Kamocsay Ákos: Nem elég csak jó bort készíteni!

„Volt egy pillanat, amikor Magyarország borforradalmat tudott volna csinálni, de sajnos elpuskáztuk ezt a komoly lehetőséget.” – mondta legújabb interjúmban Kamocsay Ákos (az Év Borásza 1997-ben Angliában, az Év Bortermelője 1999-ben Magyarországon). A Hilltop Borbirtok társtulajdonosát és borászát a birtok lélegzetelállító dunai panorámával rendelkező melegeshegyi bázisán kerestem fel.

Mára egyre divatosabbá váltak a friss, gyümölcsös és könnyed borok, viszont ti a Hilltopnál sok szempontból megelőztétek a kort, hiszen már az alapításnál ilyen jellegű borokat készítettetek.

Nem véletlenül, hiszen olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a boros Állami gazdaságok vezetése, fontosnak tartotta, hogy az ott dolgozó borászok rálássanak a világra. Ennek megfelelően szakmai utakat szerveztek, és a többi borásszal szinte bejártuk a fél világot. Minden útról gazdag tapasztalatokkal tértünk vissza, hiszen a legjobbaktól tanulhattunk.  Aki pedig kicsit nyitott szemmel járt, megtapasztalhatta, hogy mi a divat és milyen borokra kíváncsi az a fogyasztó, akinek fontos a minőség és hajlandó is megfizetni. Így tettem én is. Ezért tudtam, hogy a gyümölcsillatú, friss és üde borok készítése a divat a világ azon részén, és mi kell hozzá. Nem véletlenül lettem 1997-ben az Év Borásza Angliában, hiszen a mi boraink és Magyarország is rendkívül érdekes volt a külföld számára. És rácsodálkoztak, hogy jé... hát itt is!!!

Ti kihasználtátok a lehetőséget, mert komoly piacot sikerült felépítenetek Angliában, sőt, a Hilltop és a te neved is elsőként külföldön vált ismertté, és csak utána Magyarországon. A magyar bornak viszont valahogy mégsem sikerült meglovagolnia a kezdeti nagy érdeklődést…

Már többször elmondtam, hogy borforradalmat tudott volna Magyarország csinálni, de sajnos elpuskáztuk a komoly lehetőséget. Azt az elképesztő borforradalmat, amit végül Chile és az „Újvilág” megcsinált, annak mi is részesei lehettünk volna. De nem így lett…

Mi hiányzott ehhez?

Sok minden, pedig tényleg ott volt a lehetőség. A minisztériumnál egyből érzékelték a gyorsan jött népszerűséget, ezért létrehoztak Londonban egy olyan magyar borirodát, amely segítette volna a magyar boroknak a piacra való kijutását. Ez egy rendkívül előremutató, modern és hasznos kezdeményezés volt, amire abban az évben 400 milliót szántak. Nem kevés pénz volt ez akkoriban. Azzal most nem foglalkoznék, hogy ezt az összeget hogyan és miként költötték el az illetékesek. Ennél sokkal jobban zavar az, hogy milyen módon viszonyult a projekthez a magyar szakma.

Azaz?

Elkezdték fúrni az egészet. Mi az, hogy csak négy-öt magyar pincészet részesül ebből az egészből? – hangoztatták folyamatosan a véleményüket. De egyiknek sem jutott eszébe, hogy miért pont az a 4-5 borászat van ott. És az sem, hogy ha ezek a pincészetek sikert csinálnak akkor majd „nekünk” már egyszerűbb lesz... Aztán egy év alatt meg is szűnt az iroda. Nyilván nem ez volt az egyetlen ok, hogy miért nem sikerült befutnia a magyar bornak külföldön, de ez jó példája annak, hogy részben mi hiányzott.

Ha jól értelmezem, akkor többek közt a belső ellentétek… 

Én borász vagyok, borokat készítek, és az a feladatom, hogy ezt jól csináljam. Nem gondolom, hogy mindenhez értenék, sőt, bizonyos szempontból a véleményem sem feltétlen mérvadó…

Akkor borítsunk fátylat a múltra, hiszen azzal, ami volt, nem biztos, hogy érdemes már foglalkozni. Viszont mi jelenleg a magyar bor kitörési pontja?

