A magyar bor kicsit olyan, mint a magyar foci - Konkoly Mihály, nemzetközi borakadémikussal beszélgettem
„Közel negyedszázada foglalkozom borokkal, de ez időszak alatt, legalább 5 megújulásnak, újragondolásnak, avagy „újragombolásának” voltam szemtanúja. Hangosan teszem fel a kérdést: hol vannak az eddig elért sikerek? Vallom, hogy a Kárpát-medence az egyik legjobb élőhely a világon, de kicsit el kellene gondolkodnunk azon is, hogy vajon mindig és mindenben tökéleteset tudunk-e alkotni…” – mondja legújabb interjúmban Dr. Konkoly Mihály nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium oktatója.
Gondolkodás nélkül mondtál igent megkeresésemre, hogy az én honlapomra is publikálj időnként. Be kell vallanom, kicsit meglepő volt számomra…
Hosszú évek óta járok rendszeresen kóstolókra és minden borról készítek jegyzetet, így néhány éve merült fel bennem, hogy én is létrehozzak egy saját oldalt. Nincsenek nagy terveim vele, legfőképpen arra szolgál, hogy a különböző kóstolókon készített jegyzeteim megmaradjanak. Ezen felül természetesen én is figyelemmel kísérem azokat a véleményformáló médiumokat a magyar piacon, akik szerintem hitelesen tájékoztatják az olvasóikat. Ezen kevesek oldalak egyike a tiéd is, ebből kifolyólag nem láttam semmilyen akadályt az együttműködésre. Számomra nagyon fontos az átláthatóság, s bár még van néhány jó online felület Magyarországon, kevésbé tartom hiteles üzenetnek, ha a szerzőkről nem jelenik meg semmilyen információ a felületükön. Nekem nagyon szimpatikus az a fajta megközelítés, ahogyan te a borokhoz és gasztronómiához viszonyulsz, azaz nincs benned szakmai vakság és teljes nyíltsággal és őszinteséggel írsz. Talán ez annak is köszönhető, hogy más területről csöppentél bele ebbe a világba.
Ha már az őszinteségnél és a hitelességnél tartunk, te hogyan látod a magyar bormédiát?
Bőven van még hová fejlődni. A nyomtatott sajtó a fogyasztói igényeknek megfelelően az elmúlt időkben egyre jobban eltolódott az elektronikus irányba. Mára inkább az a jellemző, hogy villámgyors, hangulati elemekkel dúsított információkra van szüksége az olvasóknak. Aki nem tartja a lépést a felgyorsult társadalommal, az előbb-utóbb elveszíti az olvasói táborát.
Hadd idézek egy veled készült beszélgetésből: „A magyar bor bizonyos értelemben olyan, mint a magyar foci. Világklasszisok vagyunk a szakkommentárkodásban, különösen, ha a közösségi megjelenésről, közösségi bormarketing aktivitásról van szó. A gyakorlat viszont évtizedek óta egészen mást mutat. A magyar bortermelők jó része mindenféle logika nélkül, szakmailag megalapozatlanul, rendszeresen alulfinanszírozva, az adott célország viszonyait nem ismerve, vagy figyelmen kívül hagyva próbál magának exportpiacot szerezni. Ennek megfelelően a magyar boroknak nincs nemzetközi megítélése. A világ számára nem létezünk!”
A magyar borról és exportpiacáról kérdeztek, én pedig a focihoz hasonlítottam a helyzetet. És igen, továbbra is azt gondolom, hogy a magyar bor kicsit olyan, mint a magyar foci. Mondjon bárki bármit, sajnos a magyar bor csak Magyarországon világhírű. Tudom, ez az állítás már lerágott csont, de ettől függetlenül igaz. Ami a borok export piacát illeti, semmilyen tekintetben nem vagyunk tényezők. Pince és vállalati szinten van exportpiaci aktivitás, de a legtöbb esetben ezek nem egymásra épülő tevékenységek. Nincsenek valós információim, hogy a belépő kategóriában, azaz az alsópolcos szegmensben milyen az aktivitásunk, de a jó minőségű borokkal, mennyiségi sikereket alig érünk el.
Bormarketing szakon végeztél, ebből a szemszögből nézve érdekesnek tűnhet, hogy te miként látod a magyar bormarketing múltját, jelenét és jövőjét.
