Hogyan győzték le a francia borászok a nácikat

A legjobb boraik elrejtésétől az ellenállás hírszerzésének támogatásáig a francia borászok kulcsszerepet játszottak hazájuk ellenállásában, amely előkészítette az utat a D-naphoz – írja érdekes cikkében a BBC, amelyből szeretnék néhány dolgot kiemelni.

A nácik különös vonzalma a francia borhoz és champagnehoz

Bár Adolf Hitler nem volt borfogyasztó, legfelsőbb tisztjei előszeretettel néztek a pohár fenekére. Például Hermann Göring, a Luftwaffe főparancsnoka, Joachim von Ribbentrop külügyminiszter és Joseph Goebbels propagandaminiszter különös vonzalma a Bordeaux-i, Burgundiai és Champagne-i borok iránt jelentős hatással volt a náci politikára a megszállt Franciaországban. Ahogy a nácik francia borok iránti szomja a második világháború alatt fokozódott, néhány francia borász ellenállásba kezdett, és többen közülük háborús hősként váltak ismertté.

A második világháború kitörése előtt Franciaország évente 79 millió hektoliter bort termelt, ami jelentős gazdasági célponttá tette a francia borpiacot Németország számára. „A bor értékes zsákmány volt a Harmadik Birodalom számára. A luxus francia borok – a nagyszerű Champagne-ok, Bordeaux-i, Burgundiai borok, valamint a Cognac és Armagnac – a náci társadalom számára nélkülözhetetlenek voltak, és a német elit körében nagyra értékelték ezeket.” – mondta Christophe Lucand, Le Vin des Nazis (A nácik bora) című könyv szerzője. 1940 júniusában, a franciaországi csata náci győzelmét követően a németek kettéosztották az országot: délen szabad, míg északon megszállt zónákat hoztak létre. Ez a felosztás biztosította, hogy a két híres borvidék, Burgundia és Champagne náci ellenőrzés alá kerüljön. A déli Bordeaux-t földrajzi helyzete alapján nem feltétlenül fenyegette volna megszállás, de annak bevonása biztosította, hogy a nácik teljes ellenőrzést gyakoroljanak Franciaország atlanti partvidéke, és annak borai felett.

A háború kezdetén a nácik egyszerűen kifosztották Franciaország borkészleteit, például csak Champagne-ból kétmillió palackot vittek el a megszállás első heteiben. Hamarosan azonban egy rendszer jött létre, amely legalább a szabadpiac látszatát fenntartotta. A nácik által kinevezett borkülönítményesek, akiket a franciák Weinführer-eknek neveztek, minden jelentős borvidékre ellátogattak, hogy megszerezzék a legjobb francia borokat és Németországba szállítsák őket. Ennek eredményeként 1945-re tízmillió hektoliternyi bort vásároltak fel nyomott áron, vagy egyszerűen loptak el, a legjobb tételeket pedig a német és tengelyhatalmi elitnek adták el. Az úgynevezett mindennapi borokat pedig nagy mennyiségben szerezték be, hogy támogassák a német háborús erőfeszítéseket, ellássák a civil lakosságot és a harcoló csapatokat. A náci politika kétségkívül pusztító hatással volt az iparra, ennek eredményeként csak Németországnak és a tengelyhatalmaknak adhattak el bort a franciák, mindezt a németek által meghatározott áron. A háborús hiány és az 1940-es katasztrofális termés miatt a heti akár félmillió palackos rendelések teljesítése szinte lehetetlen volt. Ennek eredményeként Champagne Weinführer-e, Otto Klaebisch azt követelte, hogy a termelők a tartalékaikból pótolják a különbséget. A champagne hiánya a nemzetközi piacon a háború idején az amerikai „pezsgőgyártás” fellendüléséhez vezetett, így ezeknek készítése négyszeresére nőtt a háború alatt. Mint olvasható a cikkben, sok esetben tették ezt úgy, hogy Champagne feliratot tettek a címkékre. Ez a háborús örökség ma is látható az epernayi Champagne Bor és Régészeti Múzeumban, ahol olyan palackokat állítottak ki, amelyek jogellenesen viselik a régió nevét.

