Eger, legendák nyomában: a Síkhegy

A múlt évben megkezdett, a Tokaji borvidékkel foglalkozó többrészes sorozat népszerűsége arra ösztönzött, hogy Legendák nyomában címmel, szintén Nagy Kornél történész, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársa segítségével bemutassam Magyarország egy-egy híres dűlőjét, s ezzel együtt egy olyan meghatározó pincészet vörösborát, ami részben vagy teljes mértékben az adott dűlőről készül. Míg az első négy részben a Nagy-Eged-hegy, a Görögszó-dűlő, a Kopár-dűlő, illetve a Gurovica-dűlő került bemutatásra, a sorozat újabb részében Eger ikonikus Síkhegy-dűlő történelmi hátteréről, valamint a Tóth Ferenc Pincészet 2018-as évjáratú Várvédő névre keresztelt Egri Bikavér Superior boráról lesz szó.

Az Egri borvidék egyik ikonikus borászata, a Tóth Ferenc Pincészet

Az idén fennállásának 40. évfordulóját ünneplő családi pincészet a kitartó munkájának köszönhetően ma már egy 25 hektáros birtokon gazdálkodik és egy különleges ötágú pincerendszerben érleli a borait. Mint egy korábbi interjúmban Tóth Katalin, a Tóth Ferenc Pincészet ügyvezetője elmondta, a szülei minden egyéb munkájukat feladva, gyakorlatilag szinte teljesen a nulláról építették fel a birtokot. Bár nagyszülei is rendelkeztek szőlőterületekkel, ezeknek jelentős részét elvették a szocializmusban. Később viszont a szülei visszaszerezték a földek egy részét, majd 1983-ban telepítették az első 6 hektár szőlőt az Afrika-dűlőben.  Hitük, szorgalmuk és elszántságuk végül a legnehezebb időszakokat is átvészelve megalapozta a pincészet alapjait. 2006 óta már a következő nemzedék építi és szépíti az örökséget; Tóth Feri bácsi lánya, Kata és férje együttes erővel, újító szemlélettel, de az eredeti célkitűzéssel viszi tovább a borászatot. A szakmai vezetés 2020-ban Filep Miklós Gergely, borászati vezető kezébe került, munkáját pedig Vincze Tamás segíti.

Az Egri Csillag és az Egri Bikavér a legfontosabb pillére a portfóliójuknak, mellettük a fehér szőlőfajtáknál a leányka, ami pedig a vörös vonalat illeti a kadarka, és a legjobb évjáratokban a kékfrankos. Ezek adják a portfóliójuk gerincét, de ezeken kívül készítenek rajnai rizlinget és pinot noir-t is, ha pedig az időjárás megengedi, akkor a leánykából kései szüretelésű édes bor is helyt kap. Boraikat három különleges helyen lehet kóstolni Egerben: a Szépasszonyvölgyben lévő látványpincéjükben, a Kistályai út 40. szám alatti feldolgozó és borboltjukban, illetve fent a Síkhegyen, ahol kialakították a Tóthék nevű helyüket.

Tóth Ferenc Pincészet Várvédő Egri Bikavér Superior 2018

Gazdag és mély aromatikával rendelkező bikavér, mely meghálálja a kis levegőztetést a pohárban. Kis türelemmel illata szépen nyílik, új rétegeket felfedve magából. Érett erdei gyümölcsök, elsősorban áfonya és szeder, háttérben finom hordófűszerek, vanília és szilvalekvár teszik izgalmassá a közepes intenzitású illattal rendelkező bort. Kóstolva finom érett tanninok és közepestől visszafogottabb test. Jól iható, harmonikus bor. A korty is szépen hozza az illatában tapasztalható jegyeket. Bár 15%-os alkohollal rendelkezik, ez egyáltalán nem érzékelhető. Szép egyensúly, jól elkészített bikavér.   

