A hónap felfedezettje: Barta Pince KVG 2018
Barta Pince KVG 2018, azaz egy gyönyörű furmint-hárslevelű házasítás a Kővágó-dűlőből ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Legalábbis az én ízlésemnek megfelelően elkészítve, mert szeretem az ilyen jellegű tokaji borokat. Persze lehet vitatkozni azon, hogy 15% hárslevelű vagy ennél több jól áll-e a furmintnak, de belátásom szerint ez a kérdés sokkal összetettebb és több mindentől függ.
Semmi karcosság, a savak szerencsére nem verik le a fogzománcomat, nem kell mellette meditálnom ahhoz, hogy megértsem mit akart a borász elmondani vele, mit jelent Tokaj, illetve napokon keresztül sem kell óráról-órára kóstolnom ahhoz, hogy kitárulkozzanak a benne lévő aroma-és ízjegyek. Amúgy is: szerintem már rég rossz az a bor, amit nem tudok felbontás után rögtön élvezni kóstolva. Ez a bor csupa derű, kedvesség. Természetesen mindez szigorú tokaji mércével. Mert ez a 49% furmint és 51% hárslevelű alapú Barta Pince KVG 2018-as bor, amelyet hordóban erjesztettek, majd benne is érlelték 4 hónapon keresztül, egyszerre tud lenni játékos, üde, zamatos és buja, de ezeken felül minden rezdülésében ott figyel Tokaj és a tokaji karakter. Annyit még mindenképpen érdemes tudni a borról, hogy az alapanyagát a Kővágó-dűlőben (17 ha nagyságú, ebből jelenleg 3,5 ha van betelepítve) szüretelték és egy szűztermésről van szó, mivel 2017 tavaszán telepítették a dűlőben a szőlőt.
Kitöltve a pohárban halvány citromszín és zöldes reflexek, közepestől visszafogottabb aromajegyek fogadnak elsőként, illatában fehér húsú gyümölcsök sokasága, őszibarack, nektarin, florális jegyek, kövesség, finom fűszerek, az elegáns és érzékeny hordóhasználatnak köszönhetően finomra csiszolt pörkölési aromák: pirított napraforgómag és mandulahéj. Kis idővel viszont a háttérben kibontakozik a jonathan alma, lédús körte, sós citrusok és egy kis mézesség. Kóstolva tartalmas, zamatos és buja, a korty enyhén krémes, ízjegyeiben visszaköszönnek a fehér húsú gyümölcsök. A savak kontúrt adnak a kortynak, a maradékcukor pedig bájossá teszi a bort. Összetett, kedves és harmonikus bor, amely érezhetően még kicsit fiatal, de már most is nagy élményt nyújt kóstolva. Sőt: az ember megkíván az első pohár után még egy vagy két pohárral is. Hosszú és elegáns lecsengésében kis grapefruit és sós citrusok. Számomra ilyen egy karakteres, tartalmas, de egyben kedves és jól iható tokaji bor. 7p+
A Barta Pince KVG 2018-as bort a mádi pince borászától, Ujvári Vivientől kaptam, akit esetleg érdekel, az ITT, a pince webshopján tudja megrendelni.
Borítókép: Németi Sándor