Bor
post-authorNémeti Sándor
2022. szeptember 27.

Keresztes Ákos: Csak így lehet egy borvidék presztízsét építeni

post

Keresztes Ákossal, a tarcali Myrtus Pince tulajdonos-borászával, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület ügyvivőjével beszélgettem. A fiatal borász pályafutása alatt már megjárta a Patricius Borházat és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokot is, majd a felesége szülei által alapított Pataky BorBála pincészetet vették át, amit átkeresztelve felesége egyik kedvenc virága után, útjára indították 2008-ban Myrtus Pince név alatt. Keresztes Ákos kizárólag a saját borászatával csak 2014-től foglalkozik.

Mit kell röviden tudni az idén már hetedik alkalommal megrendezett Bűbájos Hétvégéről?

Az évek óta a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület szervezésében megrendezett esemény, mely idén április 29 és május 1 között került megvalósításra, egy hagyományos tavaszköszöntő, nagyszabású rendezvény, ami minden évben az első fesztiválnak számít Tokaj-Hegyalján, és Tarcalon szinte az összes jelentős borászat részt vesz benne. Szellemisége és küldetése már a kezdetektől fogva, hogy a borvidékre látogató embereket vendégül lássa néhány napon keresztül, ezáltal megismerjék Tarcalt, és ezzel együtt a 2002 óta a világörökség részét képező Tokaj-hegyaljának a gazdag történelmi és kulturális múltját, értékeit. Mindezt családias hangulatban, ahol együtt tudjuk megünnepelni a természet újjáéledését.  

Ezek szerint a meghitt légkör már a kezdetektől fontos számotokra?

Teljes mértékben! Minden vendéget igyekszünk úgy fogadni, mintha már régi ismerősünk lenne. Küldetésként tekintünk arra is, hogy ne csak a borokat ismerjék meg az idelátogatók, hanem bennünket, a helyi értékeket, valamint a településünket is. Tarcal kiváló természeti adottságokkal és kulturális értékekkel rendelkezik, amelyek mind vonzerővel bírnak a látogatók számára. Csak néhányat említve: a több évszázados múltú település egyik legismertebb nevezetessége a 8 és fél méter magas Áldó Krisztus szobor, mely Európa legnagyobb Jézust ábrázoló gránitszobra is. Innen pompás, egészen a Bükkig húzódó körpanoráma tárul a turisták szeme elé. A szobor melletti panorámasétány is kellemes kikapcsolódást biztosít, a lelkes kirándulók pedig akár a bányatavat is körbesétálhatják. Fontos tudni, hogy Tarcal a középkortól megbecsült királyi birtok volt, és már a kezdetektől meghatározó szerepet töltött be a borvidék életében. Ami a Bűbájos Hétvégét illeti a bűbájos elnevezés létrejötte mára már történelem: Könyves Kálmán annak idején éppen Tarcalon hirdette ki, hogy boszorkányok nem léteznek – amelyre cáfolat azóta sem érkezett, a bűbáj viszont megmaradt az aprócska hegyaljai település utcái között.

Az Áldó Krisztus szobor, Tarcal

Közben, ha nem tévedek, az elmúlt években kinőtte magát a rendezvény, hiszen már nem csak évente egyszer kerül megrendezésre…

Főrendezvényként továbbra is megmarad a május első hétvégéjére eső esemény, amelynek keretén belül a település borászai nyitott pincékkel várják a látogatókat, és számos más egyéb kulturális, boros, valamint gasztronómiai programokat is szervezünk, mint például koncertek, mesterkurzusok, dűlőtúrák, kertmozi vagy gasztroszínház. Ezen felül valóban az év folyamán kisebb, de szintén nagyon színes programok kíséretében más időpontokban is megrendezzük a Bűbájos Hétvégét. Ezek jellemzően a szüret előtt kerülnek megvalósításra, hiszen utána már rengeteg munka vár ránk.

Mennyire fontos számotokra, hogy ezt a rendezvényt kulturális, boros, valamint gasztronómiai programok is kísérjék és színesítsék?

Maga a bor, a borkészítés kéz a kézben jár a kultúrával. Ahogyan szokták mondani: a borkészítés is egyfajta művészet. A kulturált borfogyasztáshoz hozzátartozik az is, hogy az ember legyen nyitott a kultúrára is. A 2015-ben létrejött Tarcal Bor és Kultúra Egyesület - amely a falu összefogására alapozva fejleszti a helyi turizmust és növeli Tarcal turisztikai vonzerejét - fontosnak tartja, hogy a kultúrát is terjessze. Szívünk ügyének tekintjük ezt a feladatot. Véleményem szerint, aki ellátogatott a Bűbájos Hétvégére mindenki megtalálhatta a számára megfelelő programot. A jó bor és finom étel pedig adott, így tényleg néhány remek napot tölthetett mindenki Tarcalon.

