Bazaltos sósság, avagy Hegyek a Pláne Badacsonyban

„Közmondásos, hogy vulkanikus talajon a fehérbor jegye az ásványi sósság és a keserű mandulaíz – darálja maga elé a frissen megtanult szövegét, miközben kilép a fényre egy talpas pohárral a kezében. – Ugye, kedves barátaim, a Badacsony bazaltos mineralitása közismert?” Térey János remek nagyprózájában, a Káli holtak című regényben hangzik el a fenti, szándékosan szarkasztikusra hangolt mondat, mely egyszerre leleplező a gőgös mindentudás általánosításainak tekintetében, mégis, a kijelentés alapigazságát tekintve igaz. Nem is ezt igyekszik cáfolni a Pláne Badacsony Borterasz jelenlegi és legközelebb március elsején folytatódó sorozata, A Hegy Leve, melynek keretében estéről estére a tájegység különböző hegyeinek borait lehetett megkóstolni egy-egy helybéli borász „idegenvezetésével”, inkább a terroire és annak a bizonyos sósságnak a sokféleségét, s az eltéréseik okait igyekeztek vizsgálat alá vonni. Tóth Ádámmal, a Pláne vezetőjével beszélgettem.

Hogyan született a Pláne Badacsony Borterasz A Hegy Leve című sorozatának az ötlete?

Törekszünk arra, hogy olyan kóstolósorozatot, és nem csak egymás után következő kóstolókat szervezzünk, a nyári szezonon kívül, amik valamilyen kapcsolatban vannak egymással. A Covid előtt volt még egy egészen nagy sikerű sorozatunk, a Nagy öregek a hegyről. Akkor idősebb és meghatározó borászokat hívtunk, és velük beszélgettünk, az ő boraikat kóstoltuk. Most is arra törekedtünk, hogy valamilyen sort tudjunk összeállítani, bemutatni ezekből a kóstoló estekből és azt hiszem Péntek Axel kollégám mondott egy ötletet, miszerint különböző borvidékek borait kéne összekóstolni. Ebből alakult ki a tematika, hogy nyilván ezen a borvidéken belül, de hegyek szerinti „bontásban” nézzük, kóstoljuk meg a borokat. Egy történelmi borvidék kellős közepén vagyunk, ahol a meghatározó hegy, méretéből, eleganciájából fakadóan is, mindig a Badacsony volt. De ezek a hegyek nagyon-nagyon hasonlítanak egymásra, volt vulkánok, amiket nagyon sok minden köt össze, és bármilyen másik borvidékkel összevetve jelentősen különböznek azoktól, akár egyesével is, miközben hasonlóságaikkal együtt egymáshoz képest is mutatnak eltéréseket.

A felmelegedésnek „hála” már maga a Badacsony is különbözik „önmagától”, a hegy tavi és túlsó oldalának tekintetében, nem?

Nagyon sok különbség van, hasonlóak az adottságok, de foltokban, a talaj, a kitettség szempontjából is komoly eltérések tapasztalhatók. Azért is nehéz itt olyan léptékű dűlőket területeket létrehozni, mint mondjuk Tokajban, mert itt tíz méterenként különböznek az adottságok. Én például három egymás mellett lévő területet művelek itt Badacsonyban, valóban tíz méterekre vannak egymástól, s ez a három terület összesen, ha fél hektár, egészen más jellemzőkkel bír. Az egyiken túlnyomóan Pannon-beltavi homok van, nagyon nagy dőléssel, száz éves feletti olaszrizlinggel, a homokban pedig, inkább a Somlóra jellemző, „srétesnek” nevezett bazalt van... a másik kettő viszont egészen más talajszerkezettel bír.

