Szekszárd, legendák nyomában: a Gurovica

A múlt évben megkezdett, a Tokaji borvidékkel foglalkozó többrészes sorozat népszerűsége arra ösztönzött, hogy Legendák nyomában címmel, szintén Nagy Kornél történész, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársa segítségével bemutassam Magyarország egy-egy híres dűlőjét, s ezzel együtt egy olyan meghatározó pincészet vörösborát, ami részben vagy teljes mértékben az adott dűlőről készül. Míg az első három részben a Nagy-Eged-hegy, a Görögszó-dűlő, illetve a Kopár-dűlő került bemutatásra, a sorozat újabb részében Szekszárd ikonikus Gurovica-dűlő történelmi hátteréről, valamint a Takler Borbirtok 2020-as évjáratú kékfrankosáról lesz szó.

Szekszárd ikonikus borászata, a Takler Borbirtok

A Takler borokat, valamint a Takler Ferenc és két fia, András és ifj. Ferenc által irányított Takler Borbirtokot talán senkinek sem kell bemutatni, viszont azt már kevesen tudják, hogy a közel háromszáz éves múltú családot a kommunista rendszer teljesen kifosztotta a vagyonából. 1949-től kezdve folyamatosan elvették a vagyonukat, Takler András nagypapája kuláklistára került, megalázták és meghurcolták. Dédnagymamája tanyás birtokát 1964-ben tették tönkre a markológépek, 1978-ban pedig elvették a házukat. A kommunizmus romboló hatása egyébként nemcsak a család, hanem a borvidék történetében is mély sebeket ejtett. Mint Takler András egy korábban vele készített interjúmban elmondta, ha Szekszárd főutcáját nem dózerolták volna le, akkor mára olyan gyönyörű borutcája lenne a városnak, mint a villányiaknak. Helyette a kor örökségeként betonrengeteg borítja az egykor kiváló termőterületeket, és ezt már nem lehet helyrehozni. Szekszárd történelmi dűlői mára szinte teljesen eltűntek, ami viszont megmaradt, azt fontos lenne a további építkezésektől megmenteni.

Mindenesetre a Takler család kitartó munkája, az elszántsága, és az Istenben való erős hit végül meghozta az eredményt. Ennek köszönhetően mára az egyik legismertebb borászattá váltak Magyarországon. Takler Ferenchez a gazdasági vezetés tartozik, ifj. Takler Ferenc a szőlészetért és a borokért, Takler András pedig a kereskedelemért felel. A stratégiát együtt beszélik meg, és minden döntést közösen hoznak. A 82 hektáros birtokukon nagy hangsúlyt fektetnek a helyi fajtákra, legfőképpen a kékfrankosra és az erre épülő Szekszárdi Bikavérre. A kadarka mellett az olyan nemzetközi fajták sem hiányozhatnak, mint a cabernet sauvignon, merlot, syrah, illetve cabernet franc. A piaci igényekhez igazodva viszont egyre jobban nyitnak a fehér borok felé is, mint például rajnai rizling, sauvignon blanc és királyleányka.

Takler Gurovica Kékfrankos 2020

A kékfrankos mindig kiemelt szerepet töltött be a pincészet életében. Például már az első 1995-ös évjáratban, amikor csak négy féle bort palackozott a Takler Borbirtok, a kékfrankos köztük volt. Sőt, első között voltak, akik a kékfrankost házasításban is kezdték használni. Ami az eredményeket illeti, a legnagyobb elismeréseket szintén a kékfrankossal érte el a pincészet. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említve: a 2000-es és a 2003-as Noir Gold kékfrankossal két aranyérmet is szereztek a Challenge International du Vin és a Les Citadelles du Vin nemzetközi versenyeken, a másik nagy büszkeségükkel, a 2007-es évjáratú „Minden 50 évben” néven futó kékfrankosuk, a világ egyik legnagyobb presztízsű borversenyén, a Decanter World Wine Awardson „Best in Show” lett. Azaz a világ egyik legjobbja.

