Szekszárd, legendák nyomában: a Porkoláb

A múlt évben megkezdett, a Tokaji borvidékkel foglalkozó többrészes sorozat népszerűsége arra ösztönzött, hogy Legendák nyomában címmel, szintén Nagy Kornél történész, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársa segítségével bemutassam Magyarország egy-egy híres dűlőjét, s ezzel együtt egy olyan meghatározó pincészet vörösborát, ami részben vagy teljes mértékben az adott dűlőről készül. Míg az első öt részben a Nagy-Eged-hegy, a Görögszó-dűlő, a Kopár-dűlő, a Gurovica-dűlő, illetve a Síkhegy-dűlő került bemutatásra, a sorozat újabb részében Szekszárd ikonikus Porkoláb-völgy történelmi hátteréről, valamint a Sebestyén Pince Porkoláb névre keresztelt dűlőszelektált bikavér boráról lesz szó.

A Szekszárdi borvidék feltörekvő fiatal borászata, a Sebestyén Pince

Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba

Az 1998-ban alapított Sebestyén Pince, Sebestyén Csilla és testvére, Sebestyén Csaba irányítása alatt, fiatal kora ellenére jó úton halad, hogy a szekszárdi nagyok nyomdokaiba lépjen. Sebestyén Csilla a testvére révén került közelebb a borokhoz, komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, egyébként nagyon jól kóstol. Csilla hosszú évekig dolgozott sommelier-ként külföldön, ebből adódóan komoly rálátással rendelkezik a külföldi trendekre és irányzatokra. Ma már az autószerelőből lett borász bátyjával együtt aktív részese a viszonylag fiatal családi pincének. Csaba 1998-ban kezdett el hobbi szinten borokat készíteni, 2003-tól pedig már főállású borászként tekint magára. Három kiemelt dűlőben (Iván-völgy, Porkoláb-völgy, Görögszó) közel 18 hektáron gazdálkodnak, fő fajtájuk a kékfrankos, mely a bikavéreiknek is az egyik alapanyaga, de mellette ott van még a kadarka, zweigelt, merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon. Egyetlen fehér szőlőfajtából, a cserszegi fűszeresből készítenek fehér borokat. Elmondásuk szerint a dűlőszelektált boraikon keresztül a borvidék kiváló adottságait szeretnék bemutatni. A bikavér pedig elképzeléseik szerint egyszerre testesíti meg a szekszárdi karaktert, a tradíciót és az újítást.

Sebestyén Pince Porkoláb Bikavér 2019

A magas mésztartalmú löszös vörösagyagos talajról, 3-7 éves szőlőtőkékről kézzel szüretelt alapanyag (51% kékfrankos, 20% merlot, 12% cabernet sauvignon, 9% cabernet franc, 8% kadarka) a nyílt kádban 8 napon keresztül történő erjesztést követően és 2-7 napi áztatás után 22 hónapig érlelődött 2-od, 3-ad, valamint 4-ed töltésű 500 literes magyar tölgyfa hordókban. Az eredmény egy kifinomult, modern felépítésű, elegáns és szép egyensúlyban lévő dűlőszelektált bikavér lett, mely nemcsak Szekszárd sokszínűségét és a Porkoláb kimagasló adottságait tükrözi vissza, hanem a testvérpár borkészítési filozófiáját is. Finom szövésű, zamatos bor, lekerekített savakkal, szép érett tanninokkal, illatában és ízében pedig csupa gyümölcsösség a javávól. Ez a könnyedségre hangolt tartalmas és rétegezett bikavér mindent tud, amit egy modern, nemzetközi kitekintéssel bíró vörösbornak tudnia kell.

A szekszárdi Porkoláb-völgy története Nagy Kornél jóvoltából

A Szekszárdi borvidéken a források szegénysége miatt nagyon kevés adat maradt fent a világi, illetve a nemesi szőlőbirtokosokról. Ez alól képez csekély kivételt a Somogy vármegyei eredetű (Egyházasnagyberzseny faluból származó) Berzsenyi Porkoláb Kelemen esete. Ő akkor, mint széki ispán szolgálta a királyi udvart. A nevezett nemesember 1457-ben lett szőlőbirtokos Szekszárd közvetlen környékén, és helyi szinten igen tekintélyes hatalommal bírt, ugyanis ő volt az idő tájt Baranya, Somogy és egyúttal Tolna vármegyék alispánja is. Sőt átmenetileg Bátaszék földesura is volt, és rengeteg szolgálatot tett az akkor már bencés (korábban cisztercita) kézben lévő cikádori (Bátaszék másik neve) apátság számára. A fent említett 1457. esztendőben apátsági adományozás révén jutott szőlőbirtokhoz Szekszárd közelében, és minden valószínűség szerint az ő emléke és neve őrződött meg a ma ismert és egyúttal kiváló adottsággal bíró Porkoláb-szőlőhegyen (ma dűlőben).