Pár napja olvastam egy írást, miszerint 30 éve folyamatosan várjuk, hogy a magyar bor feltámadjon, s a benne leírtakkal teljes mértékben egyetértek. Inkább felolvasok belőle egy rövid részletet:

„Aki elég öreg és elég régen szereti a bort, már 30 éve reménykedik a magyar bor feltámadásában. A „no majd most” érzést többször átéltük, és eddig csalódnunk kellett. A magyar bor egyre jobb lett, de a világ nem akarja meglátni. Most újra „no majd most” pillanat van, amire az idősebbek jó része legyint. Vajon egyáltalán lehet nemzetközileg sikeres a magyar bor, van-e olyan rés a piacon, ahova beférhetünk? Másoknak, hogy sikerült? A borvilágban a fogyasztók mindig keresik az újat, a jelenlegitől eltérőt. Ha valami divatos, az nem lesz örökre az, néhány történelmi brand kivételével. (…) A magyar bor számára van hely a világpiacon, csak sok munka és egy kis szerencse kell hozzá, hogy megtaláljuk.” De a szerencsét mindig okosan észre kell venni és kihasználni. Van példa előttünk bőven. Például az egyik szomszédunk...A 80-as években egy borbotránnyal lenullázták magukat, most viszont már hol tartanak?!

Térjünk rá a sikerekre és a megtörtént szép dolgokra, hiszen a Hilltop Borbirtok nyáron jeles napot ünnepelt…

2023. augusztus 10-én volt pontosan 30 éve, hogy a Neszmélyre jöttünk. Pontosabban harminc éve ezen a napon béreltük ki ezt a helyet, amely akkor még a kutyának sem kellett. Korábban a TSZ-nek volt itt pincéje, borzalmas állapotok uralkodtak. Viszont a hely, az innen elénk táruló panoráma gyönyörű volt.

Nem volt merész döntés részetekről ilyen borzasztó állapotban lévő helyen elkezdeni komoly borászatot felépíteni?

Dehogynem! Ennek viszont volt egy olyan előzménye, hogy a Móri Állami Gazdaság borászatát szerettük volna megvásárolni, ahol 1970-ben kezdtem a pályafutásomat. 23 évet éltem ott, lokálpatriótaként mindent ismertem, és tudtam milyen jó adottságokkal bíró borvidék lenne az általunk kitűzött céljainkhoz, hiszen pont olyan stílusú szőlők teremtek Móron, amik akkor divatosak voltak Nyugat-Európában. Mivel útban voltam, így elküldtek Mórról, így ez a terv nem sikerült. Az egészség fontosabb volt, mint szélmalomharcot vívni Móron, így Keresztury Évával és Török Imrével úgy döntöttünk, hogy más borvidékeken kell szétnéznünk. Neszmélyen gyakorlatilag először a tájba szerettünk bele. Később jöttünk rá, hogy milyen fantasztikus termőterület.

Keserű szájízzel távoztál Mórról?

Sokat gondolkodtam ezen, hiszen huszonhárom év komoly időszak. Itt, a Móri Állami Gazdaságnál kezdtem a pályafutásomat, s gyakorlatilag a borkészítés minden lépcsőfokán végigmentem: gyakornokként kezdtem, palackozóvezetőként folytattam, majd eljutottam a főborász státuszáig. Móron születtek a gyermekeim, ott éltem, minden szállal kötődtem a helyhez. Komoly pofon volt 23 év után, hogy más irányba kell terelnem az életemet. Viszont sosem voltam az az ember, aki nyalogatja a sebeit. Igazából nem is lett volna rá időm, hiszen az angol piacunk már megvolt, akkor már közel 1 millió palackot exportáltunk a szigetországba.

Mi igaz abból a legendából, hogy cselhez kellett folyamodnotok, hogy három olyan tételt is megvásároljatok Mórról, amit te készítettél korábban és máshonnan nem volt pótolható?

Minden szó igaz!

És miért kellett a csel?

Mert mindenki számára eladó volt a bor, csak számunkra nem. Közben már le volt kötve az angol piacra, így elküldtünk egy német vevő nevében egy kereskedő kolléganőt, hogy megvásárolja azt a három bort, amire még szükségünk volt. Egy barátomtól béreltünk egy olyan kamiont, amit nemrég vásárolt Németországban, német rendszámmal és ezzel jelent meg a képzeletbeli német vevő Móron. Az üzlet sikerült, mindenki boldog volt, közben röviddel utána már valakitől megtudtuk, hogy van egy eladó pincészet Neszmélyen, amit aztán meg is vásároltunk.

Mit tudtál addig a Neszmélyi borvidékről?

Annak ellenére, hogy Mórtól nagyjából 50 kilométerre, szinte semmit. Persze, tudtam, hogy történelmi vonatkozásban komoly híre volt, hiszen többek közt Mátyás király idejében itt nagyon híres borok voltak. Sajnos előttünk nem alakult ki olyan borászat itt, mely boraival megjelent volna a piacon. A nagy pincegazdaságok felvásárolták a szőlőt, eladták, de ezek nem neszmélyi néven kerültek forgalomba. Mi voltunk az elsők, akik ezt megtették. Rá egy évre, hogy idejöttünk, belekezdtünk a szőlőtelepítésbe, amit 2004-ig nagy ütemben folytattunk. Hogy üzletileg ez mennyire volt jó döntés, a mai napig nem tudjuk. Talán kevesebb is elég lett volna, de akkor úgy éreztük, hogy hosszútávon az tud talpon maradni, akinek jó saját szőlője van.

