Bor
post-authorNémeti Sándor
2023. október 05.

Szeleshát Borászat, a Szekszárdi borvidék egyik ékköve

post

A Szekszárdi borvidéken 55 hektáron gazdálkodó Szeleshát Borászat már a kezdetektől fogva országos hírnévre tett szert. Mára a példaértékűvé vált borbirtok elnyerte végleges, gyönyörű formáját, és olyan ideális körülmények között dolgoznak és készítik a boraikat, amelyről némelyik hazai borászat csak álmodhat. Rosta Krisztina birtokigazgatóval beszélgettem, aki 2016-ban csatlakozott a Szeleshát Borászat csapatához. 

Hogyan és mikor kezdődött a Szeleshát Borászat története?

Látva az itt lévő területben a potenciált, a tulajdonosok, Krajcsovszki László és testvére, egy 10 hektáros parcellát vásároltak meg a Szeles-hát dűlőben. A birtoképítés 1998-ban kezdődött, amikor a meglévő 10 hektáron telepítették az első ültetvényeket: kezdetben kékfrankost, merlot-t és cabernet sauvignont, pár évvel később pedig pinot noirt, syraht és cabernet franc-t. Annyit érdemes tudni, hogy akkoriban a Szeles-hát teljesen más arcát mutatta, egybefüggő szőlőültetvény helyett felületét szántók, gyümölcsök, kisebb szőlőültetvények borították be.

Szeleshát Borászat

A kezdeti terv viszont nem a borkészítés volt, hanem szőlészeti vállalkozást szerettek volna létesíteni. Hamar világossá vált azonban, hogy az ületetvény nagyon magas minőségű alapanyagot ad, ellenben a szőlő felvásárlási árak alacsonyak voltak a borvidéken így végül 2006-ra arra a döntésre jutottak, hogy megpróbálják saját maguknak feldolgozni a termésüket. Ehhez Várdombon vásároltak egy kis pincét, ahol az első szeleshát évjáratok elkészültek. A fogyasztói visszajelzések nagyon pozitívak voltak, így lendületet véve úgy döntöttek, hogy még komolyabban szeretnék fejleszteni a vállalkozást.

Gondolom kemény munka volt, hogy a Szeleshát Borászat elnyerje a végleges formáját…

Teljes mértékben! Családi vállalkozás révén természetesen nem ment minden egyszerre. Lépésről-lépésre, igazodva az egyre nagyobb fogyasztói kereslethez valósították meg végül a most is látható birtokszerkezetet. Elsőként a szőlőültetvények méretét növelték, ezt követte a borászat épületének, valamint feldolgozó és tárolókapacitásának a fejlesztése. A 2017-es év végére alakult ki a  szőlőültetvény mostani formája, a teljes Szeles-hát dűlőt egyesítették egy kis monopolt kialakítva, míg a borászat a végleges méretét 2020-ban érte el. Húsz éves beruházási fejlesztési időszak zárult le ekkor és kemény munka gyümölcsként egy európai színvonalú birtok épült itt a szekszárdi borvidék közepén.  Most érkeztünk el arra a pontra, hogy a kereskedelmünket fejlesztjük gőzerővel, hogy boraink minél több minőségi borfogyasztóhoz juthassanak el Magyarországon és világszerte.

Szekszárdi borvidék, Szeleshát Borászat

Mint említetted 10 hektárral indult a Szeleshát Borászat története. Hol tart most a borbirtok?

Jelenleg 55 hektáron gazdálkodunk, ami terveink szerint a végleges méretet jelenti, hiszen ekkora a Szeles-hát dűlő és a borászat kapacitása is. Olyan ideális körülmények között dolgozunk ma már, amelyekről a kezdetekben csak álmodoztunk. A különböző fajták érési időpontja eltér egymástól és a technológiai cél is, de pincészetünk modern kialakításával a teljes ültetvényünk alapanyagát biztonsággal tudjuk feldolgozni és érlelni mind hordóban mind palackban forgalomba kerülés előtt. Természetesen folyamatosan fejlesztjük magunkat és az infrastruktúránkat, most a finomhangolás fázisban vagyunk.

Mi jellemzi leginkább a Szeleshát borokat?

