Bor
post-authorNémeti Sándor
2019. május 29.

Visszahúzott a hegy – Palásthy Katalin

post

„Amit nekem meg kellett élnem, azt az elmúlt években megéltem. Úgy érzem, hogy itt Tarcalon tudom azt a sok mindent kamatoztatni, amit eddig tanultam az életem és a munkáim során. Örömmel jöttem vissza, mivel a szívem és a lelkem mindig is ezekre a tájakra húzott.” – mondja legújabb interjúmban Palásthy Katalin, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület alapító tagja, a tarcali Katica Vendégház tulajdonosa, aki 17 év fővárosi élet után tért vissza Tarcalra.

A „Tokaj, arcok és hitvallások” sorozatom új része Palásthy Katalinnal folytatódik.

Gondolom, sokszor felteszik neked azt a kérdést, hogy miért költöztél vissza Tarcalra…

Tarcalon születtem, de a munkám miatt 17 évig Budapesten dolgoztam. Teljesen más területen, mint most, mivel egy multinacionális vállalatnál voltam marketing manager. Aztán egy Dél-afrikai utazás során, amikor férjemmel egyik ámulatból a másikba estünk a borászok kedvessége, figyelmessége, és az ott kóstolt nagyszerű borok miatt, úgy döntöttünk, hogy prémium Dél-afrikai borok importálására alapítunk egy céget. A Kft. ügyvezetőjeként belemerültem a borimport, vámkezelés, készletezés, weboldalfejlesztés, illetve a borfesztiválokon való részvétel feladataiba. Közben megszületett a lányom, és kismamaként otthonról intéztem a cég ügyeit. 2015-ben két barátunk csatlakozásával megvásároltuk a somlói Fekete Béla bácsi borászatát, ezt követően a Dél-Afrikai borimport háttérbe szorult. Aztán a Kopasz hegy és a Tokaji borvidék páratlan szépsége visszahúzott Tarcalra, a születési helyemre. Most már úgy tűnik, örökre. Szerintem, aki itt él, igazából nincs tisztában azzal, hogy milyen gyönyörű vidéken él. De ez természetes folyamat. Fiatalon még én sem fogtam fel, milyen csodálatos tájak vesznek körbe. Időnként ki kell mozdulni abból a burokból, amiben vagyunk, és feszegetnünk kell a saját határainkat. Messzebbről visszanézve sokkal jobban átlátja az ember, mit hagyott a háta mögött és mi az a környezet, ahol addig élt. Amit nekem meg kellett élnem, azt az elmúlt években megéltem. Úgy érzem, hogy itt Tarcalon tudom azt a sok mindent kamatoztatni, amit eddig tanultam az életem és a munkáim során. Örömmel jöttem vissza, mivel a szívem és a lelkem mindig is ezekre a tájakra húzott. Van egy vendégházam Tarcalon, Katica Vendégház néven, ami 2015 májusától üzemel, és szerencsére egyre több vendég keresi fel.

Mégis mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy hátat fordítva az addigi életednek, inkább visszaköltöznél Tarcalra és turizmussal szeretnél továbbiakban foglalkozni?

Már másfél éve működött a tarcali vendégházam, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezt Budapestről - ahol éltem - üzemeltetni nagy luxus. A turizmus és vendéglátás olyan terület ahol a személyes jelenlét, a vendégekkel való személyes kapcsolat elengedhetetlen. Így 2017 januárjában, néhai férjemmel feladtuk a fővárosi életünket, és elkezdtük tervezni a tarcali életünket. Az épületet korábban présháznak és privát vidéki háznak használtuk, de aztán a pince adottsága miatt úgy döntöttünk, a szőlő feldolgozását nem ezen a helyen fogjuk végezni. Ezután 3 évig hirdettük eladásra, de mivel ez pont a gazdasági válság idején volt, csak érték alatti, alacsony áron tudtuk volna eladni, de ezt nem akartam. Úgy tűnik, ez volt a helyes gondolat, mert aztán felfigyeltem egy pályázatra, ami vidéki házak felújítására volt használható. Megpályáztam, megnyertem, és 9 hónapig tartó felújítás után, így lett 4 Napraforgós minősítésű falusi szálláshely.

Hogy lehet egy ilyen vendégházat tartósan üzemeltetni, milyen terveid vannak vele a jövőben?

