Bor
post-authorNémeti Sándor
2023. augusztus 07.

Villány, legendák nyomában: a Kopár-dűlő

post

A múlt évben megkezdett, a Tokaji borvidékkel foglalkozó többrészes sorozat népszerűsége arra sarkalt, hogy Legendák nyomában címmel, szintén Nagy Kornél történész, az ELKH BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa segítségével bemutassam Magyarország egy-egy híres dűlőjét, s ezzel együtt egy olyan meghatározó pincészet vörösborát, ami részben vagy teljes mértékben az adott dűlőről készül. Míg az első két részben a Nagy-Eged-hegy illetve a Görögszó-dűlő került bemutatásra, a sorozat újabb részében Villány ikonikus Kopár-dűlő történelmi hátteréről, valamint a Gere Attila Pincészet 2020-as évjáratú Solus vörösboráról lesz szó.

Villány ikonikus borászata, a Gere Attila Pincészet

Gere Attila Pincészet, Villányi borvidék

A családi borászat története hét generációval ezelőtt kezdődött, az első évjárat, amelyből a ma ismert pincészetet létrehozó Gere Attila bort palackozott Villányban az 1986-os volt. A kínálat ezt követően folyamatosan bővült, egyaránt gondolva a fogyasztók széles körére és a csúcsborok kedvelőire is. Gere Attila mellett a pincészet működésében lánya, Gere Andrea és fia, ifj. Gere Attila is aktív szerepet vállal. A borászat a saját birtok termésén túl már régóta vásárol szőlőt alapboraihoz. A borokon kívül szőlőmag termékeket- és kozmetikumokat is készít, Crocus Gere Borhotel néven színvonalas szállodai szolgáltatásokat is nyújt Villány szívében. A hotel Mandula Étterme pedig szintén magas minőségű csúcsgasztronómiával várja a vendégeket. Az elegáns berendezésű, meghittséget árasztó étteremben minden a borról és a pazar ízekről szól. Egyik különlegessége, hogy kifejezetten a borokhoz találják ki a fogásokat. A Gere Attila pincészet a teljes birtokán, így a Kopár-dűlőben - ahonnan a Solus csúcsboruk alapanyaga is származik – is bio-művelést folytat.

Gere Attila Solus 2020

Karakteres, komoly mélységekkel rendelkező 100% merlot-ból készült vörösbor, melynek alapanyaga teljes mértékben a Villányi borvidék ikonikus területéről, a Kopár-dűlőből származik. A bor új kis hordóban érlelődött 16 hónapig. Közepestől intenzívebb illata kis levegőt igényel, hogy felfedje minden rétegét. Letisztult aroma- és ízjegyeit erdei fekete bogyósok, szilva (érett és aszalt formában), csokoládé, kávé, fekete cseresznye, finom fa és vanília jellemzi, kiegészülve a hordóból származó fűszerekkel. Kóstolva finom savak adnak tartást a szerkezetének, tanninja minőségi és érett, lecsengése pedig gazdag és hosszantartó. Sokrétű, gazdag, komoly érlelési potenciállal rendelkező villányi bor, mely legszebb arcát néhány év érlelést követően fogja mutatni, ettől függetlenül már most is jól iható.  

Gere Attila Solus 2020  

A villányi Kopár-dűlő története Nagy Kornél jóvoltából

A ma ismert Kopár-dűlő vagy szőlő (vinea) manapság a Szársomlyó hegy (régi nevén Harsányi-hegye), illetve szőlőhegy déli-, délnyugati részét képezi, és a Villányi borvidék ikonikus termőhelye. A múltban a középkori eredetű Szársomlyó földrajzi hegynevet több elnevezéssel illették. A Nagyharsány és Villány határában található Kopáron már egyöntetűen a római korszak óta műveltek szőlőt. Az i. sz. 3. században, a pannóniai származású Probus (276−282) római császár uralkodása idején már bizonyítottan virágzó szőlőkultúra létezett és ez az időszak a népvándorlások idejéig eltartott. Ezt követően mintegy 600-650 éven keresztül a szőlőkultúra a régióban nem létezett, vagy legalább is hallgatnak róla a források.