Az egri Síkhegy-dűlő története Nagy Kornél jóvoltából

Az Eged-hegy mellett Síkhegy az Egri borvidék másik tekintélyes múlttal rendelkező és ikonikus szőlő termőhelye. Elnevezését a híres szőlőterület hosszas sík, illetve fennsík-szerű alakja után kapta. A Síkhegy minden bizonnyal az Árpád-korban is létező szőlőterület volt, és kialakulása szoros összefüggésben állt az újlatin nyelvet beszélő telepesekkel vagy másik nevükön a jövevényekkel (latinul hospes). Ők a magyar uralkodók és az egri püspökök jóvoltából több nagy hullámban telepedtek meg 11−13. századok folyamán Eger városában, illetve annak a környékén, mint pl. Almagyaron, Felnémetin, Cigléden, Demjénben, Kistályán, Olaszin, Szalókon, Szóláton, Szőlőskén, Tihaméren, Makláron, Nagytályán, Noszvajon és Ostoroson. Ezeket a telepeseket gyűjtőnevükön vallonoknak is nevezték, akik az óhazából, a mai Kelet-Franciaország területéről hozták magukkal szőlőkultúrájukat, és ők kezdték szőlővel telepíteni a környező hegyek lankáit a város határában. Ráadásul ezek a vallonok kiváltságos népek voltak, és a királyoktól, illetve az egri püspököktől kapott kiváltságok eredményeként szabadon birtokolhatták, adták-vették szőlőbirtokaikat, ami után jelentős adókedvezményekben is részesültek. Ez pedig kedvező feltételeket biztosított a bortermelés és kereskedelem felvirágoztatásához. Az egri Síkhegy is tulajdonképpen ennek köszönhette a létét.

Tóth Katalin

Az első konkrét említése a szőlőterületnek 1476-ban történt Sikhegh írott formában. Akkor a legjelentősebb birtokosa már az egri püspökség és káptalan volt. Ezen túlmenően számottevő városi tulajdonosa volt a Síkhegynek. E családok közül mindenképp említést érdemel a vallon eredetű Themel polgári család, mely az 1430-as évek óta Eger egyik legnagyobb szőlőbirtokosa volt. A püspökség, valamint a káptalan pedig az úgynevezett kegyes adományoknak (latinul donatio) köszönhette, hogy legnagyobb egyházi birtokosa lett a Síkhegynek. Ez azt jelentette, hogy egy adott városi polgár vagy nemes lelki üdvössége érdekében úgy végrendelkezett, hogy szőlőbirtokait az egyházra hagyta, jelen esetünkben az egri püspökségre és káptalanra. Ezen kívül a késő középkorban az egri Ágoston-rendi, ferences és domonkos kolostoroknak voltak ott szőlői. Ők szintúgy a már említett kegyes adományoknak köszönhetően lettek tekintélyes birtokosok. Az 1493-ban, 1496-ban és 1498-ban készült egri szőlőbirtok jegyzék szerint akkor már Bakócz Tamás (1442−1521), illetve Estei Hippolit (1472−1520) vezette egri püspökség volt a domináns szőlőbirtokos a Síkhegyen.

Tóth Ferenc Pincészet 

A Síkhegy birtoklásának történetében jelentős változást hozott az 1526. évi mohácsi vész, illetve az azt követő zűrzavaros időszak. Az 1532-ben az egri váruradalom a protestantizmust támogató Perényi család birtokába került, és számos szőlőbirtokra tette rá önkényesen a kezét többek között a Síkhegyen is. Így például a korábbi szerzetesi szőlőterületeket elkobozták, és a váruradalomhoz csatolták, mint allódiális szőlőterületet. Sőt, az uradalom Szőlőske település lakosságával pénzért műveltette a síkhegyi szőlőket. A Síkhegy szőlő az 1552. esztendőben történ ostromot is túlélte. Erről tanúskodtak az 1551., az 1557., az 1560. és az 1565. évi uradalmi összeírások is.

Az 1566. esztendőben lezajlott háborúság alkalmával az oszmán-törökök csatlósaiként harcoló krími tatárok jelentős pusztításokat végeztek az egri szőlőhegyeken, így a Síkhegyen is. Ezért a püspökség, a káptalan, illetve a váruradalom újratelepítette a szőlőket.  Ez az állapot fennmaradt egész 1596-ig, amikor a 15 éves háború során Eger az oszmán-törökök kezére került. A környékbeli lakosság elmenekült, a püspökség és káptalan pedig elvesztette a szőlőbirtokait. Az muzulmán hitű új urak ugyanakkor nem vágták ki az egri szőlőket. Sőt az ország más régióhoz hasonlóan, mint például a Mátra, Szekszárd, illetve Villány esetében, felismerték a bortermelésből adódó gazdasági lehetőségeket. Ezért a törökök Eger környékére ortodox vallású szerbeket (akkori gyűjtőnevükön rácokat) hívtak be, és telepítettek le. Ez történt Síkheggyel, melyet szerb lakosok műveltek, akik a megtermelt bor után jelentős adót fizettek az oszmán-török uraiknak. A későbbi, 17. századi források szerint, más egri szőlőhegyekhez hasonlóan, a Síkhegyen is rác birtokosokat találtunk. Mi több, szőlőbirtoka volt a szerb ortodox egyháznak is. A szerbség betelepülése jelentős változást hozott, mert magukkal hozták az óhazából a sajátos (nyílt kádas erjesztés) kékszőlő kultúrájukat, és olyan fajtákat honosítottak meg a borvidéken, mint a kadarka, a fekete járdovány, vagy a csóka.