Közel negyedszázada foglalkozom borokkal, de ez időszak alatt, legalább 5 megújulásnak, újragondolásnak, avagy „újragombolásának” voltam szemtanúja. Hozzátenném, hogy a változások, a kezdeti gondolatok elhalásának hátterében a legtöbb esetben, financiális okok álltak. A nagy lendülettel kigondolt marketing aktivitások alól sokszor kihúzták a talajt azáltal, hogy megszűntek a pénzforrások. Ennek köszönhetően az látszik, hogy mindig érkezik egy újabb csapat, újnak tűnő gondolatokkal, de gyakorlatilag ezeket a gondolatokat mindig csak újrafogalmazták az eltelt 20 évben. Újdonságot sajnos még szinte senki nem tudott kitalálni. Eddig csak a klasszikus célpiaci országokat tudtuk megjelölni: London; a tradíciók miatt Lengyelország, új piacként a skandináv országok, Kína pedig egy hatalmas ország, és várja a magyar bort. Hangosan teszem fel a kérdést: hol vannak az eddig elért sikerek?
És hol vannak?
Nem állnak rendelkezésünkre információk az egyes külpiaci aktivitások hatékonyságáról, de azt sem tudom, hogy egyáltalán mérte vagy méri-e valaki. Pedig nem ártana tudni, hogy a marketingre elköltött pénzek hoztak-e valami hasznot a magyar bornak és az országnak. Évtizedekkel ezelőtt volt egy klasszikussá vált mondat Ogilvytől, miszerint minden marketingre szánt összegnek a fele kidobott pénz az ablakon. Viszont a mi esetünkben nem tudjuk, hogy melyik fele a kidobott pénz. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem minden aktivitást lehet mérni, de azt nonszensznek találom, hogy azok a pincészetek, amelyek közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak az exportpiaci marketing aktivitásokhoz, még sosem láttak semmilyen fajta statisztikát. Pedig bormarketing témában az elmúlt 20 évben lett volna kitől tanulni…
Például?
Most említsem én is az osztrák példát, mint sok egyéb szakmabeli az országban?!
Ezt rád bízom…
Az Osztrák Bormarketing Tanács (OBMT), azaz az Österreich Wein Marketing GmbH hosszú évek óta, változatlan célokkal teszi a dolgát sikeresen. A titkuk, hogy nem megkurtított, évről-évre megváltozott pénzforrással, és megváltozott célokkal érik ezt el – remélem, mindenki érti, mire szeretnék ezzel célozni. Hihetetlen mélypontról indultak a ’80-as években, mára pedig a világpiacon sokkal komolyabb tényezőnek számít, mint Magyarország. Elgondolkodtató, főleg annak tükrében, hogy sokan azt gondolják róluk, hogy csak sört isznak és sípályával rendelkeznek. Közben gyönyörű boraik vannak, nem mellesleg kékfrankos tekintetében gyakorlatilag tőlük kell tanulnunk stílust, kiegyensúlyozottságot, és a legújabb bortrendeknek megfelelően karaktert.
A jó szakemberek, vagy inkább az akaraterő hiányzik Magyarországon?
Bízom benne, hogy az utóbbi. Véleményem szerint vannak jó szakembereink, csak hagyni kellene őket dolgozni, és ha kijelölésre kerül egy jó irány, akkor azt nem szabadna folyamatosan megbolygatni. Csak, hogy ismét a focit hozzam fel példaként: Németországnak a labdarúgó szövetségük megalakulása óta csupán 11 szövetségi kapitánya volt, Magyarországnak pedig több, mint 50. Magyarországon nincs türelem, és egyetlen szakmai csapatnak sem tudunk hosszabb időre bizalmat szavazni, és ez valamilyen szinten érthető a magyar bor helyzetére is.
Az egri Gróf Buttler pincészetnek voltál több mint 7 évig a kereskedelmi igazgatója. Hogyan látod az Egri borvidék helyzetét a rendszerváltás óta eltelt időben?
Egert a mai napig az egyik legsokoldalúbb és az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező magyar borvidéknek tartom. Bár én csak 2000-től látom jobban a helyzetét, azt kell mondanom, hogy a volt állami óriáscég (Egervin - szerk.) megszűnése komoly problémákat okozott a borvidéken. Az általa ellátott integrátori szerepet más pincészet nem igazán tudta átvenni. Talán részben ennek is köszönhető, hogy az Egri borvidék a mai napig keresi a helyét és az útját. Bár sokoldalú a borvidék és van még ilyenre példa a világban, de vajon kell-e ennyi engedélyezett szőlőfajta Egerben? Erről nyugodtan el lehetne indítani egy szakmai vitát is. Borzasztóan nehezen lehet kommunikálni a borvidéket a világban, reméljük, a Bikavér és az Egri Csillag tud majd ebben segíteni.
Tudunk kicsit hosszabban is beszélni a bikavér betöltött szerepéről a borvidéken, márkaépítésről, arculatról, szőlőfajtákról, azaz minden olyan dologról, ami megosztja a szakmát?
