Semmin sem változtatnék! - Kamocsay Ákossal beszélgettem
Csak kétféle borász létezik: rossz és jó. Az 1970-ben a Budapesti Kertészeti Egyetem kertészeti és szőlészeti szakát abszolváló Kamocsay Ákos, kétség kívül az utóbbiak közé tartozik. Számtalan elismerései és borversenyen elért eredményei mind ezt igazolják, hadd soroljak fel néhányat: 1997-ben Angliában ő lett az „Év Borásza“, 1998-ban a londoni Wine Challenge-n elnyerte cserszegijével az „Év fehér Bora“ díjat, 1999-ben Magyarországon lett az „Év Bortermelője“, majd 2005 márciusában a Magyar Köztársaság Elnökétől megkapta a“Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje“ kitüntetést.
Kamocsay Ákossal beszélgettem múltról, jelenről és jövőről.
Mit éreztél, amikor 1997-ben az Év Borászává választottak Angliában?
Nehéz szavakba önteni. Hisz, ami azt illeti, én azokat a kezdeti éveket a Hilltop történetében euforikus állapotban éltem meg. Izgalmas időszaka volt ez az életemnek, sok feladattal és tervvel, ami megvalósításra várt. Ennyi év távlatából visszanézve jó most itt ülni ebben a teremben, kitekinteni az ablakon, és látni mindazt, ami körbevesz. Tégláról-téglára ismerem az épületek történetét. Az ember lelke ilyenkor megtelik érzelmekkel, és átfut benne mindaz, amit átélt attól a pillanattól kezdve, amikor először Neszmélyre jött. Minden széppel és nehézséggel együtt, de ami a legfontosabb, hogy egyetlen egy percét sem bántam meg. Gyakorlatilag 1993-tól kezdve szinte a nulláról építettük fel a borászatot…
Ha jól tudom, a Hilltop története kicsivel korábban kezdődött…
Igen, 1991 óta, Keresztury Éva, Török Imre, Storcz Judit és jómagam Interconsult néven már együtt dolgoztunk az angol borexporton, amit majd később, Hilltop Neszmély Zrt.-re neveztük át. A vállalkozás egy ideig Móron volt, majd 1993-tól a szövetkezet pincéjének megvásárlásával a vállalkozás Neszmélyen kezdte meg működését. Egyébként azok az idők nem csak számunkra, hanem az angolok részéről is egy rácsodálkozás volt, hogy abból a „sötét” Kelet-Európából - igaz, most már igyekszünk Közép-Európai országnak beállítani magunkat - milyen érdekes és izgalmas borok születhetnek.
Mint például azok a mai napig remek formában lévő muzeális tételek, melyek itt pihennek a pincében, vagy az a legendás 1997-es cserszegi fűszeres, mely 1998-ban az év bora lett Angliában…
Pontosabban a Woodcutter’s White névre keresztelt cserszegi fűszeres, amely sikerének köszönhetően a Hilltop Borászat Magyarországon is ismertté vált. Tudtad, hogy ez volt a Hilltop első cserszegije?
Nem, de a címkéje megmaradt az emlékezetemben…
Nem is mi terveztük, hanem az angolok. Amikor megláttam az volt az első gondolatom, hogy én egy ilyen ronda kinézetű címkét nem szeretnék feltenni a palackra. Aztán visszagondolva, 25 év alatt nem volt ilyen sikeres címkénk. Így hát ebből levontam a konzekvenciát, és azóta soha nem mondok véleményt címkékről elsőre. Inkább azokra hagyom, akik ehhez jobban értenek. Persze tudom, hogy a modern kor borásza egyfajta polihisztor kell hogy legyen, és minden döntését a tudatosság kellene, hogy jellemezze, de valljuk be: azon elvárás, hogy mindenhez értsen, téves gondolat.
Mindig borász szerettél volna lenni?
Nem, s bár nevelőapám révén, aki borfelvásárló volt a Badacsonyvidéki Pincegazdaságnál viszonylag korán kerültem kapcsolatba a borokkal, én gyerekként, egyáltalán nem kedveltem a bort.
Akkor mégis, hogyan kerültél erre a pályára?
Székesfehérváron születtem és ott is nőttem fel, de a pályaválasztásnál a város négy középiskolája közül egyik sem tetszett. Akkor az volt a trendi, hogy az ember lehetőleg technikumot válasszon magának, ahol az érettségi mellett szakmát is tud tanulni, mert ezzel érvényesülhet az életben. Nevelőapám ötlete volt, hogy Budapestre menjek borgazdasági technikumba, engem pedig mindig is vonzott a fővárosi élet. Kérdés nélkül Budapestet választottam, ahol aztán az Egyetemre már elhivatott borászként mentem. A középiskolában beleszerettem ebbe a hívatásba.
