8 érdekesség az olasz konyháról

A régiók történetében mélyen gyökerező olasz konyha, talán az egyszerűségének is köszönhetően kétségkívül a világ egyik legkedveltebb konyhája. De vajon mennyit tudunk igazán erről a kulináris világról? Íme nyolc történelmi és kulturális érdekesség az olasz konyháról.

Az olasz konyha a regionális konyhák mozaikja

Bár sokan az olasz konyhára egységesként gondolnak, érdemes tudni, hogy valójában ez különböző régiók egyedi hagyományainak összessége. Északon, például Piemontban és Lombardiában, gyakran használnak vajat, tejszínt és rizst, míg délen , Szicíliában és Calabriában az olívaolaj, a paradicsom, a padlizsán és a fűszerek dominálnak. A helyi alapanyagok és történelmi hatások, mint például az arab és normann alakították ki a változatos kínálatot.

A paradicsom csak a 16. századtól szerepel az olasz konyhában

Bár ma a paradicsom az olasz ételek egyik alappillére csak a 16. században jelent meg Európában a spanyol hódítások révén. Sokáig mérgezőnek hitték, így a széles körű használata csak a 18. században terjedt el, elsősorban Nápoly környékén.

A nápolyi pizza, mint népi étel

A modern pizza bölcsője Nápoly, ahol  a 18–19. században alakult ki az a változat, amit ma pizzaként ismerünk. Különösen a Pizza Margherita, amelyet állítólag 1889-ben Raffaele Esposito készített első alkalommal az olasz királynő, Margherita di Savoia tiszteletére. A pizzát az olasz zászló színeinek megfelelően paradicsommal, mozzarellával és bazsalikommal díszítette. A nápolyi pizza a 18. század végén és a 19. század elején a szegényebb rétegek körében volt népszerű, mivel gyorsan elkészíthető és olcsó volt. Nápolyban ma is szigorúan őrzik a hagyományos pizzakészítés szabályait, amit az Associazione Verace Pizza Napoletana (AVPN) is felügyel. Az UNESCO 2017-ben a nápolyi pizzakészítés művészetét felvette a szellemi kulturális örökségek közé.

A tészta formája nem véletlen

Olaszországban több mint 350 különböző tésztafajta létezik, és mindegyiknek megvan a maga szerepe. A különböző formák pedig különféle szószokhoz illenek Az „al dente” az olaszok számára nemcsak divat, hanem tradíció. Az „al dente” főzés azt jelenti, hogy a tészta nem fő túl, hanem enyhén harapható marad. Ez nemcsak állagra jobb, hanem egészségesebb is, mivel alacsonyabb a glikémiás indexe, így lassabban emeli a vércukorszintet. Az olaszok számára ez a főzési mód szinte szent szabály.

A kávé nem csak ital, hanem rituálé

Az olasz kávékultúra mélyen beágyazódott az olasz társadalomba. Angelo Moriondo kulcsszereplő az espresso történetében, hiszen ő készítette az első ismert, szabadalmaztatott espresso-kávégépet már 1884-ben, vagyis jóval Luigi Bezzera előtt. Moriondo, a modern espresso atyja 1884-ben szabadalmat nyújtott be „gőzzel működő, azonnali kávéfőző gépre” Torinóban. Az eszközt viszont nem tömeggyártásra szánta, hanem saját szállodájában és bárjában használta. Gépe még nem volt személyre szabott és sem technológiailag, sem kereskedelmileg nem fejlődött tovább akkoriban. Ő nem indított gyártást, csak bemutatta a koncepciót, így Bezzera és Pavoni voltak azok, akik ezt az ötletet továbbfejlesztették, és a mai értelemben vett espresso kultúra elindítói lettek. Az olaszok egyébként szigorúan nem isznak cappuccinót délelőtt 11 után, mivel azt reggeli italnak tartják.

Az olasz sajtkultúra legalább olyan gazdag, mint a francia

Olaszországban több mint 450-féle sajt létezik, ebből legalább 50 rendelkezik DOP (Denominazione di Origine Protetta), vagyis eredetvédett státusszal. Ezek a sajtok szigorúan szabályozott földrajzi területen, meghatározott eljárások szerint készülhetnek. A legismertebbek közé tartozik a Parmigiano Reggiano, a Gorgonzola, a Pecorino Romano és a Mozzarella di Bufala. Minden régiónak megvan a maga sajtspecialitása, így ha Olaszországban járunk érdemes ezeket felfedezni.

Az olívaolaj nemcsak zsiradék, hanem kulturális kincs

Az olasz konyha egyik legfontosabb pillére az olívaolaj, szinte minden étel alapja az extra szűz olívaolaj, azaz a „olio extravergine di oliva”. Olaszország egyébként az egyik legnagyobb olívaolaj-termelő ország, és különösen Toszkána, Puglia, Lazio és Szicília híres kiváló minőségű extra szűz olajairól. Az olívaolaj nemcsak főzési alapanyag, hanem ízfokozó, tartósítószer és gyógyszer is évszázadok óta. A hagyományos olajpréselés és az olajkóstolás ma is szinte szertartás. Az olaszok az olívaolajat használják sütéshez, főzéshez, salátákhoz, tésztákhoz, levesek befejezéséhez, de gyakran magában, kenyérrel is fogyasztják. Olaszországban külön hagyomány az úgynevezett „olio nuovo”, vagyis az új olaj ünnepe, amikor a friss préselésű olívaolajat kóstolják kenyérrel vagy sült gesztenyével.

A „slow food” mozgalom is Itáliából indult

A gyorséttermek térhódítására adott válaszként 1986-ban Olaszországban, Piemontban indult el a Slow Food mozgalom. Egészen pontosan a piemonti Bra városából, és alapítója Carlo Petrini, olasz gasztronómiai újságíró és aktivista. A mozgalom célja  pedig a helyi, hagyományos alapanyagok és receptek védelme, a fenntartható mezőgazdaság és a minőségi gasztronómia népszerűsítése. A mozgalom kezdetben egy McDonald’s megnyitása elleni tiltakozásként született Rómában, a Spanyol lépcsőnél, amikor Petrini és társai demonstrációt szerveztek az amerikai gyorséttermi kultúra térnyerése ellen, amelyet a helyi gasztronómiai hagyományok ellenségének tartottak. A mozgalom gyorsan nemzetközivé vált, különösen Európában, majd Észak-Amerikában és Ázsiában is elterjedt. 1989-ben pedig Párizsban megalapították a Slow Food Internationalt, ekkorra már 15 ország csatlakozott.

Borítókép: unsplash