A Bikavér továbbra is fontos tényezője a borvidéknek. Elsőként a termelési oldal szempontját vizsgálva: kontinentális klímán az évjárathatásból származó differenciákat egy házasítással, sokkal könnyebb kiegyenlíteni, mint egy fajtaborral. Ebből a szempontból ez egy hasznos eszköz a termelők kezében. Ennél sokkal izgalmasabb a márka piaca. Az „átkosról” és a márka lejáratásáról már sok szó esett, lépjünk is túl rajta, hiszen egy emberöltő eltelt azóta. A 90-es években több borászat elfordult a márkától, a csúcsborának egyéb fantázianevet adott. Idővel ezt is kinőttük és a termelők újra lehetőséget látnak ebben a bortípusban. Van mögötte legenda, van történelme, van ismertsége, van többszintes szabályozása, van összefogás mögött, mint pl. a Bikavér Párbaj és vannak kiemelkedő termékek is. Ez minden normális borvidéken automatikus sikert jelentene. A minőség kiegyensúlyozatlansága és a classicus kategória szabályainak lazasága még mindig képes ihatatlan bort a piacra varázsolni. Van még min dolgozniuk az egri borászoknak, de a high-end szegmensben már sok izgalmas bikavérrel találkozhatunk. Esetleg jó példa lehet a Chianti márka újraépítése, amelyet a 80-as évek környékén rendesen felhígítottak, de ma már újra kisebb kockázattal emelhetünk le a polcról egy Chiantit, mint 25 éve.
Mire kellene helyezni a hangsúlyt bormarketing szempontjából: szőlőfajta, régió, brand?
Egyrészt nagyon nehéz külföld felé kommunikálni, hogy kik vagyunk mi, másrészt pedig ha borkommunikáció szempontjából Tokaj-t szeretnénk reflektorfénybe állítani, akkor a többi 21 borvidék sértődik meg, ha pedig a furmintot, legalább vagy 15 borvidék. Bár szeretjük azt állítani, hogy például Sopron nagyon különbözik Villánytól - ami részben bizonyos szinten igaz is -, azt nem ártana figyelembe venni, hogy Magyarország egy Közép-Európai ország, és a borvidékeink hasonló ökológiai adottságokkal rendelkeznek. Vallom, hogy a Kárpát-medence az egyik legjobb élőhely a világon, de kicsit el kellene gondolkodnunk azon is, hogy vajon mindig és mindenben tökéleteset tudunk-e alkotni… Vajon minden szőlőfajtából képesek vagyunk nagyon jó borokat készíteni? – és ha ez még így is lenne, ezt hogyan tudjuk a külföldi piacnak elmagyarázni… Olaszrizlinggel, kékfrankossal, furminttal más ország is foglalkozik, éppen ezért egy adott szőlőfajtára felépíteni a borkommunikációt veszélyes. Viszont Tokajból, Somlóból, Észak-Balatonból, csak egy van a világon. Termőhelyekben, régiókban kell gondolkodnunk, viszont kommunikációjukhoz a világban szükséges a pénz. Nem szabad elfelejteni, hogy külföldön sok esetben az sem tudják, hogy Magyarország szőlőt termeszt és borokat készít.
És mikor fogjuk azt elérni, hogy a szakma kevésbé legyen megosztva szekértáborokban, és inkább közös erővel dolgozzon a magyar bor sikerén?
Magyarországon ez nem meglepő, hiszen nem csak a bor, hanem minden más ágazatban is az emberek egymás torkának esnek. Az elmúlt 20 évben eljátszották a bizalmunkat, ennek köszönhetően egyre nehezebben állunk be különböző új gondolatok mögé.
Szerinted melyik a leghomogénebb magyar borvidék?
Együtt gondolkodásban, akaratban, kialakult borstílusban a Villányi borvidék. De mondd, ha nem értesz egyet, mert látom, hogy felhúztad a szemöldöködet…
Nézőpont kérdése, de inkább feltenném az utolsó kérdésemet: egyre többen készítenek pezsgőt Magyarországon, mi a véleményed az úgynevezett „pezsgőforradalomról”?
A világban egyértelműen ez van, de hogy Magyarországon is ez lenne, nehéz megítélnem. Talán csak ezt akarjuk hangoztatni, miközben mögötte a király meztelen. Persze, nem mindegy, hogy milyen stílusról beszélünk, például sokan a csendes borként nem elég jó tételüket, próbálják „feljavítani” széndioxiddal. Reméljük ezeknek a száma egyre kisebb lesz majd idővel. Másrészről azt, hogy évente nagyságrendben 300-1800 palackszámmal szinte már minden borász készít méthode traditionelle pezsgőt, inkább csak próbálkozásnak mondanám.
Borítókép: Németi Sándor