Borkészítés és szőlészet szempontjából is a tradíció és az innováció fontos eleme a Szeleshát Borászatnak. A megváltozott fogyasztói igényeket számításba véve, de a tradíciókat tiszteletben tartva, szeretjük hosszasan hordóban, valamint palackban érlelni a borainkat, hogy a legszebb arcukat mutatva kerüljenek a fogyasztó poharába.  Nem vagyunk híve annak, hogy siettessük az érlelési folyamatot, hiszen a termőhely adottságai és technológiánk is hosszú életű borok elkészítését teszi lehetővé. Ettől függetlenül természetesen vannak a portfoliónkban olyan tételek is, amelyek gyümölcsösek és amelyeknek rövid érlelés szükséges.

A Szeles-hát tipikus ültetvénye a szekszárdi borvidéknek abból a szempontból, hogy lösz az altalaj, amelyben vörösagyag és néhol szürke agyag is megtalálható. Ez a talajtípus rendkívül gazdag ásványi anyagokban, ami visszaköszön a borokban is. A vörösagyag vízzáró réteget képez, ami nagyon jól eltárolja a csapadékot, így szárazabb évjáratokban is, amikor kevesebb csapadék hullik vegetációban, a szőlő tud belőle táplálkozni és érlelni a termését. Élénk széljárás jellemzi a területünket, ami rendkívül szerencsés növényvédelmi szempontból.

Talán sokat azt gondolnák, hogy éppen ezért a neve a területnek Szeles-hát…

Mindenki erre gondol elsőre, de nem éppen. Az ültetvény a Szekszárdi-dombság legdélebbi részén helyezkedik el, alattunk a borvidék pedig a Geresdi-dombság lankáink folytatódik. A két dombság közötti völgyben pedig gyakorlatilag egy szélcsatorna keletkezik az ültetvényünk peremén. Az Szeles-hát nyugati oldalán megtalálható tolnai Völgység szurdikjai, völgyei az éjszaka folyamán lehűlnek, megtelnek hideg levegővel, ami elkezd kiáramlani a meleg Alföldre ezen a szélcsatornán keresztül. Ez a hűvös légáramlat tesz jótékony hatást az ültetvényeinkben és őrzi meg nekünk az elegáns savakat az őszi érési időszakban. Ez az a jelenség, amiről a Szeles-hát a nevét kapta.

Hogyan épül fel a Szeleshát Borászat portfóliója, milyen fajtákkal dolgoztok?

A klimatikus, illetve a talajadottságainkból adódóan területeink a kékszőlő termesztésére alkalmasak: 20-20 hektáron a két fő fajtánkkal, kékfrankossal és merlot-val dolgozunk, mindkét fajta remek otthonra lelt a Szeles-háton, mellettük pedig cabernet franc-nal, cabernet sauvignon-nal, syrah-val, illetve pinot noir-ral. De 1 hektáron olaszrizlinggel is rendelkezünk, ami véleményem szerint szép arcát mutatja a borvidéken. Gyakorlatilag a portfóliónk is ezt tükrözi vissza.

Szekszárdi borvidék

A kékfrankost szeretjük házasítani a merlot-val, nagyon szépen kiegészítik egymást. 100% kékfrankosból készítünk egy K2 névre keresztelt könnyű, jó ivású hétköznapokra szánt bort, illetve a Tábornok tételünket, ami egy komolyabb beltartalmú, hordós érlelésű tétel. A portfóliónk sok cuvée-ből áll, itt a kékfrankos a bordeaux-i fajtákkal kerül különböző arányban házasításra, ilyen például a HáromFiú és az Oroszlán. Ezt követően vannak a fajtaboraink merlot-ból, valamint a bordeaux-i házasításaink. Természetesen rozékat is készítünk, többnyire kékfrankos és syrah fajtákból, valamint egy-két fehér bort is.

Apropó merlot: ha jól tudom már két csúcs merlot is megtalálható a portfóliótokban…

Igen, sokáig a Nomád volt az egyetlen csúcs merlot-nk, ez gyakorlatilag arról az ültetvényről készül, amit az első években telepített a család. Nemrég viszont Gubac néven bővült a kínálatunk egy újabb dűlőszelektált prémium merlot-val.

Mit kell erről tudni?

A Szeles-háton kívül két másik területtel is rendelkezünk: az egyik a Kerek-hegy, a másik pedig a Gubac. Míg az elsőre csak kékfrankos lett telepítve, addig a Gubacra csak merlot. Mindkét területet helyi kollégáink ajánlására vásároltuk, később kiderült, hogy 1870-es évekből származó szőlőkataszteri feljegyzések is kiemelték már a Gubacot. Ez egy keleti fekvésű dűlő, amelynek talajában nincs vörösagyag réteg, kizárólag lösz. Termőre fordulástól kezdve láttuk, nagyon más stílusú termést és bort ad, mint a Szeles-hát, így úgy döntöttünk, hogy egy dűlőszelektált prémium bort készítünk innen. Nagy boldogságunkra a Gubac debütálásakor bekerült a Michelin-csillagos Babel étterem kínálatába, de már a londoni borkedvelő közönség is kóstolhatja.