A Honfoglalás korában, illetve a korai-Árpádok uralkodása idején a hegy fontos stratégiai helyzete miatt katonáskodó elemeket, zömében ó-török (türk) eredetű oguzokat (vagy más néven úzokat) telepítettek le a magyar fejedelmek és uralkodók a Karasica (régi ótörök eredetű nevén Karaszu; jelentése: Feketevíz) folyó átkelőjének védelmében. Másrészt Szársomlyó hegy mellett haladt el Budát a Szerémséggel összekötő országút. Vélhetően ezek az ó-török ajkú népek a Kaukázus északi lábánál fekvő őshazájukból hozták magukkal szőlőkultúrájukat.

Kopár-dűlő, Villányi borvidék

Azonban az első konkrét, szőlőművelésre történő utalás pedig Árpád korban történt. 1231-ben Kálmán szlavón herceg engedélyezte a valkóvári (ma Vukovár Horvátországban) magyar, német és horvát ajkú telepeseknek, hogy szőlőtelepítés céljából a Harsányhegy déli oldalán erdő- ás bozótirtást végezzenek. A 1241−1242. évi tatárjárást követően IV. Béla (1236−1270) király országszerte rengeteg erősség építésébe kezdett, és erre sarkalta a magyar nemességet is. Az uralkodó Siklósy nembéli Miklós grófnak adományozta Nagyharsányt és Villányt 1249-ben, aki ekkor a Szársomlyó hegyen (Zarsomleu, vagy Sarsumlu néven) kővár építésébe kezdett. Azt is tudjuk, hogy ekkor a hegy déli lejtőin, − vélhetően valkóvári vendégnépek munkájának köszönhetően −, már szőlők díszlettek. Sőt a Szársomlyót Várhegynek is nevezték az írott források (Varhegh, Warheghie formákban).

A mai Kopár szőlőhegy birtoklásában igen fontos fordulatot jelentett, a Mecsek hegységben megtelepedő bajcsi Mindenszentek tiszteletére felszentelt pálos kolostor alapítása. A kolostort valószínűség szerint a Siklósy nembéli Miklós gróf fia, Gyula alapította 1255 körül. Az egyetlen magyar alapítású és Boldog Özséb kanonok által létrehozott szerzetesrend szerepe a magyar szőlő- és borkultúra felvirágoztatásban vitathatatlan. Ugyanis a késő Árpád-kor és az Anjou-kor uralkodóitól olyan kiváltságokat kaptak a pálosok vagy másik nevükön remete-rendi barátok, hogy adómentességet élveztek minden megtermelt szőlő és bor után. Ez a pálosokat országszerte újabb és újabb szőlőtelepítésekre ösztönözte. Ugyanez a helyzet állt elő a bajcsi pálosok kapcsolatban is. Tudniillik 1282-ben és 1284-ben a Siklósy családtól a mai Szársomlyó déli és nyugati oldalán szőlőket, erdősségeket, legelőket, gyümölcsösöket, és malmokat kaptak, ami után nem kellett adózniuk. Mi több, a pálosok szőlői még tovább terebélyesedtek a mai Kopár elődjén. Ez annak volt köszönhető, hogy a pálosok újabb szőlőterületeket vásároltak, illetve a helyi lakosoktól úgynevezett kegyes adományként kaptak szőlőket. Ez utóbbi pontosan azt jelentette, hogy egy adott nemes, jobbágy, vagy városi polgár lelki üdvössége érdekében úgy rendelkezett, hogy halálát követően a szőlőjét bajcsi pálos kolostorra hagyta.