A francia borászok ellenállása

Noha a náci politika pusztító hatással volt a francia borászatokra, sok helyi borász eleinte együttműködött, legalábbis látszólag, hiszen többségük túlélésre törekedett. Mások – és ezekből volt kevesebb – viszont igyekeztek minden eszközt megragadni és a lehetőségekhez képest 1944-ig ellenállni. A férfiak, az anyagok, illetve az állatok hiánya miatt 1942-re Franciaország borászati termelése 69,015,071 hektoliterről (1939-ben) mindössze 35,022,362 hektoliterre esett vissza. Miközben sokan a francia borvidékeken kezdetben szimpatizáltak a Vichy-kormánnyal, a megszállás második felében megváltozott a hangulat. Az új Vichy-politikák megtiltották az alkoholfogyasztást népszerűsítő reklámokat, súlyos adókat vetettek ki, és először vezették be Franciaországban a minimális alkoholfogyasztási korhatárt, amely 14 év volt. Ezek az intézkedések sok esetben nyílt ellenséges reakciókat váltottak ki, és az 1943-as kényszermunkaszolgálat bevezetése sokakat a végletekig sodort.

A megszállás kezdetétől kisebb ellenállási cselekmények jelentek meg a francia borvilágban, az olyan híres helyek tulajdonosaitól, mint például a párizsi La Tour d’Argent étterem, a Champagne-i Laurent-Perrier borászatot birtokló de Nonancourt családig. Ők a legjobb évjárataikat rejtegették a nácik elől, gyakran gyorsan épített falak mögött a pincéikben. A Kladstrup-házaspár könyvében Robert Drouhin, a burgundiai borász, visszaemlékezik arra, hogy édesapja legjobb Romanée-Conti borait egy frissen épített fal mögé rejtette. Mások pedig a német rendeléseket kihasználva szabadultak meg a legrosszabb évjáratoktól, remélve – gyakran sikeresen –, hogy a nácik nem veszik észre, hogy rossz bort kaptak. Néha a francia borászok segítséget kaptak a másik oldalról, azaz a németektől. A Weinführer-ek tapasztalt szakemberek voltak, akiket a borismeretük alapján választottak ki, ezért gyakran nagyobb szimpátiával viseltettek borász kollégáik iránt, mint a Harmadik Birodalom iránt. A Kladstrup-házaspár szerint Burgundia Weinführer-e, Adolph Segnitz szemet hunyt afelett, hogy a borászok elrejtették a legjobb palackjaikat. Bordeaux-ban pedig Heinz Bömers, a helyi Weinführer, Göring iránti gyűlöletéből adódóan szándékosan átlagos borral töltötte meg azokat a palackokat, amelyek Göring rendelésére készültek.

A kisebb ellenállási cselekmények mellett azonban egy nagyobb francia ellenállási mozgalom is kibontakozott. Ez a földalatti hálózat kommunistákból, a londoni száműzetésben tevékenykedő Charles de Gaulle-hoz hű emberekből, valamint az úgynevezett Maquis-ból állt. Utóbbi egy gerillacsoport, amelyet azok hoztak létre, akik elmenekültek a Vichy Franciaország kényszermunkaszolgálata elől. A háború előrehaladtával ezek a különálló földalatti csoportok összeforrtak, és 1943-ra sokan De Gaulle tábornok parancsnoksága alatt egyesültek. Azáltal, hogy hozzáfértek bizalmas információkhoz, a vasúti rendszert támadták, hogy megbénítsák a német szállítást és ellátási vonalakat, valamint illegális fegyvereket szereztek és juttattak el az ellenállás tagjaihoz, akik között sok francia borász is volt. Például a közép-franciaországi Touraine régióban Jean Monmousseaux borász a demarkációs vonal közelében élt, amely elválasztotta a náci uralom alatt álló északot a Vichy-rezsim által ellenőrzött déltől. Ennek köszönhetően gyakran átkelt a vonalon borszállítmányokkal. A Combat nevű ellenállási csoport tagjaként Monmousseaux két éven át boroshordókban rejtve szállította az ellenállási vezetőket az elfoglalt zónából a szabad zónába és vissza, elősegítve a földalatti csoportok közötti kommunikációt és koordinációt. A Champagne régióban az ellenállás szó szerint a föld alá vonult, a 2000 éves mészkőbarlangokba. Sok ilyen barlang ma is látogatható, ilyen például a Reims-i Ruinart Champagne ház alatti 8 km-es alagútrendszer is.