Alapvetően interneten keresztül találnak rám az utazók, így a levelezést, a foglalási rendszer frissítését, és egyéb teendőket akár utazás közben is tudom intézni. A ház rendben tartására viszont van segítségem, és ha nagyon szükséges, a szüleimre is számíthatok. Örülök, hogy a vendégházam hangulata nagyon tetszik a vendégeimnek. Ez egy 100 éves parasztház, ezért van egy időutazás élménye az itt pihenőknek, ugyanakkor nagyon kényelmes, minden modern eszközzel fel van szerelve. Az a tapasztalatom, és az ezzel kapcsolatos kutatások is azt tükrözik, hogy a szállást kereső turisták legnagyobb százaléka, az ilyen jellegű szállásokat keresi, ugyanakkor Tokaj-Hegyalján nagyon kevés ilyen van. Pont ezért szeretném bővíteni a férőhely kapacitását, egy újabb vendégház kialakításával.

[caption id="attachment_14986" align="alignnone" width="1366"]Katica Vendégház Katica Vendégház[/caption]

Ritkább, hogy az emberek visszatérnek, és nem elhagyják a borvidéket…

Igen, ritkább, de ez talán a korral is együtt járó lépés lehet. Fiatal pályakezdőként jellemzően mindenki szeretne világot látni, és önmagát próbára tenni, tudást, gyakorlatot és karriert építeni, amihez lehetőség, és megfelelő helyszín kell. Helyeslem, és támogatom ezt a folyamatot, de arra biztatom a mostani huszonéveseket, hogy miután megszerezték a kellő tapasztalatot, ne riadjanak meg a saját vállalkozás létesítésének gondolatától, és ha tetszik a szüleik, nagyszüleik, borvidéken végzett munkája, vegyék át, vigyék tovább. Tokaj- Hegyalja most kezd felébredni csipkerózsika álmából, rengeteg lehetőséggel bír a borvidék. Hiszem, hogy lehet itt boldogulni, és ezt az én példám is alátámasztja.

Amióta visszatértél Tarcalra, milyen változásokat tapasztaltál?

Infrastruktúrában és faluképben is nagy változás történt az elmúlt 4 évben. A teljesség igénye nélkül: a 37-es főút elágazástól a településünkre be-és átvezető főút a Sárga Borháztól teljesen új burkolatot kapott, idén januárban egy új kávézó nyílt a településünk központi kulturális épületében, a Hatputtonyos Borfaluban, de az Áldó Krisztus szobor és a hozzá vezető sétány kialakítása is komoly fejlesztés volt. Ugyanakkor vannak újabb lelkes befektetők is, akik pl. borászatot alapítanak (Barkland), de van újabb kézművesünk, a Zempléni sajtos, Szilágyi Tibor, aki családjával együtt új otthonának Tarcalt választotta. Mindenkire büszkék vagyunk, akik hozzájárulnak a térség fejlődéséhez. Turizmus tekintetében is évről évre egyre többen érkeznek a Katica Vendégházba, tehát érzékelhető a fejlődés.

Miben kellene erősödnie Tokaj-Hegyaljának, és ezen belül Tarcalnak?

Borok tekintetében szépen halad a borvidék, a borászatok egyre igényesebb borokat készítenek. Egyre több a rendezvény is, ami bizonyos időszakokra tömeges turista jelenlétet generál, ugyanakkor a programok települések közötti összehangolása tekintetében még van mit fejleszteni. Természetesen szükség volna több igényes szállóhelyre, mivel csak így tudnának még többen érkezni a borvidékre. Sajnos Tokaj-Hegyalja, és ezen belül Tarcal, nagyon távol van Budapesttől, nem egyszerű sem vonattal, sem pedig kocsival az ideutazás. Tarcalon fontos lenne a turisták által használt utakat korszerűsíteni, tudom, vannak erre vonatkozó tervek, de a források még nem érkeztek meg. Nagyon várjuk a Tokaji-hegy körüli kerékpár utat is, ami tovább bővíti majd az itt tartózkodás élményeinek tárházát. Van még bőven feladat Tarcalon, de véleményem szerint jó úton haladunk.

Miként tud valaki boldogulni a borvidéken?

Lelkesedéssel, szorgalommal, hittel. Ezek nélkül nem lehet.  Sok tennivaló van még, az emberi erőforrással mi is küzdünk, mint ahogy az ország más részein is. De hiszem, hogy a jó szakember értéket teremt, és közülük idővel egyre többen tervezik itt a jövőjüket.

Mit jelent számodra a szőlő és a hegy?

Mivel itt születtem, életem részévé vált. Csodálattal tekintek a szőlőre, azon túl, hogy nagyszerű borok készülnek belőle, a szőlő minden része gyógyír az emberi szervezet számára. A hegynek pedig nagyszerű energiája van. Egy Debrecenben élő asztrológus szerint, amikor Tokaj felől, a keleti irányból közelítjük meg Tarcalt, a 38-as főútról, a déli lejtőkhöz érve a dűlők domborzata olyan, mint egy női szoknya libbenése a csípő ringatásakor. Ez a női energia sokféleképpen érződik itt. Szeretem Tarcalt, a hegy bűvöletében élek.

