Ő lett idén Magyarország Sommelier Bajnoka
A Magyar Sommelier Szövetség a hétvégén 2 év kihagyás után 25. alkalommal tartotta meg az országos bajnokságot, amelynek szakmai partnere és házigazdája a Winehub Holding Kft. volt. A fővédnöki és védnöki tisztségeket Dr. Nagy István agrárminiszter és a Magyar Bor Akadémia vállalták el. Együttműködő partnerek a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Chaine Egyesület voltak. Az eseményen én is hivatalos voltam.
A versenyt Szik Mátyás háromszoros sommelier bajnok nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a sommelier-ék szerepét a magasszintű vendéglátásban, a hozzáadott értéket, amelyet egy sommelier közreműködése jelent a pozitív éttermi élmény megteremtésében, illetve a hazai gasztronómia elismertségének növelésében. A zsűriben olyan neves személyiségek foglaltak helyet, mint Kovács László a Magyar Vendéglátók Iparitestületének elnöke, Kozma Kálmán a zsűri elnöke, a Gundel étterem volt üzletigazgatója, a CEWI Sommelier Iskola oktatója, Szik Mátyás háromszoros sommelier bajnok, Besenyei Péter műrepülő világ-, és Európa-bajnok, borszakértő, Virágh Csaba a Párisi Udvar Hotel Head sommelier-je, Pintér Katalin, a Chanei Egyesület elnöke, a Gerbeaud Ház és Émile üzemeltetője és Dr. Fiáth Attila, Nemzetközi Borakadémikus, a Tokaj School of Wine igazgatója.
Az elődöntő résztvevői első körben írásbeli feladatokat oldottak meg és sor került egy dekantálás feladatra is, amelynek eredményeként a döntőben 3 sommelier folytathatta a versenyt a „Magyarország Sommelier Bajnoka 2022”címért. A döntőben a versenyzőknek többek között arról is számot kellett adniuk, hogy hogyan állják meg helyüket különleges éttermi helyzetekben. A feladatok között szerepelt például a pezsgő helyes felbontása és kínálása, étel-ital párosítás, és a szakszerű dekantálás is. Különböző borokat és párlatokat kellett felismerniük az illat és ízjegyek alapján. A döntőben feladatként szerepelt még az éttermi borlaphibák felismerése és korrigálása is.
A több, mint három órán át tartó döntőt követően a zsűri szigorú szempontrendszer alapján hozta meg a döntését és hirdette ki a 2022-es év sommelier bajnokát. A döntőt szoros versenyben Giraldo Juan Sebastian, a Felix Kitchen&Bar assistant head sommelier-je nyerte, Kincses László Dávid, a Tom George Osteria head sommelier-je lett a második helyett, míg a harmadik helyezést Pfeiffer Balázs, az ausztriai Werzer’s Hotel Resort Pörtschach sommelier-je érte el.
Több különdíj is átadásra került, köztük a közönség által odaítélt, amelyet Kincses László Dávid nyert el. Díjakat ajánlott fel a házigazda Winehub, Ember Sándor és a Bock Pince is. A döntő előtt a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence díja 2020. és 2021. évi nyerteseinek járó plaketteket Slezsák Zoltán elnök adta át.
Fotók: Németi Sándor