Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. március 04.

Myrtus Pince Furmint Botrytis 2016

post

 

A Myrtus Pince tulajdonos-borászával, Keresztes Ákossal, múlt évben a Bűbájos Hétvége sajtótájékoztatóján találkoztam első alkalommal, majd kis idő elteltével egy interjú erejéig (ITT olvasható) meglátogattam Tarcalon. Búcsúzóul pedig megajándékozott egy általam kiválasztott borral, nevezetesen a 2016-os évjáratú Furmint Botrytis-szel, amelyről érdekességként annyit elárulok, hogy szinte az összes tételt a 2018-as Tokaji Borárverésen megvette a londoni Pall Mall 67. Keresztes Ákosnak nagyjából csak 30 palack maradt még belőle. Desszert helyett most ez került otthon az asztalra.

A bor alapanyaga (100% furmint) Tarcalról, közvetlenül a pince feletti területről, a Vigyorgó-dűlőből lett október végén szüretelve, a fürtökön pedig 100% aszúsodott szemek voltak. Mint utólag megtudtam, ebben a dűlőben kezdték Ákosék anno a borászkodást, illetve felesége szülei telepítették a szőlőt, a furmintot 1995-ben. A bor spontán, tartályban erjedt, majd 9 hónapon keresztül érlelődött hordóban. Közepestől picivel intenzívebb illatában édes citrusok, virágméz, aszalt sárga húsú gyümölcsök, birsalma-és sárgabarack lekvár, kandírozott ananász, illetve narancshéj fedezhető fel. Gazdag, izgalmas és sokrétű illat, ízében a birses, kajszibarack lekváros jegyek dominálnak, friss és érett citrusokkal társítva. Élénk savak egyensúlyozzák ki a 160 gramm cukrot, fűszeres lecsengés teszi emlékezetessé. Pontozva valahol a 6- pont környékén van, de a hosszú érlelési potenciálja miatt ez még simán változhat. Kár, hogy a későbbi visszakóstolásra már nem igazán lesz alkalmam, kivéve, ha most május 1 – 3. között megrendezésre kerülő Bűbájos Hétvégén Ákos nem lep meg azzal, hogy felbont még egy palackkal.

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés

Rétegműfaj

2020. május 06.
Gasztronómia
Hírek - programok
Recept

Kacsamáj gőzölt brióssal

2018. december 05.
Gasztronómia
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Küldj egy üzenetet!