Hírek - programok
post-authorWineArtCulture
2025. április 28.

Magyar Tudományos Akadémia Bora 2025

post

Idén tizenhatodik alkalommal hirdetett borversenyt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A verseny magas rangot vívott ki a hazai borászok körében, amit a versenyre érkezett nagyszámú, 257 nevezés is mutat. A 7 kategóriában nevezett borok között a zsűri csekély minőségbeli különbségeket talált.

„A Magyar Tudományos Akadémia Bora” - az egyik legrangosabb elismerés

Az öt borszakértőből és öt akadémikusból álló zsűri egy héten át minden délután összegyűlt, hogy kategóriánként előválogassa a nevezett borokat. A legjobb tíz bort minden kategóriában újrakóstolták, és konszenzusos döntéssel választották ki a győzteseket. Ez az alapos, többlépcsős bírálat tette „A Magyar Tudományos Akadémia Bora” címet az egyik legrangosabb elismeréssé a magyar borászatban. Aki itt díjat kap, biztos lehet benne, hogy felkészült, hozzáértő zsűri alapos döntése alapján veheti át az elismerést.

"Egy palack újborban generációk tudása és az éppen aktuális innovációs törekvések is benne vannak. Mint ahogyan az emberiség közös tudáskincse is kutatói generációk munkájának eredménye, amelyet a mindenkori kutatói közösség mindig próbál bővíteni és pontosítani" – mondta Freund Tamás az akadémiai borverseny ünnepélyes eredményhirdetésén. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy mennyi új ismerettel járulnak hozzá a kutatók a borkészítők munkájához. "Amit a régi borászok csak az öregek elbeszéléséből, majd később saját tapasztalataikból ismertek, azt ma már nemcsak sejtjük, hanem igazolt tények alapján tudjuk – a tudománynak köszönhetően. Évszázadokkal ezelőtt inkább csak jelenségeket figyeltek meg a minél zamatosabb bor előállítására törekvő szakemberek. Manapság viszont már könyvtárnyi szakirodalma van az erjedési folyamatok biokémiájának vagy éppen az élesztőszerű szervezetek fiziológiájának. De kutatók eredményei nyomán tudhat meg a borász többet a termőtalajról, az éghajlatról, a kártevőkről és az ellenük való minél hatékonyabb védekezésről."

A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2025 országos borverseny eredményei

Felső kategória, fehérborok

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2025” cím nyertese:

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Olaszrizling Válogatás 2023

Aranyérmes:

Áts Károly Pincészete – Áts Károly Szent Tamás Furmint 2023

Gróf DEgenfeld Szőlőbirtok – Gróf Degenfeld Organikus Hárslevelű „Terézia” 2023

Jásdi Pince – Ranolder Fehér 2021

Felső kategória, vörösborok

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2025” cím nyertese:

Széleshát Szőlőbirtok Szekszárd – Szekszárdi Gubac Merlot Prémium 2019

Aranyérmes:

Heimann Családi Birtok KFT. – Barbár cuvée 2020

Koch Borászat Kft. – Prémium Csanád cuvée 2017

Felső kategória, pezsgők:

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2025” cím nyertese:

Kreinbacher Birtok – Kreinbacher Brut Classic NV

Aranyérmes:

Carastelec Sparkling Winery – Carassia Rose NV

Szentpéteri Borpince – Magnum Chardonnay Brut 2022

Felső kategória, desszertborok:

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2025” cím nyertese:

Tokaj Kikelet Pince Kft. – 2019 Tokaji Aszú 6 Puttonyos

Aranyérmes:

BABITS Borászati Kft. – Babits Tokaji 6 Puttonyos Aszú

NAÁR Családi Pince és Szőlőbirtok – Tokaji Aszú 5 Puttonyos

Középkategória (rendezvények bora), fehérborok:

Első helyezett és „Az MTA Bora 2025” cím nyertese:

Fritsch Pince – Ottonel Muskotály 2024

Pécsi Egyetemi Borbirtok – Pécsi Zenit 2024

Második helyezett:

Jásdi Pince – Csopaki Hegybor Olaszrizling 2023

Harmadik helyezett:

Figula Pincészet – Figula Olaszrizling

Juhász Testvére Pincészete – Juhász Egri Csillag 2024

Veszprémi Érseki Pincészet – Mandoria Rajnai Rizling 2023

Középkategória (rendezvények bora), rozéborok:

Első helyezett és „Az MTA Bora 2025” cím nyertese:

Bibok Pincészet Kft – Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2024

Második helyezett:

Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Gál Rosé cuvée 2024

Harmadik helyezett:

Szentpéter Borpince – Kadarka rosé 2024

Középkategória (rendezvények bora), vörösborok:

Első helyezett és „Az MTA Bora 2025” cím nyertese:

Koch Borászat Kft: – Francia Módi cuvée 2020

Második helyezett:

Takler Pince Kft. – Szekszárdi Cabernet franc 2020

Harmadik helyezett:

Thummerer Pince – Egri Cabernet sauvingnon Superior 2021

Lelovits Tamás Pincészete – A Csudabogár 1.

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!