Szeleshát Oroszlán: erő, kecsesség, elegancia
A Szekszárdi borvidéken gazdálkodó és mára példaértékűvé vált Szeleshát Borbirtok 2017-es évjáratú Oroszlán névre keresztelt házasítása tényleg olyan, mint az oroszlán: sugárzik belőle az erő és a dinamika, öntörvényű, ennek ellenére mégis kecses és elegáns. Most, hogy lassan itt az ősz, érdemes felbontani egy vörösbort, és egy jó zene és pohár bor kíséretében visszaidézni gondolatban a nyári emlékeket.
Rosta Krisztina, a szekszárdi Szeleshát Borászat lelke és irányítója
Bár Rosta Krisztina annak ellenére, hogy a Neszmélyi borvidéken nőtt fel, ahol mindkét nagypapájának volt borospincéje, gyerekként nem arról álmodozott, hogy a borász szakmát választja majd hivatásául. Orvosnak készült, de aztán egy véletlennek köszönhetően mégis úgy hozta a sors, hogy a Kertészeti Egyetem szőlész-borász képzésére jelentkezett, ahol Tiffán Zsolttal, Varkoly Ádámmal, illetve az ifjabbik Lőrincz Györggyel volt egy osztályban. Kis villányi kitérő után mivel nagyon kíváncsi volt a világra, és az álma is az volt, hogy utazzon, külföldi borászatoknál szeretett volna szakmai tapasztalatot szerezni. Ebből adódóan dolgozott Ausztriában, Új-Zélandon, és Franciaországban két borvidéken is: Bordeaux-ban, és Észak-Rhône-ban. Mint egy korábbi vele készített interjúmban elmondta, minden egyes borvidék különleges élmény volt, más szemlélettel, sokat tanult és formálódott általuk. Majd 2016-ban visszatérve a véletlennek köszönhetően került a Szeleshát Borászathoz, ahol már az állásinterjún érezte, hogy megtalálta a számára legideálisabb helyet. Rosta Krisztina a borok készítése mellett már a birtokigazgató funkciót is betölti.
Szeleshát Oroszlán 2017
Az Oroszlán a Szeleshát birtokboraként indult. Az első 10 hektáros parcellába, amit 2000-ben telepítettek a cabernet sauvignon, merlot, kékfrankos és pinot noir szőlőfajták kerültek. Birtokbor lévén a Szeleshát Borbirtok logójáról nevezték el Oroszlánnak, és ez a házasítási arány a mai napig megmaradt, bár a birtokuk más kékszőlő fajtákkal is kibővült. Rosta Krisztina elmondása szerint stílusában is karakteresnek, markánsnak szeretik ezt a bort, ebben nagy segítség a cabernet sauvignon és a hordós érlelés.
Ami az évjáratot illeti, 2017 egy kiemelkedően jó év volt, a szép meleg indián nyár nagyon jó minőségűvé érlelte a szőlőtermést, és a borokat olyan karakteres tannintartalom jellemzi, ami nagyon hosszú életet jósol ennek az évjáratnak. Az alapanyagot tartályban erjesztették irányítottan, majd első töltésű magyar tölgyfahordóban érlelték egy évig. Palackozás után pedig tovább érlelték forgalomba kerülés előtt. Az eredmény egy valóban karakteres, dinamikus, szép arányokkal rendelkező bor lett, ennek ellenére mégis kecses és elegáns. Gazdag és viszonylag koncentrált illatában és ízjegyeit feketeszeder, vörösáfonya, meggy és kökény teszi izgalmassá, amelyhez vanília, csokoládé, némi dohány és kávé, valamint hordós fűszerek is társulnak. A tanninok érettek, kiegyensúlyozott, összetett savszerkezet jellemzi, és viszonylag hosszantartó lecsengés. Izgalmas bor, kiváló áron, nem véletlen, hogy a 2021-es Vinagorán aranyérmet nyert, a cseh Vinex borversenyen pedig Nagyaranyat, illetve a legjobb magyar bor különdíját is megkapta. Aki találkozik vele valamelyik polcon, vásároljon belőle néhány palackkal.
Fotó: Németi Sándor