Bor
post-authorWineArtCulture
2021. július 17.

Édes szamorodni kisokos

post

Az édes szamorodni, mint termék elképzelése és újragondolása a 2013-as új termékleírással kezdődhetett meg igazán. Ezzel a lépéssel a borvidék eltörölte a 3 és 4 puttonyos aszút is és ezek helyét betöltheti egyik oldalról az édes szamorodni. Az édes szamorodni, mely árkategóriában közvetlenül a késői szüret felett és az aszú alatt helyezkedik el, megfelelő brandinggel/marketinggel lehet a borvidék azon terméke, ami már a prémium kategóriába tartozik, de még cashflow-t is képes hozni.

Analitikai értékei közelebb állnak a késői szüretéhez, viszont hordós érleltsége hosszabb, akár 12-15 hónap, így fogyasztása értőbb borfogyasztó kört mozgat meg, és a gasztronómiát is jobban leköti. Ami az aromatikáját és ízvilágát illeti, erősebben jelenik meg benne a botrytis, míg a késői szüretnél nem, vagy csak nyomokban jelenik meg. Cukortartalom szinten a szamorodni igazodik az évjárat adta savtartalomhoz, 90-130g/l között mutat szép egyensúlyt, illetve alkoholban 11-12,5%-kal az arisztokraták eleganciáját hozza, mint egy igazi úr. Ezzel szemben a késői szüret alkoholban 9,5-11,5%, cukortartalomban 90-110g/l között, s ennek megfelelően magasabb savakkal könnyebben iható. Érleltsége maximum pár hónap hordó, de hordós érlelés nélkül is készül. Az édes szamorodni felett, napjaink igazi királynője viszont az aszú, ami többek között beltartalma, aroma- és ízvilága, paraméterei, hordós érleltsége, eltarthatósága, és tradíciós technológiája miatt nem hasonlítható az előzőekhez.

Fogyasztói szempontból

Az édes szamorodni érzékszervileg a leírásnak megfelelően hosszútávon érlelhető palackban, természetesen megfelelő körülmények között. A pár éves édes szamorodni aromákban gazdag propolisos, barackos, citrusos, trópusi gyümölcsös, virágos, karácsonyi fűszeres, enyhén gombás, és ezek a fő illatjegyek ízérzetben is visszaköszönnek. (A bor évről évre ezen aromák elmélyülésével érlelődik tovább.) Ízleléskor komplex, strukturált, széles textúra tárul elénk rendkívüli ízhosszal.

Barta Pince szamorodni, fotó: Németi Sándor

Szamorodni definíció a tokaji termékleírás szerint:

Az édes szamorodni az aszúsodott és egészséges szőlőbogyókat is tartalmazó szőlőfürtök feldolgozásával készül. Minimum 6 hónapig tartó érlelés fahordóban kötelező. Tilos az alkoholtartalom növelés, édesítés, savtartalom növelés vagy csökkentés, illetve a termőhelyen kívüli palackozás. A szüretelt szőlő min. alkohol potenciálja 16%, min. savtartalma 5g/l, illetve min. maradékcukor tartalma 45g/l. Érzékszervi leírás szerint színe világos aranysárgától a mély aranysárgáig terjed, illatában a botrytiszes szőlő aromái keverednek az érlelési jegyekkel. Íze, zamata komplex, melyben meghatározóak a botrytiszből származó mézes, gyümölcsös jegyek, valamint az érlelés során képződő aromák.

Néhány gasztronómiai tipp

Apéritifként önállóan 3cl, a sav-cukor megadja az étkezés alapját. Előételekhez: hideg libamájhoz angol relish mangódarabokkal finom roppanós hatást ad. Ha a mangó dzsemként sűrítetten van a libamáj mellett egy teljesen más hatás érhető el. Főételekhez: kacsamell roséra sütve és egy kis bőrt rajta hagyva szépen vezeti a szamorodnit. A kacsamellhez tálaljunk narancsos-mangós mártást, ami édességével kiegészíti a szamorodnit. Szintén jó választás a roppanós máj kis karamellizált barnacukorral, de pirított vajas kaláccsal, vagy mango chuntey-val is szép összhangot ad. A thai ételek szintén nagyon jól harmonizálnak az édes szamorodnival, például thai zöld curry, tikka masala jó választás. Itt megjelenik a curry, az édesség és a könnyed csípősség is, ami egységet alkot a borral. Elődesszertekhez: sült sütőtök friss kecskesajttal és egy kevés mézzel csorgatva, vagy friss kecskesajt érett fügével. Desszertekhez: kéksajtokhoz, créme brulée kéksajt-habbal kiegészítve remek választás, akárcsak egy madártej meringue betéttel, érintésnyi sós-karamellás öntettel lecsurgatva.  Szinte az össze sós-karamellás, vagy baracklekváros desszert jól illik az édes szamorodnihoz.

Borítókép: Dancsecs Ferenc

Ez is érdekelhet

Gasztronómia
Hírek - programok
Gasztronómia

Quinoás ananászos fésűkagyló

2021. szeptember 27.
Bor teszt-értékelés
Gasztronómia

30 perces spenótos kagyló

2021. április 26.
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés

Buborékos nyári sláger

2021. augusztus 30.
Recept

Küldj egy üzenetet!