Az Egri Bikavér mai arca – Tradíció és megújulás

Egri Bikavér: a név, amely egyszerre nosztalgia és megújulás, az Egri borvidék legismertebb terméke és egyben legnagyobb lehetősége. A vörösbor-házasítás viszont nem csupán egy bor, hanem kulturális jelkép is egyben, amelynek legendája az 1552-es egri vár ostromáig nyúlik vissza. De vajon hol tart jelenleg az egri bor és ezen belül az Egri Bikavér?

Látogatás az Egri borvidékre

A St. Andrea Szőlőbirtok, pontosabban ennek két motorjának és szívének, Dr. Lőrincz György és fia, Lőrincz György meghívására ellátogattam a borvidékre, nem titkolt céllal, hogy az utóbbi, 2018-ban tett komolyabb látogatásom óta tisztább képet kapjak arról, hogy hol is tart jelenleg az egri bor és ezen belül a borvidék márkája, a komoly múltú, de a szocializmus tervgazdálkodása által lejáratott Egri Bikavér. Jelentem, minden nehézséggel együtt, néhány borász céltudatos munkájának köszönhetően jó kezekben van. A kép viszont még mindig vegyes, és amíg továbbra is közel ezer forintért kapható a boltok polcain Egri Bikavér, addig a siker nem lehet teljes. Ettől függetlenül jó tapasztalni, hogy bizonyos pincészetek borai évről-évre egyre letisztultabbak, precízebbek és egyre közelebb járnak ahhoz a megfejtéshez, hogy mi is valójában az egri bor és stílus, és természetesen ezen belül a bikavér.

Dr. Lőrincz György hét éve elhangzott mondatai viszont most is érvényesek: „Amikor kritikus szavakkal illetjük az itt készült borokat, nem árt számításba venni, hogy Egerben minőségi bortermelés nagyjából 20 éve van. Ahhoz, hogy az élmény megszülessen, óriási tapasztalatokra van még szükség, de mi is közösen fejlődünk a fogyasztókkal és a borvidékkel.” A fejlődés tetten érhető, nem véletlenül tudhat maga mögött egyre komolyabb hazai és nemzetközi sikert a St. Andrea Szőlőbirtok. Teljesen megérdemeltem, akárcsak még néhány egri pincészet. Ami az olcsó bikavéreket illeti, ahogyan korábban Csutorás Ferenc, az Almagyar-Érseki Szőlőbirtok társtulajdonosa és borásza elmondta, ez bizony az egri termelők szégyene is egyben, hiszen ők termelik meg azt a bort, amit eladnak különböző cégeknek, akik majd nagyon olcsó áron értékesítik a piacon.

Bikavér – legenda és valóság

De térjünk vissza a bikavér legendájához, amely az egri vár 1552-es ostromához és a török túlerővel szemben harcoló várvédőkhöz kötődik. A történet szerint a katonák vörösbort ittak, hogy erőt nyerjenek, ezért a bor a vérükre emlékeztetett. A valóság viszont természetesen más, s bár a várvédők mítosza inkább romantikus történet, az Egri Bikavér legalapvetőbb vonása mélyen beivódott a köztudatba, így a bika által jelképezett bor az erő szimbólumává vált. Egy márka szempontjából mindig jó ha van hozzá egy történet, még akkor is, ha ez egy legenda. A legfontosabb dolog viszont az, ha ezt a történetet megtöltik hiteles tartalommal is. A bikavérről szóló legkorábbi írásos említés egyébként 1846-ban történt Garay János Szegszárdi bordal című művében, ennek ellenére 1990-ig csak Eger kiváltsága volt a Bikavér elnevezés. Az első tudatos bikavér-készítő Grőber Jenő volt, aki 1912-ben írta le először a bikavér „receptjét”: kadarka, nagyburgundi, cabernet és a merlot. Ettől függetlenül vegyes szürettel mind Egerben, mind pedig Szekszárdon már korábban is készült hasonló bor. A mai hivatalos leírása szerint az Egri Bikavér legalább négy szőlőfajta házasításából áll, az alapját a kékfrankos adja, és a többi egri borhoz hasonlóan három, egymásra épülő kategória készülhet belőle: Classicus, Superior, illetve Grand Superior. A legmagasabbra értékelt egri vörösborok az olyan kiemelkedő termőterületekről származnak, mint a Nagy-Eged, a Síkhegy, a Pajados vagy a Hangács. 

A hazai helyzet: két arc, egy borvidék

Az elmúlt tíz évben az Egri Bikavér megújulása nyilvánvaló, egyre több fiatal borász törekszik arra, hogy a bikavér ne tömegbor legyen, hanem terroirt, karaktert és egyediséget hordozó prémium bor. Jó példa erre a St. Andrea Szőlőbirtok, a Gál Tibor által vezetett Gál Tibor Pincészet, vagy éppen Bukolyi Marcell pincészete. Fiatalos lendület, precíz borok, és céltudatos irány vezérli a fiatal generációt, amely a hagyományok tiszteletben tartásával modern szemlélettel készíti ezeket. De valljuk be: az Egri borvidéken még mindig túl nagy a minőségi szórás, és nem minden palack képviseli azt a potenciált, amit az Egri Bikavér adhat.

