Badacsonyi Bor7 – a nyár és a bor ünnepe
A Badacsonyi borvidéken idén nyáron is számtalan izgalmas program kerül megvalósításra. Július 14. és 30. között ismét megrendezésre kerül a borvidéken komoly múltra visszatekintő Badacsonyi Bor7, ahol 17 napon keresztül a Balaton egyik legszínvonalasabb borfesztiválján színes kulturális programok, kiváló hangulat, gasztronómia és csodálatos badacsonyi borok várják az érdeklődőket.
Badacsonyi Bor7, a térség legnagyobb és legismertebb bortermelői seregszemléje
A Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye, a gazdák és a szakmai szervezetek együttműködésén alapuló, irodalmi, zenei, szakmai programokkal színesített Bor7 rendezvénysorozat a térség legnagyobb és legismertebb bortermelői seregszemléje, amelynek keretében a rendezvénynek helyet adó Parkban 17 napon keresztül a szervezők igazi meghitt, családias környezetben, a tanúhegyek közelségében várják a Badacsonyba látogatókat.
„A badacsonyi szőlővel és borral foglalkozó embereknek régóta igénye volt, hogy munkájuk eredményét, a bort bemutathassák, megismertethessék egymással, de másokkal is. A térséget jellemző nagybirtoki rendszer felbomlása után a kialakuló kisebb gazdaságok egyrészt saját fogyasztás, másrészt értékesítés céljából foglalkoztak a szőlőműveléssel, borkészítéssel. Bár a nagyvárosokban, de a közeli Tapolcán is voltak, akik felvásárlással, borkereskedéssel foglalkoztak, az épp fennálló politikai-társadalmi rendszertől függetlenül a termelők hamar rájöttek, hogy a legkényelmesebb, leggazdaságosabb értékesítési mód, ha a badacsonyi bort helyben tudják értékesíteni. Bár a térség varázsát a sok kisebb-nagyobb, egymástól sok esetben távol eső pincék jelentik, az egy helyen, együtt történő bemutatkozás már régebben is jelentős marketingértéket képviselt.” – foglalta össze a rendezvény múltjával kapcsolatos gondolatait a település polgármestere, Krisztin N. László. Mint hozzátette: „Településünk életében hosszú idő óta meghatározó megélhetési forma a szőlővel- és a borral való foglalkozás. Hagyományaink nagy része is a szőlőhöz, és a borhoz, illetve a velük való foglalatoskodás "termelési" fázisaihoz kötődik. Ezek a hagyományok jelennek meg az ünnepeink elnevezésében is, mint például Kéknyelű Virágzás Ünnepe, BOR7, Badacsonyi Szüret, Márton Nap. Ezeknek az ünnepeknek a megélése egyúttal hálaadás őseinknek, akik őrizték, illetve apáról-fiúra adták a szőlőművelés és a borkészítés "tudományát". Emellett Badacsonytomaj 1987 óta a Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa, amely cím kötelez is bennünket.”
Badacsony neve egybeforrt az ősi szőlő- és borkultúrával, így nem meglepő, hogy az itt élő és gazdálkodó embereket évezredek óta a badacsonyi táj, a szőlő és a bor tisztelete, szeretete határozza meg. A Bor7 alkalmával pedig nemcsak a borvidék hagyományaival és gazdag történelmi múltjával ismerkedhetnek meg a vendégek, hanem a jobbnál jobb borok mellett a hely jellegzetes gasztronómiai fogásaival is. Az estéket az elmúlt évekhez hasonlóan színpadi fellépők és előadók teszik színesebbé. A látogatók többek között olyan neves fellépőkkel találkozhatnak a rendezvényen, mint Szulák Andrea, Serbán Attila, Gájer Bálint, a Váray Akusztik, Lantos Gábor, vagy a Smash and Blues és a Harmadik Figyelmeztetés.
„A Bor7 idén is előtérbe helyezi és segíti a borfogyasztási kultúra minőségi javulását, illetve az idelátogató turistáknak változatos és minőségi programkínálatot nyújt, megteremtve ezzel a kulturált szórakozás lehetőségét. A rendezvény mind Badacsony, mind az itt élő és gazdálkodó emberek számára fontos jelentőséggel bír. Például a szállásszolgáltatások ilyenkor telnek meg, hiszen a vendégek már kifejezetten úgy szokták a szálláshelyeket lefoglalni, hogy érdeklődnek, mikor kerül megrendezésre a Bor7. Fontosnak tartjuk, hogy minél több program várja a Badacsonyba látogató vendégeket, és erre többek között a borfesztivál egy remek kezdeményezés. Minden pincészet számára fontos az esemény, hiszen egy kiváló bemutatkozási lehetőséget biztosít. Jó látni, hogy évek óta olyan közönség látogatja a rendezvényt, amely kifejezetten a minőségi borokat keresi. Fontos kiemelnem, hogy a borfesztivált egy borverseny előzi meg, ebből adódóan csak olyan borok kerülnek bemutatásra, amelyek minimum bronzérmet szereztek a megmérettetésen. Ez azért is fontos, mert így garantáltan csak minőségi borokkal fog találkozni a vendég a borfesztivál keretén belül. A Bor7 egyik várva várt eseménye a szombati megnyitó, amelynek keretében lesz a borverseny eredményhirdetése is.” – mondta Borbélyné Galambos Gabriella önkormányzati képviselő, aki egyben kiállító borász is.
A Badacsonyi Bor7 részletes programja és a kiállító borászatok névsora a badacsony.com oldalon található meg.
Borítókép: bor.hu