A háború alatt Suarez d’Aulan, a híres, 1785-ben alapított Piper-Heidsieck Champagne-ház vezetője fegyverraktárrá alakította a barlangjait, ahol a szövetségesek által ledobott puskákat és gránátokat tárolta, amelyeket az ellenállás számára szántak. A francia hadsereg minisztériuma szerint ez a felfegyverzett ellenállás létfontosságú támogatást nyújtott a normandiai partraszállást megelőző és az azt követő napokban, hiszen csapdákat állítottak az ellenséges csapatoknak, akik megpróbáltak eljutni a frontvonalra, felszabadították a nagyobb városokat, és elvágták az ellenséges egységeket a nyugati kikötőkben. A nácik pezsgő iránti étvágya még a szövetségesek hírszerzését is segítette. Miután a németek 1940-ben megszállták Romániát, hatalmas pezsgőszállítmány érkezett az országba. Ezt követően a francia ellenállás arra kérte a pezsgőkészítőket, hogy figyeljék az esetleges szokatlan rendeléseket, így 1941-ben az ellenállás értesítette a brit hírszerzést egy különösen nagy pezsgőrendelésről, amely hőálló csomagolásban egy „nagyon meleg országba” irányult. Ez az információ röviddel azelőtt érkezett, hogy a nácik megkezdték Észak-Afrika tervezett invázióját.

A pezsgőkészítők közül Bernard de Nonancourt már 19 éves korában, a háború kitörésekor csatlakozott az ellenálláshoz. Bernard az Abbé Pierre híres hálózatának tagjaként vált elismert ellenállási harcossá, jóval azelőtt, hogy családja, a Laurent-Perrier pezsgőháznak merész és innovatív vezetője lett. A normandiai partraszállás után csatlakozott egy páncélos egységhez, és részt vett a dachaui koncentrációs tábor felszabadításában, valamint Hitler magánhegyi menedékhelyének, a Sasfészeknek az ostromában. Ott elsőként pillantotta meg azt a több tízezer palack bort, amelyet a nácik Bordeaux-tól Cognacig, valamint az ő szülőföldjének pezsgőházából zsákmányoltak. Szolgálataiért megkapta a Becsületrend keresztjét (Croix de Guerre). Ezek az életveszélyes tettek viszont gyakran a legnagyobb áldozattal jártak. Amikor Bernard testvére, Maurice de Nonancourt megpróbált segíteni szőlőmunkásoknak megszökni a megszállt területről, elfogták, és a Sachsenhausen koncentrációs táborba küldték, ahol 1945-ben életét vesztette. Számtalan másik hőshöz hasonlóan, köztük Gaston Poittevin, illetve Henri Martin legendás pezsgőkészítőhöz, ő is az életét áldozta hősiessége miatt.

Champagne – a győzelem szimbóluma

1944. június 6-án a szövetségesek Normandiában partra szálltak, és a felszabadítás lassú folyamata megkezdődött: Champagne és Bordeaux augusztusban, Burgundia pedig szeptemberben szabadult fel. Talán egy kevésbé ismert tény, hogy a németek 1945. május 7-én a Champagne régió nem hivatalos fővárosában, Reimsben írták alá a kapitulációs papírokat, hivatalosan véget vetve a háborúnak Európában. A győzelem napján (Victory in Europe Day, VE Day) számos szövetséges katonának egy üveg pezsgőt adtak, hogy megünnepeljék a győzelmet. Ma a Reims-i Kapituláció Múzeumában (Musée de la Reddition) a látogatók megtekinthetik azt a termet, ahol az okmányokat aláírták. Az Új-Zélandi Nemzeti Hadsereg Múzeumában egy ilyen üveg található, amelyet Ernest William Morley kapott, aki a második világháború alatt a brit hadseregben szolgált. Morley megőrizte az üveget, hogy hazatérésekor Új-Zélandon megossza a feleségével, de ismeretlen okokból soha nem nyitották ki. Az üveg érintetlenül látható az újonnan felújított olasz galériában. Ez a Jacquesson & Fils által készített Brut pezsgő egyébként Napóleon kedvence volt.

Fotók: reims-tourisme.com és unsplash