Nemzetközi megítélés: potenciál és kihívások

Van egy mondás, miszerint a magyar bor Magyarországon világhírű – és bizonyos szempontból igaz is. Ne akarjuk magunkat becsapni: szakmai körökön kívül Tokajról is alig tud valamit a nagyvilág. Nem én mondtam, hanem Herczeg Ágnes. Egy vele készített interjúm alkalmával azt állítottam, hogy két dolog van, amit mindenki ismer külföldön: Puskás neve és Tokaj. A válasza így hangzik: „Szeretjük ezt hinni, de sajnos ez nem igaz. Vonatkoztassunk el a borszakma vagy a foci elitjétől, és menjünk ki London, vagy épp Párizs utcáira és szólítsunk le egy 25 évest. Sajnos a valóság az, hogy ez a két szó semmit nem mond nekik.” Igaz, ez az interjú hét éve készült, de ne gondoljuk, hogy azóta drasztikusan változott a helyzet. Persze, van fejlődés, van akarás, de a sikerhez és ismertséghez nagyon sokat kell még dolgozni. Az Egri Bikavér külföldön még a tokaji borok úgynevezett „világhírét” sem érte el, de látva néhány egri borászat sikerét mindenképpen figyelemre méltó pozíciót kezd kiépíteni magának.

Gál Tibor

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a nehézségeket sem, amelyek az export növelését korlátozzák. Az egyik talán legfontosabb kihívás a név és minőség közötti disszonancia: ha a bikavér csak „olcsó, polcos cuvée” képében jut el a külföldi fogyasztóhoz, nehéz lesz pozícionálni a prémium példányokat. A másik kérdés a marketing és a logisztika: a nemzetközi piacokon a borászoknak komoly befektetést igénylő márkaépítéssel és disztribúcióval kell megküzdeniük, hogy elérjék a célközönséget. A jó hír viszont az, hogy az Egri borvidék szakmai közössége és a fiatal borászok generációja egyre tudatosabban épít erre a jövőre. Egy olyan jövőre, amelyben az Egri Bikavér pozíciója ma sokkal ígéretesebb, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. A fiatal borászok – például ifj. Lőrincz György – nyíltan beszélnek arról, hogy a bikavér a lehetőségük, hogy felkerüljenek a világtérképre. Aki már kóstolt például tőle, Gál Tibortól vagy Bukolyi Marcelltól bort, bizony tudja, hogy ez a törekvés nem pusztán marketing, hanem valós borászati ambíció. Ez a fiatal generáció ma már olyan borokat készít, amelyek nemcsak hazai presztízsversenyeken, de külföldön is felhívják magukra a figyelmet. Ha többek között ezek a borászatok képesek fenntartani ezt az ívet, az Egri Bikavér nemcsak múltja legendás részét adhatja, hanem jövőjének egyik zászlóshajójává is válhat. Ez pedig nemcsak a borvidék számára, hanem a magyar borkultúra nemzetközi megítélése szempontjából is komoly nyereség.

Ifj. Lőrincz György gondolatai

Ifj. Lőrincz György

„A mai világban már nem elég, ha egy termelő csupán finom bort készít. Az egyediség sokkal fontosabb, és véleményem szerint nem a cabernet franc lesz az, ami egy bikavérbe beleviszi ezt. A merlot határeset, de hasonló érzéseim vannak vele kapcsolatban, mint a franc-nal. Mondom ezt annak ellenére, hogy a merlot jobban tolerálja a házasítást, és a finom puhaságával akár jól is tud működni. Viszont ha Egri Bikavér, akkor én nagyjából négy fajtában gondolkodom: kékfrankos, kadarka, syrah, merlot. A dűlős borokban közel 60%-ig kékfrankosra törekszünk. Jelenleg az egri szabályozás ezt maximum 65%-ig engedi, de véleményem szerint akár a 80% is jó lenne. Szokták mondani, hogy a legjobb bikavér a kékfrankos. Ha a fajta megfelelő dűlőből érkezik, megfelelő érettségben, és alacsony hozammal dolgozik a termelő, akkor nagyon gazdag és izgalmas tud lenni. Ezért is hiszem, hogy az egyediség szempontjából is fontos, hogy minél magasabb százalékban tudjuk használni a kékfrankost. Egyébként az elmúlt évek felmelegedése a kékfrankos legnagyobb előnyére vált.”

Apropó kékfrankos

Bukolyi Marcell

Az ebéd elfogyasztása után utam következő állomása a Nagy-Eged-hegy közelségében lévő Bukolyi Marcell családi borászata volt. Eger ifjú titánja 18 éve foglalkozik borral és régi álma volt egy patinás kisbirtok létrehozása a Nagy-Eged-hegy lábánál, amit 2016 óta lépésről lépésre sikerült valóra váltania. Ma már kizárólag innen, a 14 hektáros saját ültetvényéről szüretel, amely az Egri borvidék egyetlen 100%-ban organikus szőlőbirtoka. Az első szüret 2019-ben történt, a birtokot pedig a nulláról hozták létre, ami nagyon nehéz volt, hiszen szőlőültetvényeket létesíteni a semmiből mind anyagilag, mind pedig fizikailag rendkívül megterhelő feladat. Viszont ennek pozitív hozadéka is van: egyrészt már a kezdetektől organikuson tudta művelni a területeket, és ezt kommunikáció szempontjából ki is tudja használni. Másrészt a fajtaválasztásban a teljes szabadság az ő döntése volt, így már a kezdetektől eldönthette, hogy milyen fajtákkal foglalkozik majd. A legfontosabb két boruk az Egri Csillag Grand Superior és Bikavér Grand Superior. Kékfrankos magasan a legtöbb van a területen, hiszen mind fajtabornak, mind házasításban nagyon jónak tartja, ezen kívül csökkenő sorrendben syrah, pinot noir és cabernet franc. A merlot fajtát még el tudná képzelni ezekhez, de elmondása szerint nincs hiányérzete. Nem is kell, hiszen a 2021-es kékfrankosa nemzetközi mércével is kiváló. Hogy a legjobb bikavér a kékfrankos – ezt majd a jövő dönti el, mindenesetre a mostani utazásom alkalmával bizonyos esetekben reménykeltő borokat, illetve bikavéreket kóstoltam. 

Fotók: Egri Borvidék Facebook