Bor
post-authorNémeti Sándor
2021. november 09.

Mit tud egy 20 ezer forintos villányi bor?

post

Günzer Tamás, az ismert villányi borász története egy 0,3 hektáros területtel kezdődött Villány városához legközelebbi területen, a kiváló adottságokkal rendelkező Jammertál-dűlőben, amit édesapjától kapott ajándékba diplomaosztójára. Jelenleg 70 hektáron gazdálkodik, de ezen felül még vásárol szőlőt is, így évente nagyjából 700 ezer palack bort készít, ebből több mint 200 ezer a rozé. A megtermelt mennyiség közel 10%-át helyben értékesíti, borai a hazai piacon kívül Ázsiában, Svájcban is megtalálhatóak, de a Lidl-n keresztül további öt külföldi országba is exportál a pincészet.  

Günzer Tamás 1991-ben indította el a vállalkozását, majd 1998-ban töltötte le az első palackot. 2002-ben a földterületei száma 5 ha-ra növekedett, ekkor már számos nagykereskedővel dolgozott együtt. 2017-re a dinamikus fejlődésnek köszönhetően már 17 hektáron gazdálkodott, 2011-ben pedig egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően megépült a feldolgozó üzeme is, ami további növekedésre adott lehetőséget. Már két gyermeke, Gina és Roland is kiveszi részét a munkálatokból. Míg lánya a cég marketing tevékenységeit és a rendezvényeiket szervezi, Roland főborászként tevékenykedik. Günzer Tamásék 8 dűlőben gazdálkodnak, ezek közül a legígéretesebb ültetvényeik a Bocor, az Ördögárok, illetve a Kopár dűlőkben találhatóak. Innen kerülnek ki az ismert díjnyertes boraik: az Ördögárok Merlot, illetve a limitált Grandior Merlot. Szintén csak érdekességként: Günzer Tamás Palkonyán készítette élete első borát, egy portugieser-t, ami rögtön aranyérmes lett a Villányi Borversenyen. Ez a siker adott számára erőt, hogy érdemes a borászkodással foglalkoznia. A pincészet másik nagy büszkesége a Mátyás Cuvée, amelyet Günzer Tamás az édesapjáról nevezett el.

Günzer Tamás Bocor Grandior Merlot 2017

A töppesztéses eljárással készült Grandior a Günzer Tamás Pincészet csúcsbora, amely csak legjobb évjáratokban kerül a palackba. Eddig csak két alkalommal, a 2012-es és a 2017-es évjáratban készült. A legszebb első töltésű hordókban érlelődő 100% merlot alapanyag a 16 hektáros Bocor-dűlőnek a termése, melyből 2,5 hektár merlot, s mind a Grandior tételbe kerül. Robusztus, mediterrán jegyeket felvonultató bor, férfias, erőteljes felépítéssel, s koncentrált illat- és ízjegyekkel. Likőrös, füstös, sűrű és testes villányi bor, aszalt gyümölcsökkel, szilvával, dohánnyal, vaníliával, csokoládéval, erdei fekete bogyós gyümölcsökkel, sok, de minőségi fával alátámasztva. Tanninja markáns és enyhén szárít, de még nagyon fiatal. Gazdag ízek, és emelkedett alkohol jellemzi. Még nagyon a pályája elején tart. Azok számára, akiknek a versenyeken elért eredmény számít, ebből is van pár: aranyérem a Vinagorán és a Mundus Vini versenyen is. 90 pont

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Rétegműfaj

2020. május 06.
Hírek - programok

Élményre töltve

2021. december 19.
Gasztronómia
Hírek - programok
Bor egyéb

Édes szamorodni kisokos

2021. július 17.

Küldj egy üzenetet!