Gondolom nem volt könnyű a szocializmusban borásznak lenni, főleg ha valaki minőségi borokat szeretett volna készíteni. Bár ami azt illeti, ez nem csak a borászkodásra érvényes. Mi számított akkor sikerélménynek?
Amikor Angliában az Év Borásza díjátadási gálán átadták a mikrofont, azt mondtam hirtelen, hogy én egy olyan országból jöttem, ahol a borásznak az elmúlt 40 évben az számított sikerélménynek, ha a nagy októberi szocialista forradalom évfordulójára sikerült időben 40 vagon bort átjuttatni a határon. Nevettek, mindenki úgy gondolta, hogy viccnek szántam, de sajnos ez volt a valóság. A szocialista hiánygazdálkodásban műszakokat, üveget, dugót, kartont, címkét, és idejében vagont szerezni egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy szinte senkit nem érdekelt miből és hogyan készül el egy adott bor. A lényeg, hogy időben célba érjen. A borkombinátok nem arra rendezkedtek be, hogy a minőség legyen az elsődleges szempont, hanem a mennyiség. Volt olyan időszak, amikor Mórról 4 millió semillon néven palackozott bort exportáltunk a Szovjetunióba, úgy, hogy ilyen szőlőfajta nálunk nem is létezett. Tudom, ez azok számára, akik nem éltek a szocializmus idején, viccesnek hangzik, de akkor ez volt a valóság.
Nem volt nehéz ilyen körülmények között dolgozni és a minőségre törekedni?
Dehogynem! Én egy olyan borászatban dolgoztam, ahol mindig több bort kellett készítenem, mint amennyire a kapacitás lehetőséget adott. Ráadásul azokban az időkben Móron a megfelelő technológia sem állt rendelkezésemre, mert a vezetők úgy ítélték meg -valószínűleg közgazdaságilag helyesen -, hogy nincsen rá szükség. Ez volt a szemléletmód, én pedig ilyen körülmények között próbáltam jó borokat készíteni.
Először Angliában lettél az év borásza, majd 2 évre rá Magyarországon. Az olvasatomban úgy tűnik, hogy először külföldön lettél sikereses, pedig az ember pont fordítva gondolná…
Nem egy szokványos dolog, de ez valahogy így alakult. Tulajdonképpen a Hilltop Borászat arra alapult, hogy Angliában igény van a magyar borokra és mi ezt próbáltuk kiszolgálni. Miközben közel 2 millió palackot exportáltunk az angol piacra, Magyarországon szinte még senki sem hallott a Hilltopról. Tarthatatlan állapotnak gondoltuk, amin gyorsan kell változtatni, hiszen egy belföldi piachoz teljesen más szervezettség kell, mint amire mi akkor berendezkedtünk. Ennek köszönhetően jött létre a cégen belül a Demijohn Kft, amely azt a célt szolgálta, hogy megszervezzük és felépítsük a magyar piacot.
Könnyebb vagy nehezebb volt régen felépíteni egy magyar piacot?
Minden korszaknak meg vannak a saját nehézségei, viszont egy dolgot nem szabad elfelejteni: egy jól működő cég felépítéséhez rengeteg pénz kell. Amikor mi elindítottuk a vállalkozásunkat szerencsés helyzetben voltunk, hiszen a szőlő nagyon olcsó volt. Ez pedig nem jelentett hátrányt egy olyan pincészet számára, amely a kezdeti időszakban nem rendelkezett saját szőlővel. Ennek köszönhetően nagyobb profittal tudtunk dolgozni, és ez pont abban a periódusban volt, amikor a beruházásaink miatt óriási szükségünk volt a pénzre.
Milyennek látod a neszmélyi bort?
Szerintem nem csak az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy a tokaji fehér borok mellett, Magyarország legjobb fehér borai ezen a borvidéken teremnek.
Vajon mit gondolna erről az állításról egy balatoni vagy egy somlói borász?
Nyilván nem értene egyet, de én erről teljesen meg vagyok győződve, a sok országos és nemzetközi borversenyen elért eredmény is alátámasztja ezt.
Ehhez képest nem annyira ismert a Neszmély borvidék. Miért alakult ez így?
