Bor
post-authorNémeti Sándor
2022. március 11.

Font Gábor: Nehezen tarthatóak a mostani árak

post

Font Gáborral, a Kunsági borvidék egyik legismertebb borászatának, a Font Pincészet tulajdonos-borászával beszélgettem többek között a múlt évben elért sikereikről, az idei terveikről, a borágazat legfontosabb kulcskérdéséről, azaz a borok árazásáról. Mint mondta, a jelenlegi árak tarthatatlanok, így előbb-utóbb szükségesnek tartja az áremelkedést a szektorban. De két másik fontos téma is szóba került: a fenntarthatóság és a globális felmelegedés.

Hogyan telt a 2021-es év?

Szerencsére nincs okunk panaszra, hiszen teljesen kiürült a pincénk mire jött a szüret ideje. Így a tőlünk jól megszokott fajták borai, mint például az Irsai Olivér, cserszegi fűszeres, kövidinka, mind elfogytak. A rozék pedig szokás szerint, már sokkal gyorsabban. A szőlő minősége is kimagasló volt, igaz, az enyhén aszályos 2021-es év kicsit rányomta mennyiségi szempontból a szőlőre a bélyegét. Ezzel együtt elmondható, hogy a Font Pincészet egy szép évjáraton van túl, és ezt az elkészült boraink is visszatükrözik. Bízom benne, hogy a fogyasztók is örömöt lelnek majd bennük.

Mire vagytok a legbüszkébbek?

Szerintem minden borász leginkább arra, ha a fogyasztók szeretik, veszik és értékelik a borait, hiszen ezért készítjük kemény és odaadó munkával évről-évre a borainkat. Számomra ez a visszajelzés a legfontosabb. De természetesen szintén fontos szempont, hogy a borainkat a legrangosabb hazai és külföldi borversenyeken is megmérettessük, hogy valós képet kapjunk arról, hol is tart a pincészet. Szerencsére a visszajelzések nagyon pozitívak, és ez megerősít bennünket abban a hitben, hogy az irány jó. Múlt évben például a világ legnagyobb és legjelentősebb rozé versenyén - közismert nevén „Le Mondial du Rosé-n” - aranyérmet értünk el a Cabernet Sauvignon 2020 rozénkkal. Ez azért is hatalmas elismerés, mert csupán öt magyar rozé kapott arany minősítést.

És mi a helyzet a 2021-es év boraival, kaptatok már visszajelzéseket?

Eddig három rozénkat, illetve az Irsai Oliver-t neveztük be versenyekre, s mindegyik díjjal tért vissza. A közel háromszáz mintát felvonultató, a 22. alakalommal Kunszentmiklóson megrendezett Miklós Napi Rozé Borversenyen a 2021-es évjáratú Néró rozéval ezüstöt, a kékfrankos és cabernet sauvignon rozékkal pedig egy-egy aranyat nyertünk. Szintén hatalmas büszkeség számunkra, hogy a Cabernet Sauvignon és Irsai Olivér 2021 a talán legnagyobb elismertségű és presztizsű Vinalies Internationales borversenyéről ezüstéremmel tértek vissza. Mint korábban is említettem, az ilyen fontos elismerések visszaigazolják, hogy az a megalkuvás nélküli minőségbe vetett hit és érték, ami alapján készítjük a borainkat, az mindig kifizetődő. Minden siker, elismerés nem csak számunkra büszkeség, hanem a borvidék számára is, ugyanakkor megerősít bennünket és az itt tevékenykedő borászokat is abban, hogy a Kunsági borvidéken kimagasló minőségű borokat lehet készíteni.

Említetted a Néró rozét, ezek szerint ez új termék a kínálatotokban?

Igen, most kezdtünk el ezzel a szőlőfajtával foglalkozni és rozé-választék bővítésként 2021-ben készítettünk első alkalommal belőle bort. A Magyarországon 1993 óta államilag elismert fajta - mely egyébként egy csemegeszőlőfajta, amit Csizmazia József és Bereznai László nemesítettek 1965-ben az eger2 és a gárdonyi géza keresztezésével - változatos íz- és illatvilágával nagy népszerűségnek örvend, s egyre több borászat készít belőle rozékat. A felvásárolt szőlőből készített borral leginkább a gasztronómiát szeretnénk megcélozni. Hasonló módon készül, mint a többi rozénk, azaz reduktív módon, a fő szempont pedig továbbra is a frissesség és a jól ihatóság. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nálunk évről-évre növekednek a rozé eladási mennyiségek, és minden évben gyorsan elfogynak.

Mi a borágazat egyik legfontosabb kulcskérdése?

Maga a borok jelenlegi árazása. Szükségesnek tartom az áremelkedést a szektorban, hiszen a borok előállításához, a munkaerőtől kezdve a címkén át egészen az üvegig és szállításig, hónapról-hónapra folyamatosan minden drágul. Nehezen tarthatóak a mostani árak, így ezt a drágulást fontos mi is lekövetnünk. Van, aki ezt meg meri lépni, mások pedig félnek attól, hogyha ezt megteszik, akkor sok helyen kilistázzák őket a kereskedők. Sajnos már volt erre példa.