A család leszármazottjai az 1543. évi oszmán-török hódításig zavartalanul birtokolták szőlőiket a Porkoláb-völgyben. Azt követően a birtokos nemesség és magyar lakosság elmenekült. E terület csakhamar a pécsi szandzsákbég birtoka lett. Az új oszmán urak a környékre szerbeket telepítettek le, akik a kötelező oszmán-török fejadó, illetve a megtermelt bor után befolyó jövedelemadó befizetését követően szabadon termelhették, és fogyaszthatták a bort. A Porkoláb-völgy szőlőit a 16. század második felétől kezdve egészen 1687-ig a bátaszéki szerb telepesek művelték. Kis idő múltán a szandzsákbég engedélyével és áldásával az ottani Szent György Vértanú szerb ortodox parókia birtokába került a Porkoláb-völgy jelentős része. Az egyház pénzért helyi szerb ortodox hitű lakosokkal műveltette ottani szőlőit.

1687-ben a török hódoltság végeztével a szerb lakosságnak egy jelentős része elmenekült, a szerb ortodox parókia Porkoláb-völgyön lévő szőlőterületeit pedig elkobozták. Azt követően a Porkoláb-völgyben fekvő szőlők jelentős része a bécsi udvar, azon belül is az udvari kamara kezelésébe került. Az 1687 és 1700 közötti összeírások tanúsága szerint a szőlőterület nem állt állandó művelés alatt: szőlőinek egyik része elpusztult, míg másik része elhanyagolt állapotban volt. A Rákóczi szabadságharc hadműveletei ugyancsak rengeteg kárt okoztak a borvidéken. Az 1712. évi nagy szekszárdi összeírás szintén elpusztult szőlőkről számolt be a Porkoláb-völgyben.

A 18. század első évtizedeiben az udvari kamara visszaadta szőlőit a bátaszéki Szent György Vértanú ortodox parókiának. Sőt az újjáalakuló bátaszéki római katolikus plébánia is jelentős szőlőterülethez jutott. Arról viszont nem maradtak fent pontos információk, hogy a korábbi Berzsenyi Porkoláb család leszármazottjai visszatértek-e birtokosként a nevezett szőlőterületre az oszmán-török hódoltságot követően. A 18. század második felében az udvar a Szekszárdon és Bátaszéken megtelepedett németajkú telepeseknek adott eleinte haszonbérletbe szőlőket. Sőt, nem csekély volt a szerb ajkú birtokosok száma is a Porkoláb-völgyben, akik szintúgy a Kamarától kaptak művelésre és haszonbérletbe szőlőket. Ők nem sokkal később meg is vásárolták azokat. Az újkorig alapvetően ez a szabad paraszt birtokosi szerkezet jellemezte a Porkoláb-völgyet. A 1920. évi trianoni békediktátum következtében a tolnai szerbség (így a szekszárdiak és bátaszékiek is) nagyrésze elhagyta a borvidéket és Jugoszláviában telepedett le. Szőlőiket elsősorban helybéli sváb szőlősgazdáknak adták el. Az egykori ortodox parókia birtoka pedig a bátaszéki római katolikus plébánia tulajdonába került.

A második világháborút követően, 1945−1950 között a többi szekszárdi szőlőterülethez hasonlóan a Porkoláb-völgy szőlőbirtokainak a nagy részét államosították és elkobozták. A megmaradt magántulajdonban álló területek pedig 1957. évi erőszakos kollektivizálás áldozataivá váltak. Csak az 1960-as, de mindinkább az 1970-es években lehettek újból szerény területtel rendelkező birtokosok.

Fotók: Sebestyén Pince

Borfotó: Németi Sándor