Csak összefogással és jól definiált célokkal lehet egy borvidéket sikeressé tenni a piacon, ezáltal népszerűsíteni a fogyasztók körében is. Példaként felhoznám Villányt, Szekszárdot, de a Balaton is az alulról építkező szerveződéseknek köszönhetően nagyon jó úton jár. Hogy miért élte sokáig csipkerózsika álmát a Neszmélyi borvidék? - erre nehéz választ adni. Talán az emberek nem láttak abban lehetőséget, hogy nyereségesen is lehet készíteni borokat. Pedig sikeres példaként ott volt a Hilltop és a Szöllősi Pincészet. Mostanra viszont kezd átalakulni ez a kép, és egyre több jó borászat kezdi kibontakoztatni szárnyait. Szerencsére a borvidék kezdi megérteni és megismerni a feladatait, erősségeit és lehetőségeit, igaz, jó lenne, ha a neszmélyi közösség még jobban mozgósítaná az erejét és motiváltabb lenne a feladatok elvégzésében. Az irány jó, így bizakodva nézek a jövőbe. Legalább 6 olyan borászatot tudnék most felsorolni, amely izgalmas borokat készít és üzleti szemmel is nézi ezt az ágazatot. Mert valljuk be, a borászkodás erről is szól. Bár még sok elvégzendő feladat vár ránk, merem remélni, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét és Neszmély végre elfoglalja az őt megillető helyét a fogyasztók és a szakma körében. Változatos terroirjai és elhelyezkedése igazán zamatos, gyümölcsös, sokszínű borokra predesztinálja, nem mellesleg az itt készült fiatalos és könnyen értelmezhető borok nagyon jó ár-érték arányúak.
Említed az üzleti felfogást, ezt már több veled készült interjúban is szóvá tetted…
Nézd, én nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy például egy nagy bordeaux-i, világszerte elismert pincészet nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy hibázzon. Jártam már ott, tapasztaltam mi a felfogás. Boraik egytől-egyig már akkor el vannak adva, amikor a szőlő még a tőkén van. Közben Magyarországon bizonyos körökben azt sugallják, hogy csak azok az igazi borok, amelyek csak úgy „maguktól” születnek meg. A rossz előítéleteknek köszönhetően sajnos sok ember azt gondolja, hogy ott ahol nagyobb tételszámban készítenek borokat, ott nem lehet az egyediségekre, különlegességekre olyan mértékben odafigyelni, mint például egy kisebb családi borászatnál. De ez tévedés. A borászkodás egyfajta egzakt tudomány, nincs benne semmilyen titok. Mindig azt, és akkor kell megcsinálni, amikor szükséges. Ha ez egy óra múlva történik, azzal sok mindent lehet veszíteni. Téves lenne mindent a természetre bízni, sőt, a mai világban egy borász sokkal tudatosabb kell, hogy legyen, mint régebben. Egyszer egy újságíró megkérdezte, nem bánom-e, hogy a piac felől közelítem meg a borászkodást, hiszen ma nem ez a trend. Nos, egyáltalán nem. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy ha egy adott bor nem sikerül, akkor majd kiöntöm.
Emlékszem erre a cikkre, jó kis vihart kavart, főleg az a rész, amikor azt mondtad, hogy a borászkodásban nem elég a duma meg a lila köd…
Jó cikk volt, nyilván kissé provokatív hangulatú. De ne értsen senki félre, én nem azt állítom, hogy ott ahol nem fajélesztővel erjesztenek, nem figyelnek a bor minden rezdülésére, és adott esetben nem nyúlnak bele, amikor szükséges, ott nem készülhetnek kiváló borok. Viszont gyakrabban előfordulhat, hogy a végeredmény rosszul sikerülhet. Az a borász, aki nem ebből él és kisebb tételszámban készít borokat, ezt könnyebben megengedheti magának. De vajon az a borászat is, ahol millió palack készül? Nyilván nem.
Akkor nyugtass meg te is, hogy mindkét borászati felfogásban lehet izgalmas borokat készíteni…
Abszolút így van. Pár napja itt volt Bott Frigyes és hosszasan elmesélte biodinamikus szemléletét. Viszont ő tudatosan alkalmazza azokat az eszközöket és módszereket, amik rendelkezésére állnak, hogy ne sérüljön az elv. Közben attól függően váltogatja ezeket, hogy szükségesek-e vagy sem. Viszont bizonyos határokat nem lép túl. Olyan borokat kell készíteni, hogy a fogyasztó rizikó nélkül máskor is levegye a polcokról. Legalábbis annak, aki a borászkodásból akar megélni.
Ha már a lila ködöknél és dumáknál tartunk, sokszor hallom azt a szót, hogy „őszinte” bor. A te olvasatodban, milyen egy „őszinte” bor?
A bor egy olyan termék, amibe sok mindent bele lehet gondolni, érezni, magyarázni. Nincs azzal semmi gond, ha ezt kicsit túlmisztifikálják. Nekünk, borászoknak ez csak jó. Nyilván mindent a maga helyén kell kezelni. 1999-ben az Év Borásza díjátadási gálán azt mondtam, hogy sosem gondoltam volna, hogy Magyarországon egyszer majd olyan népszerű lesz a bor, hogy egy borász kedvéért, jelen esetben az én kedvemért, ennyi elegáns ember fog összegyűlni a Hiltonban.
