Bor
post-authorDr. Konkoly Mihály
2020. május 08.

Balassa Pince: a 2018-as évjárat borai

post

Balassa István különböző évjáratú borairól már írtam múlt év áprilisában egy hosszabb szösszenetet ITT a WineArtCulture oldalon, s mint már akkor is jeleztem, a garázsborászat 10 hektárról készült gyönyörű borai teljesen levettek a lábamról. Most viszont a 2018-as évjárat tételeit sikerült megkóstolni, így az aktuális szemle ezekről szól. Mint ismeretes sok borfogyasztó számára, a Balassa borok minden évben hasonló filozófiával készülnek, hiszen Balassa István elkötelezetten keresi a terroir különbségeit a furmint karakterén keresztül.

Még a birtokborra is igaz, hogy új, vagy két éves, 300 literes hordóban, saját élesztőkultúrával erjedt, majd hét hónapot pihent hordóban.

Balassa Pince Tokaji Furmint 2018

A pince birtokbora, csavarzáras tokaji palackban. Intenzív illatában a fajta tipikus jegyei (birskörte, körte, fehér virágok) mellett kamilla, sós ásványosság, olajos magvak jelennek meg.  Alapvetően könnyű bor, kifejezetten lendületes és finom savakkal. Kóstolva közepesnél nagyobb test, finom, alig észrevehető cseranyagokkal. Lecsengése édeskés fűszerekkel és érett gyümölcsökkel búcsúzik. 90 pont

Balassa Pince Tokaji Furmint 2018 "Kakas"

Illatában elsőként a határozott ásványosság, leginkább a nedves kő jelenik meg, amihez később társul a hordóból származó vaníliás és tejcsokoládés fűszeresség, pirított magvak, mandula, de kis idő elteltével megjelenik az érett őszibarack, a túlérett citrom és a sárga alma, nüansznyi mézes, propoliszos-gyógynövényes jegyekkel társítva. Szájban érintésnyi maradékcukor, vibráló savak és közepesnél nagyobb test, kifinomult textúra, krémes és puha érintés. Nagyon kerek, egyensúlyos és koncentrált bor, mely hosszú lecsengéssel búcsúzik. 91 pont

Balassa Pince Tokaji Furmint 2018 "Szent Tamás"

A mádi medence szélén található Szent Tamás-dűlő riolittufa, szenesedett, kovásodott fatörzsekkel, gyakran zeolitosodott képletekkel rendelkezik, melynek talaja kötött és nagyon heterogén. Visszafogott illatában idővel inkább az ásványosság dominál, ehhez társulnak pirított magvak, citrusok és zöld alma. A korty kifinomultsága Burgundiát idézi. Könnyű ivású, elegáns bor, feszes savakkal, integrálódott alkohollal, a közel 7-es savai pedig jól ellensúlyozzák a félszáraz (7,4 g/l maradékcukor) kategóriába eső bort. Ízjegyeiben a magvak és a sok érett gyümölcs mellett némi zöldtea, kamilla és zöld fűszerek jelennek meg. Hosszú, izgalmas korty, lecsengése sós és gyümölcsös. 93 pont

Balassa Pince Tokaji Furmint 2018 "Mézes-Mály"

A bor alapanyagát a nagyon összetett kőzetszerkezetű (riolit, riolittufa, andezit, dácit, obzidián) és változatos termőtalajú (főleg lösz, agyag) Mézes-Mály-dűlőből szüretelték. Összetett és gazdag illatában nedves bazalt, sós fuvallat, kamilla, pirított magvak, vajas pirítós, őszibarack, mangó, vilmoskörte, némi petrol és fehér virágok jelennek meg. Az illatához hasonlóan a korty is gazdag és összetett. Elképesztően komoly anyag, magas szintű egyensúllyal („7-es sav, 7-es cukorral”)  és koncentrációval. A savai észrevétlenül adnak alapot a bujaságnak. Gazdag és áradó szerkezet, a finisében újra megjelennek az ásványok. 94 pont

Balassa Pince Tokaji Furmint 2018 "Nyulászó"

A mádi medence legdélebbi dűlőjének termése. Illatban friss szőlő, szőlővirág, akácvirág, nedves kő, olajos magvak és pici körte jelennek meg. Mind illatában, mind pedig ízében kiváló egyensúlyú bor, finom ásványokkal és gyümölcsök kavalkádjával, amihez társul a tökéletes hordóhasználat. A pici maradékcukor (9 g/l) szépen kerekíti a finom és lendületes savakat. Ízjegyeiben virágpor, dió, mandula, vaníliacukor, kamilla és zöldtea. 91 pont

Balassa Pince Tokaji Hárslevelű 2018 "Betsek"

Felüdülésként egy kedves hárslevelű a mádi medence legnagyobb dűlőjéből. Buja, gazdag és mély illatában sárga virágok, kamilla, zöldtea, herbák, mentalevél, vilmoskörte, érett őszibarack, birsalma, sárga alma, keksz, magvak, vanília. Kóstolva nagyon finom textúra, kerek savak, enyhén melegítő alkohol. Ízében édeskés, lédús gyümölcsök keverednek trópusi citrusokkal és némi herbával. Hosszú lecsengés, pici cseres tapadással és sós ásványossággal. 93 pont

Borítókép: Dr. Konkoly Mihály nemzetközi borakadémikus

Ez is érdekelhet

Gasztronómia
Recept
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Bor

Küldj egy üzenetet!