Eger városa és környéke 1687-ben szabadult fel az oszmán-török uralom alól. A bécsi udvar még ugyanazon esztendő végén összeírta Eger városát. Ebben a Síkhegyről azt jegyezték le, hogy ott virágzó szőlőkultúra volt, és a háborúság ellenére a szerbek a Síkhegy szőlőit leszüretelték, és bort készítettek belőle. Az oszmán-török uralmat követően az egri püspökség és káptalan is visszatért eredeti székhelyére és fokozatosan szerezte vissza korábbi szőlőterületeit. Ez történt a Síkhegy esetében. Sőt, 1687-ben a megtelepedett jezsuita rend is, akik szintúgy a Síkhegyen jutottak szőlőbirtokokhoz. 1690 után újabb nagyobb szerb menekülthullám érkezett: ők ugyancsak szőlőbirtokosok lettek.

Az 1704-ben készült egri szőlőbirtok összeírás szerint a katolikus és az ortodox egyház mellett jelentős volt a városi polgári szőlőtulajdonosok száma. Többségük nem magyar, hanem német, illetve szerb származású volt. A német tulajdonosok többsége vagy az ott állomásozó császári katonaság tagjaiból, vagy pedig az 1690-es években dél-német területekről érkező telepesekből kerültek ki. Az 1711-ben készült újabb birtok összeírás szerint a Síkhegyen az egyházi és polgári birtokosok mellett megjelent a nemesség is. Így birtokosok között találjuk a Buttler, a Haller, a felvidéki Melczer, a Mezey és a Szomolyai családokat. 1720−1740 között az egri püspökség számos sváb eredetű családot telepített le a városban, illetve a környező falvakban. Ezeknek a családoknak tagjai már 1750-ben többek között a Síkhegyen lettek birtokosok. Mint pl. a Grőber, Hagen, Hauser, a Plitzner, a Steiner, vagy a Steinhauser. 1773-ban a jezsuita rendet feloszlatták, és szőlőbirtokai, így a síkhegyi is, a bécsi udvar által kezelt Vallási Alapba kerültek. A 19. században a Síkhegy birtokosi szerkezete alapvetően nem változott, továbbra is az egri püspökség maradt a legnagyobb tulajdonos. Azonban az 1810-es évektől kezdve nagy számban jelentek meg paraszti birtokosok is: eleinte haszonbérletben, majd később megvásárolták ezeket a szőlőterületeket. Az 1880-as években kirobbanó filoxéra járvány hatalmas pusztítást végzett a Síkhegy szőlőiben. Számos birtokos megvált birtokától, és Amerikába vándorolt. Mi több, Eger szerb közössége pontosan a filoxéra járvány tombolása miatt ment tönkre, és a szerb lakosság többsége Szerbiába vándorolt vissza. A járványt követően az egri zsidóság is megjelent szőlőbirtokosként a Síkhegyen.

A II. világháború kitöréséig alapvetően a városi polgárság, a nemesség és az egyház formálta az egri Síkhegy történelmét. A háborús pusztítások, a holokauszt és a világégést követő kollektivizálás jelentős károkat okoztak a borvidéknek. Az 1970-es évek végéig alapvetően állami (borkombináti) tulajdonú szőlők díszlettek a Síkhegyen. Ugyanakkor az 1980-as évek elejétől kezdve újból megjelentek a kis magánbirtokok, amelyek később a nagy egri borászatok csírájává váltak. 1990 után az Eger borvidék és a Síkhegy történetében új fejezet vette a kezdetét.

Fotók: Tóth Ferenc Pincészet

Borfotó: Németi Sándor