A telepíteni kívánt szőlőfajtákat az akkor meglévő angol piac határozta meg?

Igen. Egyébként a borvidéken mindig az olaszrizling volt a fő fajta, amit később meg is értettem, hogy miért. Rendkívül jól érzi magát itt, mindig stabilan és jó cukorfokkal érik be. Ráadásul  reduktív technológiával készítve igazi illat- és ízbomba borokat ad.

Ehhez képest az első nagy sikert mégsem az olaszrizlinggel, hanem a Woodcutter’s névre keresztelt cserszegi fűszeressel értétek el…

Érdekes volt számunkra is, hiszen a cserszegi egy olyan stílusú bor volt, amire Magyarországon nem szoktak nagy díjakat osztani. Angliában viszont annyira meglepte a zsűrit ez az aroma- és ízvilág, hogy az év fehérborává választották.

Ha mai fejjel ismét szőlőfajták telepítésébe kezdenél, ugyanígy csinálnád?

Bármenyire jól érzi magát az olaszrizling a borvidéken és kiváló borokat lehet belőle készíteni, Angliában ilyen néven még az elmúlt 30 évben egy palackot sem tudtunk eladni belőle. Ezért is döntöttünk úgy, hogy olyan fajtákat telepítünk, amiket keresett az angol piac. Mint például: chardonnay, szürkebarát, Irsai Olivér, cserszegi fűszeres, merlot, pinot noir. Mai fejjel is ezeket telepíteném, csak nem biztos, hogy ilyen arányban.

Hogyan épül fel a pincészet portfóliója a magyar piacon?

Viszonylag sok fajtával dolgozunk, ezek két nagy borcsaládban helyezkednek el: az egyik a Hilltop borcsalád, mely a közép árfekvésű kategóriájú borokat jelenti, illetve a saját nevemet viselő, prémium borcsalád, a Kamocsay Prémium.

Miként lehet versenyképes jelenleg egy borászat, jelen esetben a Hilltop Borbirtok?

Egy biztos: nem elég csak jó bort készíteni, azt el is kell tudni adni. Ebben pedig a kommunikáció fontos szerepet játszik. Komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy megpróbáljuk a fiatalokat is megszólítani. Egyrészt, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a fiatal, 25 és 35 éves közötti korosztály egyre ritkábban iszik bort. Célkitűzésünk, hogy a fiatalokkal megismertessük a borkóstolást, és szívesen fogyasszanak bort. Ezért hoztuk létre a borklub programunkat, aminek keretein belül különböző egyetemekre látogatunk el és ott tartunk tudatos borkóstolást, megtanítva a fiatalokat, hogy a bor a mindennapok részét kell, hogy képezze. Nagy sikere van, egyre több egyetem csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. Elengedhetetlen, hogy a fiatalok nyelvén kommunikáljunk borokról. Ami a borainkat illeti, a címkeváltás is annak érdekében jött létre, hogy láthatóvá tegyük a termékeinket a polcokon, a rajtuk található aromakörök pedig nemcsak, hogy megkönnyítik a fogyasztók számára a vásárlást, hanem edukáció céllal is bírnak. Büszkék vagyunk, hogy a Paris Packaging Week által meghirdetett „Packaging of Premium & Luxury Drinks Innovation Award” díját megnyertük, csomagolás újratervezés kategóriában. A verseny célja, hogy különböző kategóriákban díjazza a világ legszebb és legkreatívabb ital címkéit, az italgyártók egyedi csomagolási megoldásait.

Új termékekben nem gondolkodtok?

Világszerte tapasztalható, hogy az alacsony alkoholtartalmú, boralapú koktélok egyre népszerűbbek. Éppen ezért, jövő év elején már mi is megjelenünk egy-egy ilyen termékkel a polcokon. Bízunk benne, hogy ez egy jó rávezetés lesz arra, hogy a későbbiekben a fiatalok egyre nyitottabbá váljanak a borok iránt.

És milyen egyéb tervekkel várjátok a jövőt?

Figyelembe véve a hazai és nemzetközi fogyasztói trendeket, továbbra is fejlesztjük a termékeinket, illetve folytatjuk és új helyszínekkel bővítjük a borklubjainkat. Nem utolsó sorban a social media jelenlétünket is szeretnénk erősíteni, de mivel nagyon népszerűek voltak az online térben tartott borkóstolóink, szeretnénk ismét fókuszba helyezni ezeket.

Borítókép: Németi Sándor

Fotók: Hilltop Borbirtok és Szmodits Photography