Bor
post-authorNémeti Sándor
2022. június 01.

Ha Somló, akkor juhfark?

post

„Nem feltétlenül” – mondta anno a Figyelő számára készített interjúmban Tornai Tamás, a múlt évben 75 éves fennállását ünneplő Tornai Pincészet tulajdonosa, a Somló-hegy meghatározó szereplője, aki évtizedek óta a borvidék felvirágoztatásáért dolgozik.

Viszont, mint hozzátette, a juhfark fontos pillére Somlónak. S mivel változik a világ, a klíma, a fogyasztói szokások, illetve ők és a tudásuk is, ebből adódóan Tornai Tamás nem gondolja, hogy Somlón más szőlőfajtákkal nem szabad kísérletezni. A hangsúly, az „üzenet” egyértelmű és közös kell, hogy legyen, ettől a juhfark értékesítési lehetőségei jobbak, így továbbra is ebbe az irányba fogja terelni a termelést. Mindenesetre a Tornai Pincészet egyértelműen kiemelten kezeli portfoliójában a fajtát. Egyébként meglátásom szerint Somló kiváló terepe a furmintnak is. Sokszor izgalmasabb borokat ad vagy adhat itt, mint például Tokaj-Hegyalján. Visszatérve a Tornai Pincészetre, Tornai Tamás édesapja, Tornai Endre hozta létre az első juhfark törzsültetvényt a borvidéken, a ’80-as években pedig a Somló Baráti Kör elnökeként kijárta az akkori hatalomnál, hogy a juhfark ismét telepíthető fajta legyen, ami mára már a Somló legnagyobb területen termesztett szőlőfajtává vált. A pincészet több mindenben úttörő volt Somlón, például 1971-ben Tornai Tamás építette meg a borvidék első bogyózógépét, magántermelőként 1983-ban ők hoztak elsőként forgalomba saját név alatt borokat, és szintén ők készítettek elsőként a Somlón arcéltartályban erjesztett borokat.

Most a pincészet 2019-es évjáratú Top Selection Aranyhegy juhfarkja került felbontásra, mely összetett illat- és ízvilágával méltó módon mutatja meg Somlót és rávilágít arra, hogy milyennek is képzeli el a Tornai Pincészet a juhfarkot. Karakteres, markáns, összetett illat- és ízvilágú bor, melynek aromajegyeit a hordó, illetve ennek fűszerei határozzák meg, melyet fehér virágok, édes jellegű fűszerek, érett citrusok, mézesség, mandula, olajos magvak, kandírozott ananász és narancs, trópusi gyümölcsök, valamint őszibarack és alma egészít szépen ki. Szájban is elegáns, savai finomak, ízvilága gazdag, és a beltartalmára sem lehet panasz. Lecsengését citrusok és egy kevés sósság díszíti. Önmagában és ételek mellé is remek választás. Én töltött káposzta mellé is kipróbáltam, derekasan állta a kihívást. 6+ pont  

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés

Majoros Pince Birtokbor 2018

2019. augusztus 16.
Gasztronómia interjú
Hírek - programok
Bor interjú

Küldj egy üzenetet!