Hogyan látod a tarcali közösséget, mennyire van összefogás a településen?

A Tokaji borvidéken Tarcal az egyik legnagyobb szőlőterülettel rendelkezik, ebből adódóan viszonylag sok borász megtalálható itt. Tapasztalatból mondom, hogy mindenki tiszteli a másik munkáját és jóban van egymással. Csak így lehet egy borvidék presztízsét építeni. Gyakori, hogy közös programokat szervezünk, ezeken kivétel nélkül mindenki részt vesz. A lehetőségeihez mérten mindenki igyekszik valamit hozzátenni, hogy a település fejlődjön és minél jobban a köztudatba kerüljön. Mindent összevetve csak pozitívan tudom jellemezni a tarcali közösséget és azt a szellemiséget, ami tapasztalható Tarcalon. Egyébként a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület tagjai között nem csak borászok vannak, hanem támogató tagok is, akik más jellegű vállalkozást üzemeltetnek a településen belül.

A Tarcal Bor és Kultúra Egyesület néhány tagja

Ha már a fejlődés szóba került, mi a tapasztalat ezen a téren Tarcalon?

Hatalmas fejlődésen ment keresztül Tarcal az elmúlt években. Értékes régi épületek és szőlőterületek újultak meg, az itt található Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kívül-belül ismét a régi pompájában látható, így a 650 négyzetméteres épület három laborral, kutatóhelyekkel, valamint a legkorszerűbb eszközökkel van felszerelve. A régi főutca – Könyves Kálmán utca – hamarosan sétálóutcává lesz átalakítva, de nagy örömünkre a Tokaj és Tarcal közötti bicikliút is elkészült, ennek köszönhetően akár Nyíregyházáig is el lehet jutni biciklivel. A tervek szerint a következő években tovább fogják ezt bővíteni, így az egész borvidék bejárható lesz két keréken.

Milyen hosszú távú terveitek vannak a rendezvénnyel kapcsolatban?

Amint említettem a beszélgetésünk elején, már a kezdete óta fontos számunkra a személyes jelenlét és a családias hangulat. Ez továbbra is meghatározó faktora lesz a rendezvénynek, így a jövőben is nagyjából 400-600 vendégre tervezzük a Bűbájos Hétvégét. Ez az a szám, ami nem megy át üzemi szintre, így véleményem szerint bőven elegendő számunkra. Jó lenne, ha esetleg később a településekkel együtt kooperálva tudnánk rendezvényeket szervezni, de ez majd a jövő zenéje lesz.  

Mi a rendezvény fő üzenete?

Nagyon röviden összefoglalva: a bor, gasztronómia, kultúra, illetve ezeknek összefonódása egy emberközpontú fesztivál keretén belül. Örömet szeretnénk mindenkinek nyújtani, és hogy mindenki érezze azt, hogy itt egy picit le tud lassulni és elfelejti néhány napra a mindennapi gondjait. Erre Tarcal és Tokaj-Hegyalja kiváló hely.

Hol tart a Myrtus Pince névre keresztelt saját borászatod?

2021-ben fejeztük be egy régi, közel kétszáz éves épületünknek a felújítását, ebben zajlik a tartályos borászati feldolgozás, illetve szintén itt kialakításra került a Myrtus Winebar & Café néven futó borbárunk és kávézónk, amit a feleségemmel, Pataky Orsival együtt üzemeltetünk. Gyakorlatilag ez a hely most a birtokközpont. Az udvar hátsó felében pedig elkészült egy többszobás vendégházunk is, így szállást is tudunk biztosítani a vendégeknek. Panaszra semmi okunk, hiszen minden a terveink szerint zajlik, és a vendégház is jó kihasználtsággal működik. A boraink is szépen fogynak, jellemzően helyben.

Fotók: Tarcal Bor és Kultúra Egyesület Facebook

(A Bűbájos Hétvége eseménynek a WineArtCulture az egyik médiatámogatója, a cikk kooperációban készült)

Ez is érdekelhet

Hírek - programok
Gasztronómia

Spenótkrémleves

2024. február 06.
Recept
Bor teszt-értékelés
Gasztronómia

Küldj egy üzenetet!