Forrás: Font Pincészet

Mennyire árérzékenyek a magyar fogyasztók?

Bizonyos százalékban a márkahűséget lehet tartani, de egy drasztikus áremelkedést már nem bírna el a fogyasztó. Azzal is számolni kell, hogy a bornak sok konkurenciája van, így talán a sör vagy egyéb italok irányába pártolnának el a vevők.

Két fontos téma tartja lázban világszerte a termelőket: a fenntarthatóság, illetve a globális felmelegedés. Ti hogyan álltok ezekhez?

Látható jelei vannak itt is a globális felmelegedésnek, az évszakok egyre hektikusabbak, az eső pedig egyre kevesebb. Az egy-két évtized alatt végbement szélsőséges időjárásra a növények nem tudnak ilyen gyorsan felkészülni. Bár munkálatok szempontjából sok mindenre találtunk megoldást, az olyanokra, mint például tavaszi fagyokra, korai kifakadás, nincs megoldás. A szüreti időpont is több mint egy hónappal előrébb jött, ahhoz képest, amikor elkezdtem borászkodni. Ez minden borász számára komoly fejtörést okoz. A fenntarthatóság mind növényvédelem, mind pedig szőlőtermesztés szempontjából fontos szerepet tölt be számunkra, s igyekszünk egyre jobban lecsökkenteni az ökológiai lábnyomunkat. Ez ma már mérvadó kell lennie minden magát, környezetét és az emberek egészségét komolyan vevő borászatnak. Az üveggyártás sajnos még mindig a legnagyobb környezeti károsodást jelenti, de a palack egyik nélkülözhetetlen kelléke a borkészítésnek. Ezt a negatív hatást igyekezve lecsökkenteni, bag-in-box kiszerelésben is árulunk borokat, illetve innovatív módon a CANPACK multinacionális csomagolóanyag-gyártó vállalat közreműködésével piacra dobtuk Font Secco néven a cserszegi fűszeresből és a kékfrankos rozéból készített, szén-dioxiddal dúsított gyöngyözőket, melynek csomagolása fémdoboz és 100%-ban újrahasznosítható.

A boraitoknak a 95%-a csavarzárral van ellátva. Mennyire fogadták el ezt a fogyasztók?

Már teljes mértékben, akárcsak a bag-in-box kiszerelést is. De nem volt mindig így. A 2010-es években még szkeptikusan álltak ehhez a vásárlók, például az első bag-in-box boraink többségét mi voltunk kénytelenek meginni. Szerintem a fémdobozos kiszerelésű bort is egyre többen elfogadják majd a jövőben. A nálunk fejlettebb országokban ebből nem csinálnak problémát a fogyasztók.

Ha nem Magyarországon, hol máshol borászkodnál szívesen a világban?  

Sosem voltam egy nagy vörösborkedvelő, így olyan borvidéken tudnám magam elképzelni, ahol alapvetően fehér borokat és rozékat készítenek. Például Olaszország, Franciaország szóba jöhet, de akár Új-Zéland is, ha a sauvignon blanc-ra gondolok.

Borvidéki szinten miben kellene még többet fejlődni?

Mind megítélésben, mind minőségben hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt 10-15 évben a Kunsági borvidék. Az eredetvédelmet viszont tovább kell erősíteni annak érdekében, hogy a kunsági bor még megbecsültebb legyen a fogyasztók számára. Igazi Kunság néven elindul egy komolyabb marketing vonal, most már különböző online felületeken is erős a jelenlétünk, így nagyobb közönségnek tudunk közösen bemutatkozni.

A boraid mennyire tükrözik vissza a személyiségedet?

Rendszerető ember vagyok, aki kellő nyitottsággal, következetesen és precízen áll hozzá minden olyan dologhoz, amibe belekezd. Így a borkészítéshez is, s bízom benne, hogy ezeket az értékeket a boraim is képviselik. A bor egy olyan termék, amely szereti a tisztaságot és a rendet.

Hogyan tovább, milyen célokkal vágtok neki a 2022-es évnek?

A célok változatlanok: a kompromisszumnélküli stabil minőséget tartjuk irányadónak. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a pandémia okozta nehézségek ellenére is nőtt az értékesítésünk. Ahhoz, hogy ezt a növekedési szintet továbbra is tudjuk minőségben tartani, technológiai fejlesztéseket tervezünk, korszerűsítjük az ültetvényeinket, szőlőt telepítünk, és figyeljük a fogyasztói igényeket. Továbbra is igyekszünk innovatív módon, a tőlünk megszokott minőségben rászolgálni a vevőink bizalmára.  

(Az interjú a Font Pincészet és a WineArtCulture közös együttműködésének eredményeként jött létre)

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés

Pezsgő Tokajból

2020. február 13.
Bor

6 izgalmas bor húsvétra

2024. március 25.
Gasztronómia
Gasztronómia
Gasztronómia
Bor teszt-értékelés

Balaton, borok és szerelem

2021. november 04.
Bor teszt-értékelés

A Balaton vörös arca

2021. május 19.
Recept
Bor teszt-értékelés

Küldj egy üzenetet!