komoly árcsökkenés várható. Mindig ide lyukadunk ki: ott van egy közösségi elképzelés, egy forgatókönyv, hogy mit kell tenni, ami a túlélés érdekében csak borvidéki szinten működhet. Ha a Jóisten megsegít minket, ez idővel helyreáll itthon is.
Fotók: Csomor Alexander, VinCE Magazin
(Az interjú a CEWI és a WineArtCulture közös együttműködésének eredményeként jött létre)