Árvai Gábor, tapolcai földrajztanár nemrégen nyilatkozott arról, hogy valójában ez a kőzet, nem is bazalt…

Igen, valójában bazanit, vagy alkáli bazaltos. Ezzel együtt is, egységes a borvidék, de nagyon nagy különbségek vannak. A legjellemzőbb eltérés talán Badacsonyörsön és Ábrahámhegyen, a Fülöp-hegyen tapasztalható, mert ott például nem bazalt vagy bazalit van, hanem a vörös homokkő adja az alapkőzetet, ez ugyanúgy vulkanikus eredetű, de az, hogy ott ez a kőzet adja az alapot, azt is jelenti, hogy a borok savai, valahogy ügyesebbek, kicsit vibrálóbbak. Egymáshoz viszonyítva ezek a hegyek érezhető különbségekkel bírnak. Mérhető különbségekkel, ez egészen biztos, Badacsonynak a vízhez való közelsége és a déli oldal benapozottsága az nyilván más bort eredményez, mint mondjuk a Csobánc, a maga adottságaival. Nyilván minden igényt kielégítő laboratóriumi vizsgálat nehezen működne az eltérések tudományos igényű számbavételére, hiszen az ugyanott, ugyanabból a fajtából, ugyanakkor, ugyanolyan módszerrel készített borok esetében is ezernyi apróság befolyásolhatja a végső jellemzőket. Volt már erre kísérlet egyébként, talán négy évvel ezelőtt a Gilvessy Robiék készítettek két különböző bort, Terra 1. és Terra 2. néven. Így is mentek neki már a szüretnek is. Az egyik a Szent György-hegyről, a másik talán a Csopaki szőlőből jött be. Ugyanazon a napon szüreteltek, ugyanúgy dolgozták fel, egymás melletti hordókban készítették, és valóban érdekes játék volt ezt a két bort összehasonlítani. Érezhető volt a különbség. Itt most nem ilyen szempontok szerint kóstolunk. Különböző borászatok borait kóstoljuk végig, s ha az este végére azokból valami átlag marad a szánkban, s azt össze tudjuk vetni egy másik estéről szóló átlaggal, akkor lehet majd a különbségeket megfogalmazni.

Fotó: Csikós Attila

Emlékszem az első estére, a csobánciakat kóstoltuk, s azok az utána következő kóstolások után is vitték nálam a prímet…

Igen akkor arra jutottunk, bár korai még kijelenteni, hogy az ottani homok okoz valami jellegzetességet a borban... Veled és Illés Balázzsal beszélgettünk, hogy a csobánciban van valami – rosszul hangozhat, de jót jelent – kellemes „izzadtság íz”, ami általában jellemzi az ottani, érett, jó borokat. Tulajdonképpen a legjellemzőbb, vizsgálható elem, ami változik hegyről-hegyre és tételről tételre, nyilván átlagot vonva, de az a savaknak a jelenléte, érettsége és teltsége, szélessége. Minden más termőhelyhez, hegyhez hasonlítva a Badacsony déli oldala, ez a hegy mindig valami szélességet, lágyságot, bájosságot és nagyon magas alkoholokat jelentett, történelmileg is. Óhatatlanul, hiszen itt sokkal több napsütést és meleget kapott a szőlő, érettebb volt. Itt száz évvel ezelőtt október közepén szüreteltek, az az érettség, nem ritkán okozott 16-os vagy magasabb alkoholokat, nyilván kicsit gyengébb savakat, pici cukrot is maradékban. Igazán nagy kéknyelűk születtek, akár aszú mértékű cukrokkal is. Aztán ott a Szent György-hegy, szilajabb, metszőbb savú borokkal. Hamvas is azt írja, hogy

“Végül a BADACSONYI és a SZENTGYÖRGYHEGYI. Mind a kettő hímbor, éspedig minden fajtájában az. A férfilény minden árnyalata megvan benne, az önmagában gyönyörködő Narcissustól az aszkétáig, és a királyi előkelőségtől a bohémségig. Nagy szó. Mert mindegyik hegy egész kozmosz. Valamennyi fajta megterem itt, a rajnai és olasz rizlingtől kezdve az aszúkig. A nagy híres fajták a szürkebarát és a kéknyelű. A BADACSONYI és a SZENTGYÖRGYHEGYI között lévő különbségről, majd ha az egyetemen a bortudományi tanszékre kineveznek, egy fél évig fogok előadni. Ez az iskolapéldája annak, hogy két nagy bor miben tud egymáshoz hasonlítani és miben tud különbözni. A BADACSONYI olyan, mint a világhírű művész, a SZENTGYÖRGYHEGYI olyan, mint az a művész, aki világéletében szobájából alig mozdult ki, és mégis nagyobb művet teremtett, mint akit ünnepeltek. Mind a kettőben megvan a nagyság, de az egyiket olimpiai, a másikat kínai, tao nagyságnak nevezném, különös, hogy mennyire nem tudok a kettő között választani. Már - már döntöttem a SZENTGYÖRGYHEGYI mellett, de amikor megittam egy pohár badacsonyi rizlinget, melléje álltam; aztán esküdtem a badacsonyira, de csak addig, amíg Szent György-hegyihez nem jutottam. Végül is mi akadályozhat meg abban, hogy görög is legyek, meg kínai is? “