Hogyan jellemeznéd néhány mondatban a Szeleshát Borászat filozófiáját?

A Szeleshát már a kezdetektől fogva olyan márkanevet választott magának, ami visszatükrözi azt a hitvallást, miszerint a borok minőségét az ültetvény és a szőlőalapanyag határozza meg. Innen jött az ötlet, hogy a dűlőnevünk legyen a márka kis átalakítással. Éppen emiatt kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy az ültetvényeink ápoltak legyenek. Kellő alázattal és odafigyeléssel műveljük a szőlőket, amihez a pincénkben maximális higiénia társul. Borkészítés szempontjából mindig az egyensúlyra törekszünk. Fontos, hogy minden borunk jó ivású, zamatgazdag és harmonikus legyen. Birtokunkon igyekszünk következetesen, szakképzett kollegákkal dolgozni, úgy értéket teremteni, hogy megőrizzük és tiszteletben tartsuk a természet egyensúlyát.

Szeleshát Pincészet

Ültetvényünket természetes erdősáv zárja körül, otthont teremtve a hasznos élő szervezeteknek, az átjáró vadállomány útját pedig nem korlátozzuk. Nem használunk peszticideket és igyekszünk mechanikailag művelni a soraljakat. És ugyan növényvédelmi szempontból fontos, hogy a sorközben ne nőjön túl magasra a természetes flóra, az ültetvény perifériáján mindig hagyunk méhlegelőt a viráglátogató rovarok számára. Már az első létesített épületünket is napelemekkel ruháztuk fel, de azóta is folyamatosan úgy fejlesztettünk, hogy a megújuló energiaforrásokat a lehető leghatékonyabban hasznosítsuk. A következetes munka számunkra legfontosabb eleme, hogy értéket nem csak palackban teremtünk, hanem számos család számára biztosítunk megélhetést. Az agrárágazatban egyre növekvő munkaerőhiánnyal szemben mi úgy próbálunk harcolni, hogy az év teljes folyamán foglalkoztatjuk munkatársainkat, akik közül többen már az alapítás óta velünk vannak és reméljük, még sokáig készítjük együtt a Szeleshát borokat. Összességében filozófiánk, hogy a környezetünk legnagyobb megbecsülésével készítünk terroir borokat, amely a borvidéket, a dűlőt és az évjárat sajátosságait adják vissza.

Hogy kerültél a Szeles Borászathoz és miért éppen a Szekszárdi borvidékre esett a választás?

Budapesten tanultam a kertészeti Egyetemen, szőlész-borász mérnöknek. Egyetem alatt Villányban kezdtem el dolgozni, de mivel nagyon kíváncsi voltam a világra, és az álmom az volt, hogy utazzak, külföldi borászatoknál szerettem volna szakmai tapasztalatot szerezni. Dolgoztam Ausztriában, Új-Zélandon, és Franciaországban több borvidéken is. Minden egyes borvidék különleges élmény volt, más szemlélettel, sokat tanultam és formálódtam általuk. Visszatérve 2016-ban a véletlennek, vagy jobban mondva a szerencsének köszönhetően kerültem a Szeleshát Borászathoz. Már az állásinterjún éreztem, hogy megtaláltam a számomra legideálisabb helyet. A család és az egész birtok szimpatikus volt számomra, és gyorsan világossá vált, hogy hasonlóképpen gondolkodunk a szőlő és borkészítésről. Kihívásokkal teli szüretbe kapcsolódtam be, hiszen a 2016-os év nem éppen a vörösbor készítéséhez kedvezett és a borászat is jóval kisebb volt még akkor. Mára már egy kiváló csapatban, ideális feltételekkel dolgozunk azon, hogy a termőhelyünk nyújtotta értéket megmutathassuk a világnak.

Fotók: Szeleshát Borászat

(A cikk a Szeleshát Borászat és a WineArtCulture közös együttműködésének eredményeként jött létre)  

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Gasztronómia
Hírek - programok
Hírek - programok

Eger különleges fehér bora

2022. augusztus 18.
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Hírek - programok
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!