A hosszú eredmények listájához sorakozik a James Suckling 94 pontos 2020-as évjáratú Gurovicai kékfrankos, amely a 2023-as Berliner Wine Trophy-n és a Szekszárdi Borversenyen is aranyéremben részesült. A borból összesen 4.074 palack 0,75 l-es, valamint 30 db magnum 1,5 l  készült. A tétel 13 hónapot érlelődött 500 literes másod és harmadtöltésű magyar és francia tölgyfahordókban, majd kíméletes derítés és sterilszűrés után került 2022. március 17-én palackozásra. Az eredmény egy elegáns, jól strukturált, finoman fűszeres, gyümölcsös (leginkább érett formában) kékfrankos, szerteágazó illattal és széles spektrummal. Komoly mélységeket prezentáló, összetett bor, hosszú érlelési potenciállal. Élvezet inni, koncentráltsága és komplexitása révén ételek mellé is jól párosítható.

A szekszárdi Gurovica-dűlő története Nagy Kornél jóvoltából

A szekszárdi Gurovica szőlőhegy (későbbi dűlő) elődjén már a közékor folyamán is szőlők díszlettek. Ezek a területek a szekszárdi bencés apátság birtokában álltak, viszont 1543-ban Szekszárdot is elfoglalták az oszmán-törökök. Az addigi birtokos szekszárdi apátság megszűnt létezni és Szekszárd (mező) város (oppidum) lakossága elmenekült. Helyükre az új urak délről ortodox hitű szerbeket, akkori nevükön rácokat telepítettek be. Ugyan a Korán és egyúttal muszlim vallás tiltotta az alkoholfogyasztást, de az oszmán-törökök is felismerték a bortermesztésben kínálkozó gazdasági lehetőséget. Mivel ez fontos adóbevételi forrás volt, az oszmán-török urak engedélyezték a betelepített szerb lakosságnak a szőlők telepítését és bor termelését, illetve a vele való kereskedelmet. Ennek köszönhetően az akkori borvidéken felvirágzott a szőlő- és a borkultúra. Újfajta borkészítési technológia jelent meg ezzel együtt Szekszárd környékén. Sőt új egyházi és világi birtokosok jelentek meg a borvidéken.

A Gurovica dűlő, birtokosáról, a szerb (rác) származású Gurovica család után kapta a nevét. Első ismert említése 1650-ből egy kamarai összeírásból maradt fenn, de a dokumentum leírta, hogy akkor a Gurovicán együtt új telepítésű szőlőterület volt, amelyet 1646-ban végeztek el rác lakosok. Akkori tulajdonosa a már említett Gurovica család, illetve a bátaszéki és szekszárdi szerb ortodox parókia volt. Ez utóbbi szőlőket vélhetően még maga a Gurovica család adományozhatta az egyháznak, mivel bevett szokás volt, hogy egy tulajdonos még életében lelki üdvözülése érdekében kegyes adományul szőlőbirtokot hagyott az egyházra.

1687-ben az oszmán-török hódoltság elleni felszabadító háborúk során a szerb lakosság egy jelentős része is elmenekült, másik része pedig helyben maradt. Az akkor a bécsi udvar számára készült kamarai összeírások leírták, hogy a Gurovicán akkor elhanyagolt állapotú szőlők voltak, szerb birtokosai pedig a törökökkel együtt szintúgy elmenekültek. Így az oszmán-törökök kiűzését követően a bécsi udvar tette rá a kezét erre a szőlőterületre is, amelyet az udvar felső-magyarországi gazdasági ügyekkel foglalkozó szervének, a Szepesi Kamarának a kezelésébe utaltak. Ily módon az 1689., az 1692., az 1695., az 1697., az 1699., és az 1702. évben készült kamarai összeírások ugyancsak pusztulófélben lévő szőlőkről tettek említést a Gurovicán. A Rákóczi szabadságharcot követően a Gurovica az újonnan kialakított szekszárdi uradalom kezelésébe került, amely az egykori szekszárdi apátsági területeket is magába foglalta. 1712-ben a szekszárdi uradalom a váci püspökség birtokába került, mi több a bécsi udvar immár címzetessé vált szekszárdi apátságot is a nevezett püspökségnek adományozta. Így a Gurovica egyházi birtokba került. A 18. század közepén a Batthyány, Dőry és a Festetich főnemesi család lesz ott birtokos, de az 1770-es években a Gurovica nagy részét előbb haszonbérletbe adták, majd eladták szabad állapotú sváb és szerb nemzetiségű paraszti birtokosoknak. Akkor alakult ki a Gurovicán ez a kisbirtokosi-paraszti, mozaik-szerű birtokosi rendszer, amely egészen az államosításokig fennmaradt.

Fotók: Takler Borbirtok

Borfotó: Németi Sándor