[caption id="attachment_14889" align="alignnone" width="1366"] Vörösboros marhapofa pörkölt pirított burgonyagombóccal – Hilltop Borhotel és Étterem[/caption]
Ennyi elismeréssel a hátad mögött, nem gondolkoztál el azon, hogy külföldön is kipróbáld magadat?
A Hilltop Borászat felépítése és működtetése, annyi lehetőséget és feladatot adott nekem, hogy komolyabban sosem fordult meg a fejemben a kinti élet lehetősége. De ha valahol szívesen borászkodtam volna, akkor az Olaszország lett volna. Szeretem az ott lévő emberek életmódját és temperamentumát, nem mellesleg Olaszországban kitűnő lehetőségek vannak a borok készítésére.
Pár éve Kamocsay Ákos Prémium Borok néven új borokkal színesítette kínálatát a Hilltop borcsalád. Miért láttad szükségesnek, hogy saját neveddel fémjelzett borok is készülhessenek?
Ennek racionális oka volt. Egyrészről mindig az volt a meggyőződésem, hogy a Hilltop sokkal több jó minőségű bort készít, mint amennyit a piacon tud prémium néven forgalmazni. Másrészről pedig a fogyasztóréteg átalakulás alatt van, és egyre jobban keresi a komolyabb, komplexebb borokat, így mi is léptünk ebben az irányban és a saját nevem alatt prémium borokat hoztunk ki a piacra. Kollégáim tanácsára a prémium borokat mind elnevezésben, mind pedig megjelenésben elválasztottuk a Hilltop borcsaládtól. Múlt évben például egy igazán különleges történelmi chardonnay dűlőválogatással jelentünk meg a piacon, amely 5 dűlő és a chardonnay szőlőfajtán keresztül mutatja meg a Neszmélyi borvidék sokszínűségét és gazdagságát. Egy évjárat, azonos fajta, egy borvidék, szinte azonos elkészítési mód – szerintem izgalmas játék lehet barátok társaságában megkóstolni és elemezni minden egyes bort, megtapasztalni, hogy mennyire különbözik mindegyik egymástól.
Miért éppen a chardonnay szőlőfajtára esett a választás?
Nem véletlenül termesztik mindenhol a világon, nagyon jól érzi magát szinte minden területen és hűen képes közvetíteni egy adott terroirt. Amióta Neszmélyre jöttünk, mi is azt vettük észre, hogy szinte minden évjáratban különleges, komplex és izgalmas borok készülnek belőle.
Milyen embernek tartod magad?
Alapjában véve toleráns vagyok, legalábbis igyekszem a környezetemmel harmóniába kerülni. A Móri Állami Gazdaságban töltött éveim alatt saját káromon megtanultam, hogy az eredmény eléréséhez nem feltétlenül kell, hogy mindenki szeressen. Viszont annak örülök, hogy lett egy olyan emberi és szakmai megbecsülésem, hogy az emberek elfogadják a véleményemet.
És borászként milyen vagy?
Szeretem a szépet és a jót, és erre törekszem a boraimnál is. Nem nyugszom bele, ha egy borom nem harmonikus.
Sokan izgultunk érted, amikor múlt év május 17-én vezetés közben szívrohamot kaptál a volán mögött. Gondolom, az ember ilyenkor jó néhány dolgot átértékel az életében és következtetéseket von le. Te például mit?
Szerencsésen megúsztam az egészet, és ezt annak a négygyerekes apukának köszönhetem, aki megállt mellettem a csúcsforgalomban, majd bevitt a kórházba. Hálás vagyok neki mindazért, amit értem tett. Mindig nagy borászatban dolgoztam, ahol sok bort kellett készítenem, ez pedig intenzív munkával és odafigyeléssel járt. Nyilván ez a feszített tempó nem múlt el nyomtalanul, de hogy ez a kis malőr ennek a következménye lenne, azt nem tudom. Mindenesetre visszavettem a feszített tempóból, és az operatív munkákkal, amik egy borászathoz hozzátartoznak, már nem szívesen foglalkozom. Remek kollégáim vannak, nem kell feltétlenül mindenhol ott lennem.
Visszatekintve az egész életedre, van, amit esetleg másképpen csinálnál?
Amit az én habitusom és képességeim lehetővé tettek, azokat mind elértem. Talán annál többet is. Elérzékenyülve mondom ezt neked, hogy sosem gondoltam volna, hogy én ennek a szakmának az élvonalában tudok maradni ilyen sokáig és ilyen mértékben. Ez így jó nekem, semmin sem változtatnék!
Képek: Németi Sándor