Gasztronómia
post-authorNémeti Sándor
2023. március 22.

Borral készült struccleves

post

A strucchús a világ egyik legegészségesebb húsa, amely szerencsére már Magyarországon is kapható. Igaz, nem sok helyen és az ára is viszonylag magas. A karakteres húsa, mely leginkább a borjúéhoz hasonlít, porhanyós, omlós, zsír- és koleszterinszegény, fehérjében, vasban és más ásványi anyagokban pedig különösen gazdag. A jó hír, hogy minden olyan étel elkészíthető belőle, amit marhából, borjúból, bivalyból vagy szarvasból készítenénk.

Nem valószínű, hogy a strucc, amelynek története idősebb az embernél egyhamar elfoglalja helyét a magyar gasztronómiában. Ezt a tényt támasztja elő a Központi Statisztika Hivatal adata is, miszerint 2020-ben több mint ötven strucctelep létezett hazánkban, mára ezeknek száma sajnos még a tízet sem éri el. Ami azt illeti az őshonos afrikai madárnak a tenyésztése soha nem rendelkezett nagy hagyományokkal hazánkban. Komolyabban például csupán a XX. század második felében kezdtek el vele foglalkozni a tenyésztők. Bár fogyasztása nagyon egészséges, a madár nehéz és költséges tenyésztése miatt sajnos még mindig kevés helyen találkozhatunk strucchússal. Másrészről a Magyarországon tenyésztett struccokat leginkább élve értékesítik a külföldi piacokon, például Németországban, Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Spanyolországban és a skandináv országokban. Ennek egyik oka, hogy a magyar lucernán és takarmányon tartott hazai struccoknak sokkal kiválóbb a húsuk, mint a dél-afrikai társaiknak, s ezt a többi ország tenyésztői is kénytelenek elismerni. Időnként nagyobb élelmiszerláncoknál szezonálisan, és nem túl széles kínálatként, de mégis felkerül a polcokra. Így jutottam én is hozzá, amiből egy isteni levest készítettem a család számára.

strucclevesforrás: unsplash

Egy 1999-ben elvégzett tanulmány szerint, amelyről ITT lehet bővebben olvasni, a strucc húsának víztartalma 77%, a marhahús 71%, a csirke 75%-os víztartalmával szemben. Fontos viszont megjegyezni, hogy ennek a 77%-os víztartalomnak túlnyomó többsége celluláris víz, azaz magában az izomsejtben található, így a strucchús a főzés után lényegesen könnyebben emészthető meg. Szintén érdekessége, hogy a legkülönbözőbb elkészítési módszerek után is a hús megőrzi azt a semmivel össze nem téveszthető tulajdonságát, hogy az elfogyasztása, rágása közben észrevehetően szaftosabbnak, lédúsabbnak, teltebbnek és teljesebbnek tűnik. Fogyasztása pedig különösen ajánlott a várandós, szoptatós édesanyák részére, akárcsak a gyerekek, diétázók, sportolók, szív- és érrendszeri betegek számára, vagy a magas vérnyomásban szenvedőknek.

Borral készült struccleves

Hozzávalók:

  • 500 gr strucchús (combfilé)
  • 250 gr barna csiperkegomba
  • 3 db közepes nagyságú sárgarépa
  • 2 db közepes nagyságú fehérgyökér
  • 1 db zeller
  • 2 db közepes nagyságú burgonya
  • 1 db nagyobb hagyma
  • 3 db babérlevél
  • 1 db kisebb méretű chili
  • 1 db bio citrom reszelt héja
  • 400 ml kókusztej
  • gyömbér
  • 2 dl száraz fehérbor (pl. Kamocsay Prémium Olaszrizling 2021)
  • só, bors

Elkésztési mód:

Libazsíron vagy olajon lepirítjuk a babérlevelet a kockára vágott hússal együtt, és ha már szépen lepirult, akkor hozzáadjuk az apróra vágott hagymát is. Pár perc után hozzáöntünk 1 dl száraz fehérbort és fedő alatt tovább hagyjuk párolni néhány percig. Sóval, frissen őrölt borssal ízesítjük, illetve a citrom reszelt hájával.  Ha a hús már majdnem megpuhult, akkor hozzáadjuk a kockára vágott zöldségeket (sárgarépa, fehérgyökér, zeller, gomba, burgonya), a karikára vágott chilit és szépen lepirítjuk ezeket is, majd az egészet felöntjük vízzel és 1 dl száraz fehérborral. Ha minden zöldség és a hús is megpuhult, ízlés szerint hozzáadunk egy kis frissen csavart citromlét, kevés reszelt gyömbért, legvégén pedig a kókusztejet.      

Borajánlat:

Kamocsay Prémium Olaszrizling 2021

Kamocsay olaszrizling

Bort ritkán szoktak az emberek a leveshez fogyasztani, pedig ha megtaláljuk a megfelelő párosítást, nagyon jól működhet a kettő együtt. Például a Kamocsay Prémium 2021-es évjáratú olaszrizlingje, amelynek alapanyagát a 20 hektáros (ebből 2 hektár olaszrizling) Sós-hegy-dűlőről szüretelték ennek kiváló példája. Könnyed, légies, mégis tartalmas bor. Illatát leginkább a fehér húsú gyümölcsök, fehér virágok, pici mézesség, sós citrusok határozzák meg, valamint egy kevés grapefruit és ananász is. Kóstolva az érett citrusok, grapefruit kerülnek előtérbe, amihez lédús alma és őszibarack társul még. Önmagában, de ehhez a leveshez is ideális társ.

Fotók, recept, borajánlat: Németi Sándor

(A cikk a Hilltop Borászat és a WineArtCulture közös együttműködésének eredményeként jött létre)

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!