Gere Andrea és Gere AttilaGere Andrea és Gere Attila

Az 1367-ben kiállított birtoklevél szerint a nagyharsányi Szársomlyó, vagy akkori nevén Harsányi-hegy (in monte Harsanheghie) déli lejtőin virágzó szőlő kultúra volt. Sőt ekkortól a hegyet egyszerűen csak Szárhegynek (Zarhegh, Zarheghie, Zarhegie) nevezték a források. Akkor az eszéki, valamint a valkóvári polgárok mellett, a nagyharsányi plébánosnak, a pécsi püspöknek, a pécsváradi bencés apátságnak, a bajcsi pálosoknak, illetve a Siklósy családnak voltak ott kiterjedt szőlőbirtokai. A 14. század legvégén a Siklósy család kegyvesztett lett, majd csakhamar kihalt. Birtokai a királyra, Luxemburg Zsigmondra (1387−1437) szálltak a 15. század elején, majd 1402 körül a király hívének, a horvát származású Gorjanski, vagy ismertebb családnevén Garay Miklós nádornak adományozta a nagyharsányi váruradalmat minden ingóságával együtt. Így a pálosok szomszédságba kerültek a Garayakkal. A pálosok azonban csakhamar összetűzésbe kerültek Garay Miklóssal, mivel egyrészt erővel akarta elkobozni szőlőiket, másrészt meg is akarta azokat adóztatni. Ezért a pálosok a pécsi káptalanhoz, mint az ügyben illetékes jogi szervhez fordultak jogorvoslatért. Az 1410-ben készült okirat szerint a per során a pálosok egy 1284. esztendőben kelt dokumentumot mutattak be a káptalan képviselői előtt, amely szerint a Szársomlyó, vagy Harsányi hegy déli lejtőjén fekvő szőlők mindig is az ő birtokukat képezték, ami után nem kellett adót fizetniük. Ráadásul arra is külön kitértek, hogy a pálosok maguk is telepítettek ott szőlőket. Ezzel a Garay család elvesztette a pert. A bajcsi pálosoknak nem volt mindig ilyen feszült a viszonya a Garay famíliával, erről tanúskodik az is, hogy 1430-ban Garay János özvegye jelentős nagyharsányi szőlőket ajándékozott kegyes adományként a bajcsi pálos kolostor számára.

A Garay család I. (Hunyadi) Mátyás király (1458−1490) uralkodásakor, 1461-ben kegyvesztett lett, és birtokainak jelentős részét elkobozták. Ez történt a nagyharsányi uradalommal is. Ugyanakkor a család utolsó tagja, 1480 körül Garay Jób a család birtokában még megmaradt szőlőbirtokait odaadományozta a bajcsi pálosoknak a mai Kopár területén. 1481-ben Garay család főága kihalt, és megmaradt birtokai az udvarra szálltak. Nem sokkal később I. Mátyás király az Abaúj vármegyei szász eredetű Perényi főúri családnak adományozta a nagyharsányi váruradalmat. A Perényiek lényegében a Szársomlyó déli részén zavartalanul birtokolták az egykori Garay szőlőket, és 1526-ig jó szomszédi viszonyt tartottak fenn a bajcsi pálosokkal.

Az 1526. évi mohácsi vészt követően az oszmán-törökök még nem okoztak komoly pusztítást a nagyharsányi szőlőkben. Ekkor már szerepelt a Kopár szőlő elnevezés is, amely tulajdonképpen a Szársomlyó nevének egyik változata volt. A protestantizmus elterjedése viszont igencsak háttérbe szorította a pálosokat. Ugyanis a Perényi család az 1520-as években támogatta a hitújítást, különösen annak a lutheri változatát. Emiatt a család önkényesen szőlőbirtok foglalásokba kezdett a mai Kopár szőlő elődjén, aminek a pécsi püspökség, a nagyharsányi plébánia és a bajcsi pálosok látták a kárát.  Az utolsó adatok a kolostorról 1542-ből állnak rendelkezésre az egyre inkább hanyatló szőlőbirtokaikról. A végső kegyelemdöfést az 1543. évi oszmán-török hadjárat okozta, amikor elfoglalták Pécs városát és környéket, és így Nagyharsány is az oszmán hódoltság része lett. A környék lakosságának a jelentős része Felső-Magyarországra menekült. Helyükre a hódítók rácokat telepítettek le, akik az óhazából magukkal hozták borkultúrájukat. Vélhetően ekkor lett egyeduralkodó a ma ismert villányi borvidék elődjén a kékszőlő-, illetve a vörösborkultúra, és ez idő tájt váltotta fel a korábbi fehérboros szőlőkultúrát.