Ha meglesz a konklúzió a hegyek összekóstolása után, segítheti ez a vendégeket, a borfogyasztókat a választásban, vagy általában a Badacsonyi borvidék ismertebbé tételét?

A „vájtfülű” nagyközönség talán már tisztában van a borvidék sajátosságaival, de később, szakmailag nagyon fontos lenne, ha szeretnénk kicsit professzionálisabbak lenni, valamiféle dűlőtérkép, illetve dűlők kialakítása, ebben talán segíthet a megszerzett tapasztalat.

Rengeteg borász volt az esteken, a „civilek”, idelátogatók is érdeklődnek egy efféle, szakmaibb esemény iránt?

Úgy érzem, igen. Igen kicsi a belső terünk, ez körülbelül negyven embert jelent telt ház esetén. Még kettő estünk van, az utolsó, és minden értelemben a koronája a sorozatnak a Badacsony lesz, március 1-jén. Az az érzésem, hogy tartunk már ott, hogy az ilyen, speciálisabb találkozások megtalálják a nem borral foglalkozó közönséget is.

Az alapelgondoláson túl, miszerint a tanúhegyeket „kóstoljátok össze”, volt valami más szempontja is a válogatásnak?

A fejünkben az volt, eredetileg, hogy igyekezzünk minden hegyről két-három éves olaszrizlingeket mutatni, hasonlítani, mert akkor viszonylag összehasonlíthatóbbak a tételek. Ez nem mindig sikerült a terroir tekintetében. De semmiképpen nem mentünk el az illatos vagy a vörös irányba. Fontos, hogy a kóstolás inkább a terroir-ról szólt, nem a fajtajellegekről. Jelen esetben a terroir nem csupán az adott szőlőterület jellemzőit jelenti, hanem azt a kultúrát is, ahogy a szőlőműveléshez viszonyulunk, hogy hogyan műveltük a szőlőt mondjuk száz vagy kétszáz éve, fontos tényező az ember viszonyulása a szőlőhöz. Laposa József könyvét olvasgatom mostanában, amiben az egykori nagybirtokokról ír, az elmúlt pár száz év termelési gyakorlatáról, amikor a termésmennyiség fél kiló, hetven deka volt tőkénként, ez a szocializmusban változott meg, s nőtt meg jelentősen. Az egykori szemlélethez láthatóan napjainkban kezdünk visszatérni. Hasonlóan érdekes a Fülöp-hegy története. Valamikor a badacsonyival egyenrangú bort adott, ma az egykori szőlőket benőtte az erdő, ahogy ez a jelenség egyébként a Badacsonyon is megfigyelhető.

Melyik hegytől várod a legnagyobb „meglepetést”?

Mondjuk úgy, hogy amitől nagyon sokat várok, az a szigligeti este. Kevésbé frekventált borászatok vannak, nincsenek is olyan sokan, de ez egy nagyon furcsa adottságú hegy. Állítólag, és Szásziéknek van ott egy területe, a Kabócás az egész régió egyik legjobb területe. Ezt többen is megerősítették. Ez a terület kivételesen alkalmas jó bor készítésére. Mindegyik hegynek vannak érdemei, mindegyik meglepő, és ezért az is fontos, hogy megkülönböztessük őket egymástól. Ez a sorozat most egy „játék”, amiben mi is jól érezzük magunkat, s közben egyfajta ismeretterjesztési feladatot is ellátunk, s ha tudományos eredményekre nem is bukkanunk, közelebb kerülünk egymáshoz, a hegyekhez, és végül a borhoz, amivel foglalkozunk.

Borítókép: Lili Chripko