Mi a te szereped a borvidéken?

Teszem a dolgom a vendégházam működtetésével, és a helyiekkel való közös együttgondolkodással. A mindennapos feladatokon túllépve megpróbálom összehozni az embereket. Példa erre többek között az egyesületünk, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület, és a Bűbájos Hétvége rendezvény létrejötte.

[caption id="attachment_14987" align="alignnone" width="1366"]Katica Vendégház, Tarcal Katica Vendégház[/caption]

Szokták mondani, hogy Tokaj-Hegyalját messziről nem lehet megérteni, ahhoz el kell látogatni a borvidékre. Mi Tarcal mesélnivalója, illetve hogyan tudjátok rajta keresztül elmesélni miről szól ez a vidék?

A borok valamilyen szinten mindig mesélnek egy adott helyről, viszont addig nem lesz teljes az élmény, míg az emberek nem látják azt a vidéket, ahonnan származik a bor. Településünk története egészen az Árpád korig nyúlik vissza, amiről több megmaradt emlék is tanúskodik, többek között például Turzul vezér síremléke. A legenda szerint, amikor a vándorlásuk során ideérkezve a vezérek meglátták a hegyet, versennyel döntötték el, kié legyen ez a vidék. Lóhátra pattanva vágtáztak fel, és közülük Turzul vezér ért fel elsőként, így övé lett a hegy és az onnan belátható terület. Így lett a neve a hegynek Tarczal-hegy, és a településünk neve Tarczal. Csodálatos aszúk születnek a tarcali dűlőkről, egyébként az itt készült boroknak korábban rangjuk volt. Nem Tokaji-nak, hanem Tarczali-nak hívták, amit levéltári emlékek is őriznek. Nem mellesleg a Habsburg uralkodók reggeli, ebéd és vacsora menüjük részeként a borlapon szerepeltették a tarczali aszút. Nagyon sok itt a történet, érdemes ellátogatni Tarcalra, felkeresni a helyszíneket, mert így a nemzetünk múltját tudjuk jobban megérteni olyan történetekkel, amik nincsenek a történelemkönyvekben.

Mit jelent a Bűbájos Hétvége rendezvény Tarcalnak?

Tarcal eddig nem volt a borturizmusban járatos vendégek térképén, sokkal inkább Mád, vagy Tokaj. Tarcal egy csendes kis falu, nagyon jó földrajzi adottságokkal, kiváló borászatokkal, jó megközelíthetőséggel, kedves vendégszerető emberekkel, és nagy történelmi múlttal. A Bűbájos Hétvége célja, hogy ezekre az erényekre felhívja a borkedvelők figyelmét, megismertesse településünket, és közben a tarcali borokat is.

Mint projekt managere ennek a rendezvénynek, mi a te feladatod?

A rendezvény fő szervezője a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület, melynek egyik alapító tagja vagyok. A rendezvény fő irányvonalát minden évben az egyesület többi tagjával együtt közösen döntjük el. A szervezés ideje alatt minden kérdés hozzám fut be, de igyekszünk szétosztani a feladatokat, és időnként külső segítséget is kérünk.

Közben nem csak szervezéssel és a Katica vendégház révén turizmussal foglalkozol, de még van egy kis saját szőlőterületed is. Tudnál erről részletesebben is mesélni?

Nagyapám régi szőlőskertjét gondozom az Előhegy dűlőben, mely közvetlenül a Katica Vendégház felett van a domboldalon. Csupán fél hektárnyi területem van, ezen furminttal foglalkozom. Nem vagyok borász, a bort korábban a férjem készítette, és a halálát követően sem hagytam abba a terület ápolását. Jelenleg az egyik tarcali borász segít a borok elkészítésében, és mivel mindig jó minősítést kap a vaktesztek alapján, bekerül a településünk közös borába, a Tarcal borba is.

Hogyan látod magad 10 év múlva, illetve szerepedet a borvidéken?

Bízom benne, hogy a Tokaji borvidéket érintő fejlesztéseknek köszönhetően egyre több vendég fog érkezni ide, ezáltal nagyon elfoglalt szállásadó leszek, aki közben különböző rendezvényeket vagy más, de a borvidéket érintő projektet is felügyel majd. Remélem, hogy ötleteimmel, és tevékenységeimmel valamennyire tudom majd formálni Tarcal, és közvetve a borvidék alakulásának irányát. Lesznek, akik meghallgatnak, figyelnek a véleményemre, mellém állnak, és segítenek.

A „Tokaj, arcok és hitvallások” sorozatom további interjúi:

 

Ez is érdekelhet

Hírek - programok
Hírek - programok

Élményre töltve

2021. december 19.
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!