Kopár-dűlő

Ugyanakkor Nagyharsány magyar lakossága nem néptelenedett el teljesen, sőt tudjuk, hogy a Kopáron szőlőkkel rendelkeztek, ami után adót kellett fizetniük az oszmán-török hatalmat képviselő pécsi szandzsákbégnek. A település csakhamar protestánssá lett: előbb az unitáriusoké, majd 1574-től a reformátusoké. Az egykori plébániai szőlőterületek a Kopáron, vagy Szársomlyón prédikátori tulajdonba kerültek. Ezt követően hosszú ideig nincs adat a Kopár szőlőről.

Az 1687. évi nagyharsányi csatáig, illetve az oszmán-török hódoltság alól történő felszabadulásig lényeges, hitelt érdemlő adat a Kopár birtoklásáról nem maradt fenn. Lotharingiai Károly (1643−1690) herceg és Bádeni Lajos (1655−1707) őrgróf felszabadító csapatai többségében rác lakosságot találtak, és a háborúság miatt a szőlők elhanyagolt állapotban voltak. Sőt, csak a Rákóczi szabadságharc után vannak adatok a környék viszonyairól. Többségében parlagon heverő szőlőkről, elnéptelenedett településekről számoltak be a korabeli összeírások. Ezért a bécsi udvar III. Károly (1711−1740) és Mária Terézia (1740−1780) uralkodása idején több hullámban zajló bajor, frank és sváb telepítésekbe kezdett. Sőt az egykori nagyharsányi váruradalmat a Batthyány főúri családnak adományozta, akik ugyancsak szorgalmazták a svábok letelepítését, de ezen kívül rácokat és horvátokat (bunyevácokat) is hívtak be birtokaikra. Mindhárom náció képviselői jelentős mértékben hozzájárultak a borvidék felvirágoztatásáért, ugyanis a letelepedésért cserébe adómentességet élveztek, és szőlőbirtokokat, valamint földeket kaptak.

A 18. századi konszolidáció idején, a Kopáron nemcsak kincstári tulajdonban álló, vagy főnemesi, vagy közrendűek bortokában álló szőlők díszlettek, hanem egyháziak is. A bajcsi pálosok jogutódjaiként a kincstártól a pécsi pálosok jutottak szőlőbirtokhoz, de szőlőkkel rendelkeztek a beremendi és a villányi szerb ortodox parókiák, a pécsi püspökök, valamint a pécsi jezsuiták is. Ez utóbbiakat 1773-ban feloszlatták: szőlőik jelentős része állami kezelésbe jutott. 1786-ban II. József (1765−1790) császár és király feloszlatta a pálos rendet, és szőlőik az ún. Vallási Alap kezelésébe kerültek. A 19. században ezek a szőlőterületek a Kopáron nagyharsányi református prédikátorság, a római katolikus plébánia, illetve a pécsi cisztercita monostor és kollégium tulajdonába került. Ezen felül jelentős volt az úgynevezett kis-, mozaikszerű paraszti szőlőbirtokok megléte is, amelynek tulajdonosai többnyire sváb és szerb származású lakosok voltak. A 19. század második felében pedig Montenuovo főúri család, illetve pesti és pécsi zsidó kereskedő családok tettek szert szőlőbirtokokra. A II. világháború kitöréséig ez a birtok szerkezet jellemezte a Kopárt. A világháborút követően, valamint az 1950-es években a Kopár birtokosi szerkezete jelentősen átalakult. A „szovjetizálásnak” köszönhetően a Kopár szőlő állami tulajdonba került. Az 1970-es évek elejétől azonban újból megjelentek a parányi kisbirtokok is. Az 1990. évi rendszerváltozás előestéjén a Kopár birtoklását állami (termelőszövetkezeti) és apró kisbirtokok jellemezték.

Fotók: Gere Attila Pincészet

Borfotó: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!